A The New York Times véleményrovatának szerkesztői által az ukrajnai helyzetről folytatott podcast-vitában, aminek hanganyaga és leirata a lap internetes oldalán lelhető fel, Michelle Goldberg egyebek közt Német- és Magyarországon szerzett benyomásairól beszél. Mint mondja: Németországban valósággal sokkolta az embereket az orosz invázió híre. Még nemrégi is ott mindenki azt hitte, hogy az amerikai kormány túloz, a hírszerzői előrejelzés téves, Putyin blöfföl. Most viszont valódi félelem uralkodik, hogy az események eszkalálódnak.
Magyarországon, ahol rövidesen választások lesznek, ez 12 év után az első olyan alkalom, hogy az emberek a jelek szerint úgy érzik, valóban esély nyílik az ellenzék számára Orbánnak, ennek az autoriter, kleptokrata, Putyinnal szövetséges vezetőnek a leváltására. Ott az a benyomás uralkodik, hogy ez a háború különböző irányokba rendezi át a kampányt. Az ellenzék azt reméli, hogy Orbán Putyinhoz fűződő kapcsolata bizonyos kötelezettségekkel jár rá nézve.
Amikor meginterjúvoltam Márki-Zay Pétert, az ellenzék jelöltjét, azt mondta, ez a verseny arról szól, vajon Nyugat-Európához akarunk-e tartozni, vagy Oroszország, Kína, az autoriter világ pályájára kerüljünk. Ugyanakkor az emberek aggódnak, hogy valamelyest érvényesül a zászló körüli tömörülés jelensége – állapítja meg az újságírónő. Ezt a kifejezést az amerikai politikai nyelvezetben arra szokták használni, hogy bajban a mindenkori hivatalban levő vezető köré gyűlnek az emberek. Michelle Goldberg szerint Orbán azt állítja, hogy Márki-Zay háborúba rángatná Magyarországot. És ez a propagandagépezet, amely nagyon átfogó, valóban papagájként ismétli a Kreml szövegét. Elmentem a Fidesz nagygyűlésére, ahol az egyik résztvevő, akivel beszélgettem, söpredéknek nevezte Zelenszkit, és az egész válságért Sorost hibáztatta.
Van olyan vélekedés – folytatja Goldberg –, hogy Putyin nemzetközi páriává válik, és ezek a jobboldali populisták, akiket ő dédelgetett, elvesztik a hatalmat. Azt hiszem, van ennek bizonyos jele. De hogy valóban megkezdődik-e, azt még nem látjuk.
A The New York Times újságírója a beszélgetés egy másik pontján arra is kitér, hogy a menekültek ügye ezúttal nem jár olyan destabilizáló következményekkel, mint a 2015-i menekültválság idején. Részben egyszerűen azért nem, mert nincsenek rasszbeli különbségek, sokkal egyszerűbb a beolvadás a szomszédos országba. Magyarországon, ahol pedig sokan Putyin-pártiak, ott sem tapasztalható menekültellenes érzelem – mondja.
Ennyit a The New York Times podcastjáról, amelyből tehát egyebek közt az is kiderül, Amerikában úgy látják, hogy Európa meghatározó országaiban – konkrétan Németországban – nem vették elég komolyan a Putyinnal kapcsolatos washingtoni figyelmeztetéseket. Érdekes módon valami hasonlót emel ki egészen más szemszögből a svájci Neue Zürcher Zeitung, abban a kommentárjában, ami a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnöknek az ukrán fővárosban tett látogatásáról szól. Már a cikk címe és alcíme is beszédes: Kockázatos vonatút Kijevbe – a kelet-európaiak több támogatást érdemelnek. Az írás fő gondolata pedig az, hogy a kelet-európai államok azért vállalnak élenjáró szerepet az ukrajnai háborús helyzet rendezését célzó erőfeszítésekben, mert bőséges történelmi tapasztalatot szereztek Oroszországgal kapcsolatban.
„Ma már látjuk: figyelmeztetésükre túl kevesen hallgattak oda Nyugaton” – írja a zürichi lap. A svájci kommentátor szerint alighanem bekerül majd a történelemkönyvekbe az a fénykép, amin a kormányfők aggódó arckifejezéssel tanulmányozzák a térképet az orosz tüzérségi támadásoknak kitett Kijevben. „Nem vagytok egyedül!” – hangzott el a sajtóértekezleten Petr Fiala cseh miniszterelnök részéről az Ukrajnának szóló fő üzenet a vezetői bunkerben lezajlott találkozó végén – amelyen tehát, mint tudjuk, a magyar miniszterelnök nem volt jelen.
A lap internetes oldala arról is beszámol, hogy Robert Habeck, Németország zöldpárti alkancellárja közölte: a lengyel–cseh–szlovén példát követve ő is kész Kijevbe utazni, ha azzal bármilyen hasznos hozzájárulást tehet.
