A volt német kancellár hivatala megerősítette: Kohl e hó 19-én, tehát nem egészen két hét múlva a saját házában fogadja Orbán Viktort – tudósít a Reuters. Magyar részről elutasították, hogy megjegyzést fűzzenek az eseményhez, Németországban azonban meghökkenést okozott a látogatás, hiszen a magyar kormányfő Merkel menekültpolitikájának egyik legharcosabb ellenzője, bár az nem tudható, hogy miért akarja felkeresni egykori pártfogóját.
A kereszténydemokraták főtitkára szerint várhatóan ezt az alkalmat is arra igyekszik felhasználni, hogy tisztázza álláspontját. Ugyanakkor konzervatív részről kizárják a lehetőségét, hogy Kohl ily módon akarna borsot törni korábbi védence, Merkel orra alá. De az biztos, hogy az úti programban nem szerepel tárgyalás a kancellár asszony és Orbán között. A tudósítás ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a koalíciós partner szociáldemokraták azt szeretnék, ha Kohl megpróbálná befolyásolni a vendéget, aki heves nacionalista és az utóbbi években jó pár kérdésben összekülönbözött az EU-val. Vagyis az SPD azt szorgalmazza, hogy a házigazda hozza szóba a magyar sajtó- és szólásszabadság ügyét, valamint a menekültválságot.
A Süddeutsche Zeitung kommentárja alapvetően tragikusnak tartja, hogy Kohl, a német egység kancellárja és Európa díszpolgára ül odahaza, szinte teljesen némán, a felesége jószerével elvágja a külvilágtól. A politikus már rég nem tud úgy megszólalni a világ dolgaiban, ahogyan azt szeretné. Amit gondol, azt gyakran csak a feleségétől vagy a Bild Zeitungon keresztül lehet megtudni.
Épp ezért nehéz kipuhatolni a szándékait a mostani esetben is. Azért találkozik Orbánnal, hogy elhatárolja magát Merkel menekültpolitikájától? Vagy csak egyszerűen örül, mert egy régi ismerőse udvarolni akar neki.
A magyar miniszterelnök két éve az európai történelem nagy alakjaként beszélt Kohlról. De az is lehet, hogy stimmel, amit sokan feltételeznek, hogy tudniillik a találkozót a feleség hozta össze. Bármi is a magyarázat, a tárgyalás nem tetszhet a mostani kormányfőnek, mert a nyilvánosság úgy értelmezi, hogy az egyértelmű kritika vele szemben.
A magyar kormány nemrégiben a polgároknak küldött leporellón dicsérte a maga bezárkózási politikáját – írja a Le Monde.
A hivatalos adatok szerint – a kerítésnek köszönhetően –, januárban a tavalyi csaknem 400 ezerrel szemben csupán 773 menekült érkezett. Ám az UNHCR szerint összesen 6310-en kértek menedéket az egy hónap alatt és a szám egyre csak nő. Közülük a nagy többség tovább megy Nyugatra, ami kiderül már csak abból is, hogy mind többen folyamodnak oltalomért Ausztriában.
Az unió nyomást gyakorol Lengyelországra a bírósági rendszer tervezett átalakítása miatt – tudósít a Financial Times. Épp azért küldte Varsóba a Bizottság alelnökét, akinek feladata a legbonyolultabb gondok megoldása, és a négy hónapja tartó alkotmányos válság felszámolására vegye rá a Szydlo-kormányt. Timmermans útját egy sor ultimátum és figyelmeztetés előzte meg a nemzetközi szervezetek részéről, amelyek világossá akarták tenni, hogy milyen következményekkel kell számolni, ha nem sikerül bölcsen rendezni a helyzetet.
A mostani tárgyalások megmutatják majd, Kaczynski meddig hajlandó feszíteni a húrt az európai és más szövetségesekkel. Az első megbeszélések után Timmermans derűlátását fejezte ki, hogy nem kell szankciókat bevetni.
Előtte az Európa Tanács főtitkára azt fejtegette, hogy ha nem jutnak kompromisszumra, akkor az Emberi Jogok Bírósága is foglalkozhat a lengyel üggyel. Az USA szintén igyekszik jobb belátásra téríteni a lengyel vezetést. A Moody’s pedig jelezte, hogy a fejlemények befolyásolhatják a lengyel államadósság besorolását.
Brüsszel sebeket szerzett a hasonló magyar reformok kapcsán vívott harcban. Akkor a taktika csak korlátozott sikereket hozott, mivel Orbán, a bombasztikus vezető örömét lelte az összeütközésben. A Bizottság várhatóan ma a Velencei Bizottság jelentéséről tanácskozik, amely kimondta, hogy a lengyel alkotmánybíróság jogkörének korlátozása nem egyszerűen csak a jogállamot, hanem az egész demokrata rendszer működését veszélyezteti.
(A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!)


