A közbeszerzők a rajtvonalon, Lenin a raktárban, azért sem tanulunk. Athén beledöglött, Peking, London túlélte, Rió példamutató. Érdemes figyelni. Ez nem kisvasút, nem várbazár, nem Városliget. Ez olimpia. A lehetőség. Benne minden. A tömegközlekedés összeomolhat. Megszoktuk. Korrupció? Ha versenyszám lenne, megnyernénk. Ellentüntetés? Kossuth tér lefoglalva. Ez lehetne a nemzeti együttműködés olimpiája. A vezetők csinálnák nagyban, mi, egyszerű emberek kicsiben. Ismerjük a dörgést, nem kell hozzá jégeső. Az EU, a Balaton, a Formula 1. Csak legyen támogatás, vendég, mi lenyúljuk. A zsebesek, az utcai rablók is szurkolnak a sikeres pályázatért.
Ha Budapest nyerne, nem a csóró magyart kellene fosztogatni. Szélesedne a piac, egy olimpiára jönnének a vastag pénztárcájú amcsik, a filmfelvevős japánok, az ékszerboltot magukon hordó arabok. A határon begördülnének az elkötésre váró Jaguárok, Rolls-Royce-ok , a fürdőszobás lakókocsik. A kopaszok vigyázhatnának a rendre, Mészáros Lőrinc verethetné az érmeket. A világítást is megoldanánk, tudjuk, ki cserélné a lámpákat, égőket. Arathatnának a pénzváltók, a hülye turista akár egymillió pengőt is kaphat a dollárjáért. Fészekről-fészekre repkedhetnének a szállodai szarkák, válogathatnak a markecolók. Ha pedig valakinek nem tetszene a rendszer, azt külgazdasági szinten tennénk helyre.
Szóval, félre a siránkozással, mi az olimpiát önmagáért, az esélyért akarjuk. Nem a nyerésért, hanem a nyereségért. Felnőhetnénk vezetőink mellé, bizonyítanánk, hogy mi is tudjuk, amit ők. Az vesse ránk az első diszkoszt, kalapácsot vagy követ, aki nem akarna minél több aranyat, esetleg ezüstöt, villát, trafikot, készpénzt.
Orvost ma még nem láttunk, de jól vagyunk, és szurkolunk: rí a, rí a Hungária…