És végül még egy kommentár a bécsi Die Presséből, ami Ukrajna és a hidegháború öröksége címmel emlékezik meg – néhány napos késéssel – arról, hogy egyes történészek szerint 75 évvel ezelőtt kezdődött a hidegháború. Harry Truman amerikai elnök ugyanis 1947. március 12-én tette közzé a róla elnevezett doktrínát, ami szerint az Egyesült Államok segítséget nyújt azoknak a szorongatott helyzetben levő demokráciáknak, amelyek szabadon akarják alakítani sorsukat, és ezzel Amerika ígéretet tett a kommunizmus európai megfékezésére – ami persze egyben a már létrejött szovjet érdekövezet elismerését is jelentette. Más történészek egy másik momentumhoz, Churchillnek a vasfüggöny leereszkedéséről szóló, 1946. március 5-ikei fultoni beszédéhez kötik ugyan a hidegháború nyitányát, de ez szakmai részletkérdés.
A Die Presse számára az évforduló inkább annak aláhúzására ad alkalmat, hogy a mostani helyzetet nem lenne helyes párhuzamba állítani a háromnegyed évszázaddal ezelőttivel. A hidegháborúban az oroszok érdekszféráját a Nyugat is tiszteletben tartotta, mind Csehszlovákia, mind Magyarország esetében. Ukrajna viszont szuverén állam, amelynek a függetlenségét most Putyin nem ismeri el.
Orbán kétkulacsos játéka megbosszulja magát
(Szerző: helyben.hu) Újabb értesülések támasztják alá, hogy az Európai Bizottság hajlandó engedni a jogállam ügyében, mert jelenleg mindent az orosz–ukrán háború határoz meg.
The Guardian A magyar miniszterelnök kötéltáncot ad elő, mert a társadalom mind inkább Putyint teszi felelőssé a háború borzalmaiért, viszont Orbán igyekszik elkerülni, hogy bárki számon kérje rajta az oroszbarát politikát. Egyúttal azonban ezúttal nem szeretne ujjat húzni az EU-val. Állítólag az késztette a pálfordulásra, hogy ott volt, amikor az ukrán elnök drámai hangot kért segítséget az uniós csúcs részvevőitől. Külföldi megfigyelők szerint ezúttal nem volt nála szó színjátékról, bár nem örül, hogy kénytelen módosítani eddigi irányvonalát.
De hát nála szorosabb szövetségese nem volt Putyinnak az unión belül. Ugyanakkor a fideszes irányítás alatt álló sajtó évek óta az orosz propagandát terjeszti. Ám úgy tűnik föl, hogy Orbán most azt szeretné, ha a kecske is jól lakna, viszont a káposzta is megmaradna. Hegedűs Dániel a német Marshall Alapítványtól azzal magyarázza a kétkulacsos játékot, hogy ha a média is hangot váltana, akkor felvetődne: mire volt jó az utóbbi jó 10 év nagy Moszkva-barátsága.
The New York Times Egy szerkesztőségi stúdióbeszélgetésben a lap egyik vezető szemleírója azt fejtegette Budapestről visszatérve, hogy az ellenzék most tényleg megbuktathatja a kormányfőt, aki autoriter és enyves a keze, továbbá Putyin szekértolója. A korábbi esélyeket a háború borogatta fel, és a szövetséges hat párt bízik abban, hogy a maga javára tudja fordítani Orbán furcsa orosz kapcsolatát.
Ám tartani lehet attól, hogy nagy tömegek a hatalomtól várnak gyámolítást, mert baj esetén ez általában így szokott történni. Orbán azzal vádolja Márki-Zayt, hogy az beleviszi a magyarokat a háborúba. A kormányközeli sajtó pedig papagájként ismételgetni a moszkvai propagandaszövegeket. De majd meglátjuk, mennyire válnak be azok a jóslatok, amik szerint az orosz elnök számkivetett lesz a világpolitikában és vereséget szenvednek a populista-illiberális kormányok, amelyeket felkarolt.
Al-Jazeera A magyar választási hadjárat meghatározó témája lett az ukrán háború, vagyis mindkét oldalon át kellett dolgozni az eredeti elképzeléseket. A Fidesz arra készült, hogy a nemi kisebbségek ügyében kiírt népszavazást nyomatja, illetve folytatja a kulturkampfot a libernyákok, a migránsok, az unió és Soros ellen. Az ellenzék ezzel szemben a korrupcióra és a jogállam lebontására szándékozott kihegyezni a kampányt.
Az invázió miatt Orbán védekezésre kényszerül, de ezzel együtt sem szeretné, ha megromlana a jó viszony Putyinnal. Így marad energiafronton a kiszolgáltatottság és fegyverek nem mehetnek közvetlenül magyar területen át Ukrajnába. A világ megdöbbenten reagált, a Fidesz pedig csak pár nap elteltével találta ki, hogy akkor mostantól Orbán a béke és stabilitás garanciája.
