(Forrás: szabadeuropa.hu) Tízmillió forintért kastély? Akár ez is lehetséges, ha meggyőzi a minisztériumot a pályázatáról! A helyzet úgy áll, hogy a sok-sok milliárd forintért felújított kastélyok a kezdetektől veszteségesen üzemeltek, most pedig akár oligarcháké lehetnek. A Szabad Európa „Szabadonban című rovatának a kastélytörvény a témája.

Műemléki védelmet kapott Lázár Jánostól a hegyvidéki Turul-szobor

(Szerző: Fazekas Pálma/szabadeuropa.hu) A kulturális örökség védelméért felelős miniszterként egyik legfontosabb feladata, hogy megóvja az értékeket – írta a politikus a Facebook oldalán. A budai kerület új polgármestere, Kovács Gergely szerint ez csak valami tévedés lehet, bizonyára a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani Lázár János.

Lázár János a közösségi oldalán azzal indokolta az intézkedést, hogy noha az emlékmű szinte az avatása óta politikai viták kereszttüzében áll, ez nem lehet ok arra, hogy egy nemzeti jelképet és egy művészeti alkotást pusztulásra ítéljenek.

Kovács Gergely reagálásában megjegyzi, a kerületben sok olyan építészeti érték van, melyek valóban érdemesek lennének a műemléki védettségre, mint például az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épülete, de ezeket védelem a NER-közeli vállalkozók pár napja épp bontani kezdték.

Pusztuló szanatóriumok a legdrágább budai környékeken

A kutyapárt színeiben politizáló polgármester kampányában, és június 9-én, az önkormányzati választás éjszakáján arról beszélt a Partizánnak, hogy a nagyon sok embert sértő, rengeteg feszültséget gerjesztő Turul-szobor a Szoborparkba kerül. Későbbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy nem a szobor eltávolítása lesz az első dolga, mert nem akarja azzal kezdeni, hogy utcai harcot vívnak Toroczkai Lászlóékkal.

A szobrot a II. világháború áldozatainak emlékére állították 2005-ben, de kiderült, hogy nem csak áldozatok, hanem számos gyilkosuk neve is az emlékműre került. Ráadásul nem messze attól a helytől állították fel, ahol Kun páter vezette egyik legkegyetlenebb nyilas működött, amely a közelben tömeggyilkosságokat hajtott végre.