A mai megemlékezést Őexcellenciája Tom Nørring, dán nagykövet és Őexcellenciája Karin Olofsdotter, svéd nagykövet beszéde nyitotta meg. A rendezvényen a diplomáciai testületek vezetői mellett megjelentek magyar zsidó szervezetek képviselői, magyar túlélők, s vendégként az egyik dán mentett fia is.
A vendégek köszöntését követően Tom Nørring, a Dán Királyság magyarországi nagykövete kiemelte: amikor 1943-ban hétezer dániai zsidót menekítettek át a semleges Svédországba, az egy „kis fényt volt az értelmetlen sötétségben, amely beborította Európát”. Az őt követő Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet a rasszizmus és a diszkrimináció elleni küzdelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ezt a svéd kormány is küldetésének tekinti.
Therkel Stræde dán történész professzor, a II. világháború és a holokauszt szakértője kiemelte: a dán nép az egyetlen nemzeti-kollektív csoport, amelyet zsidómentő tevékenységért a Yad Vashem Világ Népeinek Igaza kitüntetésben részesített. Az országban mintegy 8000 zsidó élt az 1930-as években, a titkos menekítési akcióban csaknem 7200 zsidó és közel 700 nem zsidó rokona menekült meg. Dániában a német megszállás (1940. április 9.-1945. május 4.) után relatív módon nyugalom volt, mezőgazdasági és ipari termékeket szállítottak a németeknek. A dán kollaboráció lehetővé tette a zsidóság deportálásának elodázását.
Csakhogy az 1943-i demokratikus választásokat követően általános sztrájkok követték egymást. A németek határozottan felléptek, de a dánok az ultimátumot visszautasították, a dán hadsereget nem engedték a németek oldalán harcolni, nem hajtottak végre halálbüntetést, diszkriminatív törvényeket sem engedtek a zsidók és más kisebbségekkel ellen érvényesíteni. A koppenhágai demokratikus kormány védőpajzsként szolgált a zsidó szervezetek számára. Augusztus 29-én a németek táviratban követelték a dániai zsidók deportálását.
Mivel az ellenállóknak sikerült megszerezniük a deportálási listákat, a dán zsidó polgárok otthonai a nyár végén már üresek voltak. A dán föld alatti mozgalom ellenállói, a lakosság, szomszédok segítettek a életveszélyben lévők mentésében. A nemzetközi körülmények is közrejátszottak: az olaszok kapitulációja miatt a németek meggyengültek, a svéd kormány pedig idejében döntött a dánok befogadásáról.
(A hitelesség céljából ide kívánkozik, hogy Georg Ferdinand Duckwitz (1904–73) német diplomata, később külügyminisztériumi államtitkár volt az, aki meglehetősen bonyolult dániai kapcsolatain keresztül értesítette a dán ellenállókat és a zsidó egyházi vezetőket a nácik deportálási tervéről, miáltal oroszlánrésze volt az embermentésben. Duckwitz a háború után Dániában és Svédországban volt diplomata, később pedig egyik előkőészítője Bonn keleti nyitást eredményező politikájának.)
Nagyon fontos társadalmi fejleményként a zsidók integrációja már jóval azelőtt megtörtént, az antiszemitizmus gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt Dániában. Ennek kulcsa a dánok politikai kultúrájában rejlett: demokrata értékrendjük fontos része volt az egyenlőség tiszteletben tartása, a társadalmi szolidaritás.
Mindez a civil társadalom szintjén is működött: a dánok nem azért mentették őket, mert zsidók, hanem azért mert dánok, honfitársuknak tartották a bajba jutottakat. Leginkább az emberek szolidaritásán múlott, hogy a zsidók idejében el tudtak menekülni, s a deportálásokat szervező németek üres lakásokat találtak. A dánok motivációjában a gyakorlati megfontolások mellett a németekkel való szembenállás, saját értékeik erősítése inkább, s nem egy altruista nézőpont érvényesült. A felszabadulás és a zsidók visszatérését követően meglepő módon antiszemita hullám érte el Dániát, melynek elsősorban verbális megnyilatkozásai voltak. Feléledésének hátterében az állt, hogy a dánok a Svédországból visszatért zsidóktól elvárták, hogy elfogadják a dán kultúrát, asszimilálódjanak, akár saját, kisebbségi kultúrájuk rovására is.
Szita Szabolcs professzor beszédében a dán zsidók svéd együttműködéssel történt 1943. őszi megmentését európai rangú példának nevezte, mely bizonyította, hogy nehéz, szinte kilátástalan helyzetben, a parancsok ellenében is lehetett nemet mondani, emberéletek ezreit megmenteni. Beszédében nemzetközi kitekintést téve felidézte a II. világháborús embermentés jól ismert alakjait, megemlékezett a névtelen vagy eddig ismeretlen hősökről is. Kitért a szlovák, német, svájci, osztrák, francia embermentések történetére, az embermentők emlékének méltó megőrzésére tett külföldi törekvések eredményeire.
Hangsúlyozta: a nevelésben is fontos szerepet kell betöltenie az embermentés témakörének. „Bár az életmentők száma elvész a gyilkosság tengerében, a bujtatási, mentési akciók erkölcsi értéke, fontossága felmérhetetlen. A fiatal generációk általuk az emberiességbe vetett hitet, az életben nélkülözhetetlen remény megnyilvánulásait találják meg. A dánok embersége, a svéd polgárok befogadó magatartása európai érték. Valós kép, kiemelkedő példa a népek, nemzetek erkölcsiségéről.”
A megemlékezést az ELTE skandináv szakos hallgatóinak zenei műsora zárta.