Az American Enterprize Institute Pozsonyból elszármazott regionális elemzője, Dalibor Roháč szerint: ha a miniszterelnök nem tudja magától távol tartani a kérdést, hogy ki a felelős az agresszióért, akkor felvetődik, hogy elhibázta az egész Oroszország-politikát. De úgy látszik, hogy részben a sajtó segítségével sokakat sikerül megdolgozni, annál is inkább, mert egy ilyen válságos helyzetben a tömegek nem bíznak egy kísérleti összefogásban.
Ugyanakkor visszaüthetnek a gazdasági bajok, a robbanó energiaárak, az árbefagyasztás okozta feszültségek, valamint az is, hogy zuhanórepülésbe ment át a forint jegyzése. De Orbán bizonyította tehetségét, hogy képes váltani. Az idő pedig neki dolgozik, nem kell mást csinálnia, mint most már a választásig tartani az irányt.
The Guardian Brüsszeli források megerősítették, hogy a Bizottság a háború miatt elállt eredeti elképzelésétől és az európai egység szolgálatában hajlandó másodrendű kérdésnek tekinteni a jogállami normák tiszteletben tartását. Ebből a szempontból a lengyelek jobban állnak, mert esetükben Brüsszel állítólag már azzal beéri, ha hozzálátnak a sokat vitatott Fegyelmi Kamara megszüntetéséhez az igazságszolgáltatásban. Meg egyébként is: náluk sokkal kevésbé jellemző, hogy uniós pénzeket nyúlnának le.
Hírek szerint Magyarország számára szintén hozzáférhető lesz a sok-sok ezer millió euró, de ez most már csak a választás után (!) válik bizonyossá. Mindenesetre a hatalmas menekülthullám láttán Brüsszelben immár sokan mondogatják, hogy modus vivendit kell találni. Ezzel szemben Daniel Freund, aki német környezetvédők képviselője Strasbourgban, arra figyelmeztet, hogy az ukránok éppen a jogállamért küzdenek és áldozzák életüket az oroszok ellen. Ugyanakkor Budapest és Varsó Putyin forgatókönyvéből dolgozik. Egy EU-illetékes azt mondja, jogilag alaposan körbe kell bástyázni a jogállami mechanizmust, mert ha nem, akkor a magyar és a lengyel vezetés sikerrel támadja azt meg az európai legfelső bíróságon.
Politico A jelek szerint mellék-hadszíntérré válik a jogállam ügye az Ukrajna elleni invázió árnyékában, bár a Bizottság bizonygatja, hogy változatlanul készíti elő a jogállami mechanizmus bevetését. Ám félő, hogy a szándékot felülírja az egység igénye, így már gyengült a Magyar- és Lengyelországra gyakorolt nyomás.
Brüsszelben elárulták, hogy az Orbán-kabinet számára fogalmazzák azt az értesítést, ami az alapok visszatartásának előszobája. Ám sokan nyugtalanok, mert a haladék esélyt ad a két renitens kormánynak a fékek és ellensúlyok további lebontására. (Erre Varsóban vannak konkrét jelek.) Az Európai Parlament kifejezetten aggódik, mivel látja, hogy a feltételek a Fidesznek kedveznek a magyar választáson. Ám von der Leyenék úgy ítélték meg, hogy az orbáni érvelés malmára hajtanák a vizet, ha már április 3. előtt bekeményítenének.
További aggály, hogy Orbán megfúrhatja az újabb oroszellenes szankciókat, ha nem kapja meg a koronaalapból előirányzott összeget. Ám egy magas rangú illetékes azzal igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a Bizottság hivatalból lépni köteles, ha bizonyítékai vannak arra, hogy valahol uniós szubvenciókat sikkasztanak el.
Neue Zürcher Zeitung Orbán Viktor nem volt rajta ugyan a Kijevbe tartó vonaton, aminek utasaként három, térségbeli kollégája is igen kockázatos látogatást tett az ukrán elnöknél, meg sokkal nem is tudták biztatni, ám ezzel együtt nagyon fontos jelzést adtak. Arról, hogy Európa szolidáris Ukrajnával. Az is bebizonyosodott, hogy a Nyugat részéről tanácsos lett volna megfogadni a régióból érkező figyelmeztetéseket, mert történelmük révén ezek az országok pontosan tudják, mit jelent „élvezni az orosz medve gyámkodását”.
Éppen az évszázados rossz tapasztalatok folytán, a lengyeleknél jelenleg nemigen pártolja bárki más jobban Ukrajnát, noha a múltbéli incidensek bőven megterhelik a kétoldalú viszonyt. Ugyanakkor szinte jósnak bizonyult az akkori lengyel államfő, Lech Kaczynski, aki 14 éve, Grúzia megtámadása után egy hasonló út alkalmával arról beszélt Tbilisziben, hogy Moszkva várhatóan sorra veszi Ukrajnát, a balti köztársaságokat és Lengyelországot is.
Az persze paradox, hogy éppen a lengyel és a szlovén vendég magasztalta Kijevben a demokráciát, mert a jogállam ügyében vannak velük gondok odahaza. Az viszont nagyon ajánlatos, hogy adandó alkalommal a Bizottság és az Európai Tanács elnöke is keresse fel az elnöki bunkerben Zelenszkijt.