(Szerző: Lendvai Ildikó) Utcán a diákok. A tanáraikért és magukért. Sokan vannak, talán 10 000 körül. Én a „nagymama szekció” tagjaként csatlakozom. Ebből szerencsére lehetetlen kiöregedni…
A választás óta a leglelkesebb, legvidámabb, legnagyobb tüntetés.
A pólók között sok kockás ing, a hátakon a generációs divat elmaradhatatlan részét képező hátizsák. Így a két kezük szabad, tapsolnak, és –ők még bírják tüdővel – fáradhatatlanul kiabálják, végig a városon: „Szabad ország, szabad oktatás!”
A pesti belváros most nem a turistáké: az övék. Nyelvet tanuló nemzedék: páran angolul magyarázzák az érdeklődő külföldieknek, miért tüntetnek. A presszók teraszáról sok vendég integet, egy pincérlány is kijön, és tapsol nekik.
Diákkezek írta transzparensek: „Becsüljétek meg a tanárainkat!” „A tanárainkkal vagyunk!” Egy dühös felirat: „Elüldöztétek az osztályfőnökünket!” Egy vicces: „Nincs pénz drágább transzparensre!”
Időről időre felcsendül a Kossuth-nóta: „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje”. A választások óta én is úgy éreztem néha: elfogyott a regiment. De úgy látszik, Kossuth még egyszer üzent, mert ők eljöttek: „Mindnyájunknak el kell menni”. Nem akarják, hogy úgy kelljen érezniük: innen tényleg mindnyájuknak el kell menni.
A végcélnál, a Szabadság hídnál a színpadról újabb dalok fogadnak minket: „Magyarország, az arcodban látom a magam arcát”. Ők a tiszta, fiatal arcukat végre tiszta tükörből szeretnék látni. Aztán Dés László dala a Pál utcai fiúkból: „Álljunk bele, ha kell!” Egyre hangosabban énekli a tömeg is: „Miért félnénk, miért élnénk…”
Sokféle kockás anyagból összevarrt óriás zászló kerül a hídra. Az ifjú szervezők tanultak az elfuserált tüntetések rossz szájízt hagyó befejezetlenségéből: folytatást hirdetnek, szeptember 4-re virradóan négy budapesti gimnáziumnál virrasztanak.
Valaha tanárként kezdtem, kicsit meghatódom. Hiszen a tanár a régi iskolai hagyományok szerint – ha egészen komolyan gondolva nem is – a diák „ősi ellenségének” számított. Ezek a fiatalok pedig azt skandálják: „Nincs tanár – nincs jövő”, „Nincs tanár – nincs jövő!”
Ha ti nem volnátok, gyerekek, akkor tényleg nem lenne jövő.