Megmentették hallgatói a Klubrádiót

A világjárvány ellenére több mint 80 millió forintot tudott összegyűjteni a Klubrádió a működésére, ami nem fedezi ugyan minden költségét, de szeptemberig biztosítottá vált a rádió működése. (Hadd szóljon! Tömegtüntetést is szerveztek néhány évvel ezelőtt a Klubrádió fennmaradásáért.)

A következő hónapok azonban így is nagy izgalomban telnek majd, mert a Médiatanácsnak hamarosan határoznia kell: meghosszabbítja-e a rádió médiaszolgáltatási jogosultságát? Egyébként az elmúlt hetekben némiképp megváltozott a rádió műsorszerkezete, új műsorok is indultak – erről a főszerkesztő nyilatkozott a Media1-nek.

Arató András, a médiaszolgáltató elnöke a rádió Ez itt a Fórum című műsorában közölte: 80 millió 24 ezer forint gyűjt össze 6443 hallgató adakozásából a Klubrádió számára a tavaszi, március 16-tól április 9-ig tartott „túlélőgyakorlat” heteiben.

Klubrádió elnöke és többségi tulajdonosa hozzátette: az összeg – bár nem fedezi a rádió következő félévének valamennyi kiadását – lehetővé teszi, hogy az idén szeptemberig, a következő gyűjtésig („túlélőgyakorlatig”) mindenképp tovább szóljon az adás. Azt is mondta, hogy természetesen az adománygyűjtő kampány lejártával is szívesen fogadnak felajánlásokat, a bankszámlaszámok ezután is élnek.

Arató ezután megköszönte a hallgatók segítségét, majd azt mondta, megható, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora összeg gyűlt össze, ami szerinte azt mutatja, a hallgatók szeretik és fontosnak tartják a Klubrádiót.

Az összeg mértékét jól mutatja, hogy eddig talán csak egyszer érkezett nagyobb adomány a gyűjtőhetek történetében. Igaz, a Klubrádió előnye Arató szerint, hogy már tíz éve „látványos ostromzár alatt” működik, amit a hatalom vont köréje, de ami egyfajta rutint is adott a nehéz helyzetek megoldásához.

Izgalmas hónapok jönnek: most kell döntenie a Médiatanácsnak, meghosszabbítja-e a Klubrádió engedélyét

Arató szólt arról is: nagyon reméli, hogy a jövő februárban lejáró7 évesmédiaszolgáltatási jogosultságát a Médiatanács a médiatörvény alapján 10 évvel meghosszabbítja majd, hiszen a Klubrádió minden alapvető feladatát teljesítette, ami szükséges a hosszabbításhoz: időben és jogszerűen benyújtotta igényét a folytatásra és mindig a jogszabályoknak megfelelően működött, ráadásul az adónak az elnök szavai szerint több százezer hallgatója van, tehát igencsak meglévő szükségletet elégít ki.

A Klubrádió terveiről, lehetőségeiről és a túlélés formáiról – különös tekintettel az egész világot sújtó koronavírus-járványra – itt olvashat bővebben; tessék kattintani!