A konzervatív bécsi Die Presse mai vendégkommentárja Angela Merkel német kancellárt állítja szembe a szilárd jellem és a keresztény derűlátás példájaként az euroszkeptikusnak minősített kelet-közép-európai vezetőkkel. A szerző, a zsolnai születésű, teológiát tanult, jelenleg Bécsben élő Peter Zaloudek szerint ez utóbbiak csak hivatkoznak a keresztény értékekre, amikor a menekültek befogadása ellen érvelnek – valójában nem élnek e keresztény értékek jegyében.

Zaloudek felidézi Václav Havel egykori csehszlovák – majd később cseh – elnök alakját, aki fáradhatatlanul dolgozott hazája uniós tagságán, akit azonban olyan Európa-szkeptikusok követtek, mint Václav Klaus és Miloš Zeman, és nekik – írja a kommentátor – sikerült a cseh lakosságot az EU-ellenességig manipulálni. Hasonló a hangulat Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában is – teszi hozzá.

A Die Presse szerzője számára Merkel testesíti meg azt az emberiességet, szolidaritást és toleranciát, aminek jellemeznie kellene az uniót, szemben az olyan – idézem – durva, vulgáris, csak önmagukra tekintő jobboldali populista politikusokkal, mint amilyen Miloš Zeman Prágában, Orbán Viktor Budapesten, vagy mint amilyenek a lengyel csúcsvezetők.

Az Európai Bizottság által tegnap előterjesztett tervekről, nevezetesen a nyugat-balkáni országok uniós integrációjának követelményeiről közöl kommentárt a Die Zeit című német liberális hetilap online kiadása. Kérdezi: vajon rossz viccnek tekintsük-e, hogy Brüsszel elképzelései értelmében 2025-ben megkezdődhet a térség hat államának EU-csatlakozási folyamata, először Szerbiával és Montenegróval, később Bosznia-Hercegovinával, Albániával, Macedóniával és Koszovóval. Éppen most? Amikor annyi gondunk van Magyarországgal és Lengyelországgal? Amikor sokan azt kérdezik, okos dolog volt-e felvenni Bulgáriát és Romániát? Éppen most kell bővíteni az uniót? – fogalmazza meg a kételyeket a kommentátor.

A Die Zeit szerint e szándéknyilatkozat elsősorban a nyugat-balkáni országok lakosainak szól ugyan, de másodsorban az EU geopolitikai versenytársainak, Oroszországnak, Kínának és Törökországnak is értenie kell belőle az üzenetet – azt, hogy az unió cselekvőképes, a brit kilépés, a brexit sem hat rá bénítóan. A Balkán Európa része, ezért az EU-nak is része lesz – nem holnap és nem holnapután, de nem is a távoli jövőben.

Ez a kommentár azért érdekes, mert a hagyományosan, rendre konkurensként emlegetett Moszkvával és Pekinggel egy sorban említi Ankarát, holott a törökök elvben még ma is uniós tagjelölt országnak számítanak. A Die Zeit azonban a jelek szerint már leszámolt minden olyan illúzióval, amely szerint belátható időn belül lehetséges Törökország európai integrálása.

A szintén liberális irányzatú, müncheni Süddeutsche Zeitung arról ír, hogy a formálódó német nagykoalíció várható újrakötése nyomán feltehetően csökkenni fog a németek távolságtartása az Európai Unióval szemben, és a berlini kormány erősíteni akarja majd az EU-költségvetés súlyát és szerepét. A lap a koalíciós szerződés tervezetéből felhívja a figyelmet arra a passzusra, amely a német–francia megbékélésre történő, immár hagyományosnak mondható utalás mellett kiemeli a német–lengyel viszony különös jelentőségét, valamint megjegyzi: senki sem felejtette el, hogy Lengyelország és Magyarország rakta le az európai és a német újraegyesítés alapkövét. A leendő német nagykoalíciós partnerek – vagyis a jobbközép uniópártok és a szociáldemokraták a koalíciós szerződés tervezetében megállapítják azt is, hogy a keleti EU-országok az utóbbi időben valamelyest elkülönültek az uniót alapító nyugati államoktól. Ezt a tendenciát meg kell állítani, és ezt a célt kívánják szolgálni egyebek közt az úgynevezett weimari háromszögön belüli német-francia-lengyel együttműködéssel.

A Politico című amerikai hírportál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása arról a csúcsjelöltvitáról ír, amely az Európai Parlamentben történetesen éppen most van napirenden, de a döntő szót nem lehet kimondani az uniós tagállamok egyetértése nélkül. Arról a kérdésről van szó, hogy miként válasszák meg az Európai Bizottságnak, az unió központi javaslattevő-végrehajtó testületének az elnökét, a tisztséget most betöltő Jean-Claude Juncker utódját. Az uniós integráció erősítésének a hívei, beleértve Junckert, azt javasolják, hogy az európai parlamenti választásokon induló európai pártcsaládok – például kereszténydemokraták, szociáldemokraták, liberálisok, zöldek, és így tovább – közül a győztes pártcsalád előre megnevezett csúcsjelöltje kerüljön a Bizottság élére. Ezzel természetesen a legkevésbé sem értenek egyet a tagállami csúcsvezetők kiválasztási jogához, és adott esetben a vétójoghoz ragaszkodó kormányok.

A Politico tudomása szerint ellenzi a pártcsaládok csúcsjelöltjén alapuló módszert Emmanuel Macron francia államfő mellett a négy visegrádi ország, továbbá Hollandia, Litvánia és Portugália.