Barátság! – a legendás bécsi polgármester önéletrajzi kötete

Bécs minden fontos és nagy példányszámú napilapja kiemelt helyen és különösen nagy terjedelemben (akár két újságoldalon át) foglalkozik ma Michael Häupllal. Nem tudom, hogy olvasóink ismerték-e – legalább képről, tévéhíradóból, névről –, szerénységem Häupl regnálásának első időszakában néhányszor találkozott a már-már az egykori kancellár, Bruno Kreisky népszerűségével vetélkedő bécsi környezetvédelmet kiemelten kezelő várospolitikussal, aki 1994. november 7-től 2018. május 24-ig – pontosan 23 évet hat hónapot és 16 napot töltött a városháza legfőbb tisztségében, állt a „vörös Bécs” élén. Ő volt az osztrák főváros történelmének a legtovább szolgált, demokratikusan megválasztott polgármestere. (Ha pontosak akarunk lenni, és miért ne, csak egy valaki, Josef Georg Hörl múlta fölül, aki 1773–1804 között viselte e hivatal sok gondját és bizonnyal nem kevés örömét is. (A nyitó képhez: Michael Häupl a Häupl-babával: „A Rabenhof Színház ajándéka a 65. születésnapomra.” (Fotó: Reinhard Holl)

A mai nap embere a bécsi lapokban: Michael Häupl. Az ok nem kerek születésnap (1949. szeptember 14-én született az alsó-ausztriai Altlengbachban), még csak nem is kitüntetés, netán új megbízatás (mondjuk, államfői) elnyerése, hanem a második könyvének, önéletrajzának a megjelenése. (Hivatalosan holnap mutatják be, címe: Freundschaft, azaz Barátság.)

Ahogy a lapok írják: egy legenda önéletrajza a 72 esztendős Häupllal, Bécs nem egészen négy évvel ezelőtt leköszönt szociáldemokrata polgármesterével – ifjúkori vétkeiről, az osztrák politika egyik csúcs-beosztásában eltöltött három évtizedéről, életveszélyes betegségről és gyógyulásáról, meg arról, hogy miért nem szeretne majdan a bécsi Zentralfriedhofban nyugodni.

Michael Häupl és a „Freundschaft” című önéletrajza.

Lehet, hogy nyugdíjas, ám a napirendje teendőktől sűrű. Időközben leadott húsz kilót – kevesebb bécsi zsömle és kevesebb fröccs. Egy percig sem unatkozott, unatkozik, mindig van elég teendője. Mondja, hogy a vírusidőszak elején kereste meg a Brandstätter kiadó az életrajzi kötet megírásával. Eleinte nem akart kötélnek állni, aztán beszélt régi újságíró barátjával, és igent mondott. „Sok évtizedes barátság fűz bennünket össze, és bár munkánk eleve eltérő volt, nem váltak el útjaink, még akkor is, ha minden újságíróval, ekként vele is, megtartottam bizonyos távolságot, amit, bevallom, sosem kedveltem. De mindketten jól kezeltük…”

Häupl tulajdonképpen örül a nyugdíjas életnek, mert most már sok olyasmit megtehet, amit aktívként, polgármesterként nem. „A nyugdíjba vonulás visszanyert szabadság” – szögezi le.

Megmagyarázza könyve címét is: „Barátság”. Hagyományosan így üdvözlik egymás a szociáldemokraták. „Én meg rajongom az ilyen szimbólumokért, mert kifejezik a kötődést. Azokat az embereket, akikről tudom, hogy az SPÖ (Ausztria Szociáldemokrata Pártja – a szerző) tagjai, „barátsággal” köszöntöm, és engem is így köszöntenek…” A közeli barátokat a „szervusz” vagy az „üdvözöllek” illeti Ausztriában.

A könyvről: bizonyára sokak számára érdekes lehet, hogyan jutott föl a szocialista, a „vörös Bécsbe” egy alsó-ausztriai kis faluból, konzervatív tanárcsaládból származó, két zárdaiskolából kirúgott srác, aki biológiát tanul, majd egy bizonyos Josef Cap (sokáig parlamenti képviselő, képviselőcsoport-vezető) beviszi a Szocialista Diákok Szövetségébe, majd később több mint 23 évig polgármesterként vezeti a vörös Bécset.

Michael Häupl nem csinál titkot abból, hogy kezdettől élvezte Bécs városának szabad légkörét, jól akarta magát érezni, és ez sikerült is neki, még akkor is, ha egy időben egy szélsőjobboldali diákszövetség tagja volt. „Ideológiai és intellektuális tévedés volt – kellő tapasztalatok híján. Még szerencse, hogy az ember többet tanul a hibáiból, mint abból, amit jól csinált…”

Szülőfaluja védőszentjét, Christophorust említi, aki egy született útkereső volt. „Keresőként én is bejártam utakat, sok rosszat is. Ki nem követett el hibákat? Most 72 éves vagyok, de valójában már jóval előbb befejeztem az útkeresést. Tapasztalataim leülepedtek.”

Sebastian Kurzról, a lemondott osztrák kormányfőről is megvan a véleménye: visszavonulása jót tesz az osztrák politikának, ami újra nyitottabbá vált, mint Kurz idején volt. Az ÖVP-be, a néppártba visszatért a normalitás, a vitakultúra. „Amit a Kurz úr körüli csoport különösen jól elsajátított, az a nyilvános dezinformáció, az intrika és a feljelentés volt.”

(Kép: Reinhard Holl/Krone)

A Krone kiváló újságírónője, Conny Bischofberger utalt Häupl különösen hosszú ideig tartott polgármesteri időszakára, ami hét évvel tovább tartott, mint ameddig Merkel hivatalban volt. Mit árul el ez a személyiségéről? – kérdezte. A válasz:

„A türelem sosem tartozott a legkiemelkedőbb pozitív tulajdonságaim közé. Talán sokat elmond rólam, hogy megtanultam: a demokrácia végső soron türelmet jelent. És ez még többet elárul a politikai rendszerről. Sok ország első embere már hosszú ideje van a tisztségében. Ha arra gondolunk, hogy a szövetségi elnöknek, az osztrák államfőnek tavaly három kancellárt kellett bejelentenie, bizony, elgondolkodtató…”

Úgy érzi-e, hogy a rák után van egy második élete? – kérdezte az újságírónő.

„Nem akarok túlzásokba esni. Bár életveszélyben voltam, a daganatot sikerült idejében eltávolítani, nem kellett utána kemoterápiára vagy sugárkezelésre járnom…”

A kérdésre, hogy gondol-e a halálra, egyenesen válaszol: egyáltalán nem. Mit írjanak a sírkövére? „Nem tudom!” Majd hozzáteszi, hogy szülőfalujában, a családi sírban szeretne nyugodni.

Aztán kiderül, hogy 113 évig szeretne élni, „mert a feleségem 13 évvel fiatalabb nálam, és én vele akarom ünnepelni az ő századik születésnapját”.