Ennek megfelelően az az egyetem bölcsészettudományi karának hallgatói eddig el nem érhető levéltári forrásokra is támaszkodva, a gyakorlatban is megismerhetik Magyarország legnagyobb közgyűjteménye, a hazánk történetére vonatkozó iratok legfontosabb gyűjtőhelyének értékeit és az intézmény működését is. A megállapodás így a bölcsészettudományi képzés több szakterülete vonatkozásában is kiemelkedőnek tekinthető.
A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai kurzusok és előadássorozatok megtartásával, szemináriumok vezetésével kapcsolódnak be a miskolci képzésekbe az ME BTK oktatási programjában az alap- és mesterképzésekben, valamint az egyetem doktori iskoláiban is.
A szakmai munkát erősíti, hogy a levéltár munkatársai a profiljukba vágó témákban szakdolgozatok és doktori disszertációk esetén konzulensi, illetve témavezetői minőségben segítik a hallgatók tanulmányait.
A megállapodás a közös kutatások, pályázatok, illetve a történelem szak levéltár-szakirányába bekapcsolódáshoz is új lehetőségeket nyit meg.