Melegeket vernek Magyarországon

Megvertek két, meleg orvost Pécsett. Az esetet szóváltás előzte meg, a tetteseket elfogták. Néhány nappal ezelőtt két német orvostanhallgató lányt köptek le és ütöttek meg egy budapesti futballmérkőzésen, mert a sokak által homofóbnak minősített magyar pedofil-törvény elleni tiltakozásul arcukat szivárványszínűre festették. A kormány mindössze annyit mondott: az erőszakos bűncselekményeket bünteti a törvény. (A nyitó kép forrása: www.dpa.de)

Ennél azonban többet is illett volna mondani, Magyarország ugyanis többet érdemel. Például azt, amire most sokan gondolunk: hogy szárba szökött az elvetett mag, a kormányzati szinten szított gyűlölködés meghozta a gyümölcsét. Nem a semmiből jött elő a német lányokat inzultáló apa–fiú-páros, s a pécsi meleg orvosok támadói sem az ujjukból szopták, hogy aki meleg, az nem rendes magyar ember, s mint ilyen rászolgált arra, hogy megfegyelmezzék.

Áder János államfőnek is volna dolga ilyen esetben. Felhívni például honfitársai figyelmét, hogy eddig és ne tovább. Vagy: jobb lett volna, ha már eddig se, de ha már így alakult, legalább most fogjunk hozzá, és mentsük, ami még talán menthető.

Persze, tudjuk, hogy Áder államfő nem foglalkozik ilyen hétköznapi ügyekkel. Az ő horizontján ennél nagyobb távlatok sejlenek fel, aggódik a Föld jövőjéért, a környezetért, ami egyébiránt méltánylandó, de hát vannak ebben az országban is olyan jelenségek, amelyek miatt legalább néhanapján ráncolhatná a homlokát.

De ha már az államfő hallgat, legalább a második közjogi méltóság, a miniszterelnök mondhatna valamit. Elnézést kérhetne például a magyaroktól, amiért ilyen országgá tette a hazájukat. Elegem van magamból, valamint abból, amit veletek és Magyarországgal tettem, mondaná Orbán Viktor, a legszívesebben visszacsinálnám az egészet. Romlott és korrupt országot építettem nektek, bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra. A rendszer már magától működik. Sőt, valójában már csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.

Én nem ezt akartam, mondaná Orbán és megtörölné könnyes szemét.

Jobb országot akartam nektek, szebb jövőt. És most itt állok előttetek, a magam nagyon egyszerű valóságában. Egyre többen tudjátok, hogy milyen vagyok. Én is tudom, és ezért félek magamtól: fogalmam sincs, mire lehetek még képes.

Rettenetes dolgokat tettem veletek, barátaim. Orvul legyilkoltam és elhantoltam a demokráciát, olyan mélyre, hogy ne lehessen megtalálni. Elfoglaltam a sajtót, megszálltam az alkotmánybíróságot, az ügyészséget, a rendőrséget. Mindenhol az én embereim ülnek, végtelen időkig bebetonozva. Már nélkülem, akár az akaratom ellenére is működik a rendszer, önjáróvá vált a nemzeti együttműködés.

Pedig én nem ezt akartam, és most, amikor mindezt a legszívesebben visszacsinálnám, nem megy. Már nem vagyok ura annak, amit létrehoztam, nem tudok parancsolni a magam kreálta teremtménynek. Ne mondjátok, hogy megőrültem, a látszat ellenére, jól vagyok. Fel tudom fogni, mi van, tudom, hogy én vagyok a felelős, és ezért szorongok, ezért nem alszom éjszakánként. Ez már nem én vagyok, emberek, nem az, akit láttok. Amikor utoljára vettem a bátorságot, hogy tükörbe nézzek, magam is megijedtem.

Rátok szabadítottam a gyűlöletet, a másokkal szembeni meg nem értést. Ez a legnagyobb bűn, amit politikus elkövethet a hazája ellen. Bűnös vagyok, de kérlek benneteket, legyetek könyörületesek, és bocsássatok meg nekem, ha tudtok.

Ezt kellene elmondania Orbán Viktornak a Kossuth Rádióban pénteken reggel. Nagy Katalin riporter bizonyára meg lenne lepve, talán még próbálná is a szokott irányba terelni a beszélgetést, de Orbán, úgy is, mint utcai harcos, nem hagyná, hogy beléfojtsák a szót.

Látszólag messziről indultunk. Onnan, hogy megvertek két német orvostanhallgató lányt Budapesten és két meleg orvost Pécsen. Ám valójában végig ugyanarról volt szó: arról a reményről, hogy lehetne egy normális országban élni.