Meglátta a medve az árnyékát – hosszú tél várható?

Sok száz óvodás és kisiskolás volt kíváncsi a a ma véget ért négynapos mackófesztivál záróeseményeként délelőtt 11 órakor megtartott medveárnyék-észlelésre. A barlangjából előcammagó két kamcsatkai medve, Tibor és Romulus a napsütésben annak rendje és módja szerint árnyékot vetett, még akkor is, ha a kiengedés előtt pár perccel egy halvány felhőfoszlány úszott a nap elé, és ezért az árnyék nem rajzolódott ki túl élesen. A népi időjóslás hagyományai szerint az észleltek hosszan elnyúló télre utalnak, de ettől aligha kell bárkinek is megrettennie. A medveárnyék alapú időjóslás ugyanis még a sok éves átlagokon alapuló hosszú távú előrejelzéseknél is bizonytalanabb.

Az állatkerti medvék téli aktivitása egy kissé eltér a vadonbeli medvékétől, különösen pedig az elterjedt hiedelmektől. A medvék ugyanis a valóságban nem alszanak olyan igazi téli álmot, mint a sünök vagy a denevérek, csupán kevésbé aktívabbak, hogy a kevesebb táplálékot kínáló téli időszakban takarékoskodjanak az energiával. Az állatkerti medvék ráadásul télen is jól táplálkoznak, ezért ők ugyanolyan aktívak, mint máskor. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy előjönnek-e a barlangjukból (az év minden napján megteszik), és attól sem kellett tartani, hogy megijednek az árnyékuktól, a medvék ugyanis nem ijedős állatok.

 

Hogyan működik a népi idősjóslás?

Napjainkban a várható időjárást rövid, tehát órákban vagy napokban mérhető időtávra meglehetősen nagy biztonsággal előre tudják jelezni a meteorológusok, részint a műholdfelvételek, részint más meteorológiai adatok alapján, időjárási modellek alkalmazásával. A hosszabb időszakra, hetes vagy hónapos időtávra szóló előrejelzésekben már sokkal nagyobb a bizonytalanság, hiszen az időjárás rendkívül bonyolult, sokváltozós rendszer. Éppen ezért leginkább a sokéves átlagokból lehet kiindulni.

A régi korok embere – hozzánk hasonlóan – ugyancsak kíváncsi volt a várható időjárásra, de nem álltak még rendelkezésére a modern meteorológia eredményei. Rövidtávra tehát az időjárás-változásra utaló élettani jelenségek (pl. frontérzékenység, fájó ízületek) alapján próbálták megjósolni az időt, hosszabb távra pedig a jeles napok időjárása alapján igyekeztek következtetéseket levonni. A módszer lényegében hasonló a sokéves átlagok nyilvántartásához, csak a dolog pontatlanabb, mivel generációk kollektív emlékezetében megőrzött tapasztalatokról van szó. Mivel az emberek fejében könnyebben megmaradtak azok az időjárási események, amelyek a naptár kitüntetett napjain (pl. egyházi ünnepeken) történtek, a népi időjóslás szinte mindig jeles napok időjárásból indul ki, s annak a napnak az időjárása alapján következtet egy hosszabb időszak jellemző időjárására.

Ilyen jeles napnak számított február 2-a is, amely a katolikus naptárban Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. A népi meteorológia úgy tartja, hogy ha ezen a napon szép, napos idő van, utána még sokáig tart a tél, ha viszont borult az idő, hamarosan beköszönt a tavaszias időjárás. Mivel a legtöbben a tavasz mielőbbi eljövetelében voltak érdekeltek, az a mondás is elterjedt volt, hogy „inkább a farkas ordítson be az ablakon Gyertyaszentelőkor, minthogy a nap kisüssön”. Az időjósló hagyományhoz ráadásul egy népi megfigyelés is kapcsolódott, amely szerint a télidőben kevéssé aktív medvék február elejétől kezdenek ismét gyakrabban feltűnni az erdőkben. Ezért alakult ki az az elképzelés, hogy a barlangjából előmerészkedő medvék árnyékát kell figyelni.

A népi időjóslás gyakorlati haszna ma már minimális, hiszen léteznek korszerű meteorológiai előrejelzések is (habár hosszabb távra ezek is csak nagy bizonytalansággal tudják megjósolni a várható időjárást), ráadásul az emberi tevékenység és más hatások miatt sokat változott éghajlatunk a múlt évszázadokhoz képest, amelyek során a népi megfigyelések tapasztalatai kialakultak. Ezzel együtt érdemes ápolni a népi kalendárium és időjóslás hagyományait, hiszen részei kulturális örökségünknek.

 

150 év medvéi Budapesten

A Fővárosi Állat- és Növénykertben kezdettől fogva éltek különféle medvék. Nem hiányoztak már 150 éve, az 1866-i megnyitáskor sem. Mi több, a kor látogatóinak épp az egyik barnamedve, Kristóf volt az első számú kedvence. Még Deák Ferenc is rendszeresen meglátogatta. A múlt másfél évszázadban csaknem valamennyi nagytestű medvefaj látható volt az állatkertben. Természetesen nem mind egyszerre, de az idők során a barnamedvék legtöbb alfajával, így az európai és a szíriai barnamedvével, a kamcsatkai medvével, a kodiakmedvével és a grizzly-vel, illetve más nagytestű medvefajokkal, a baribállal, a jegesmedvével, az örvösmedvével és az ajakosmedvével is foglalkoztak a városligeti intézményben. Jelenleg a valódi medvéket Tibor és Romulus, a két kamcsatkai medve képviseli; élnek az állatkertben ormányosmedvék, vörös macskamedvék (másik nevükön kis pandák), mosómedvék és farksodrók is. Ez utóbbiak szintén a mosómedvefélék családjába tartoznak.