MSZP: vissza kell adni a tudást és értékét az országnak – Orbán: vissza kell találni az imádság és a munka hagyományához

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a szándékosan kitalált és kialakított jelenlegi rendszer megvonja a tudást, válságot okoz, melynek a tünetei már az oktatás sok területén érzékelhetőek. Példaként említette a „beiskolázási zavart”, ahol kétezer első osztályosnak nem tudtak helyet biztosítani, a helyhiány ellenére elrendelt, 3 éves kortól való kötelező óvodáztatást, a mindennapos kötelező testnevelés-, hit- és erkölcstanórákat. Arra is kitért, hogy az idén 45 ezer fiatal már meg sem próbált felvételizni a felsőoktatásba.

Az MSZP elnökségi tagja azt mondta: a rossz, kizárólag Fidesz-érdekeket szolgáló oktatáspolitikai rendszert 2011-ben a Széll Kálmán tervvel indították el. Ezt követően a forráselvonások mentén megalkották a köznevelési és szakképzési, felsőoktatási törvényeket, a nemzeti alaptantervet, majd „lenyúlták” a tankönyvpiacot, végül bevezetnék a szakfelügyeleti rendszert – közölte.

Kunhalmi Ágnes úgy vélte: a jövő generációja nem érzi jól magát az országban, mert a kormány megnehezíti az életét, ezért inkább elmenekül egy másik országba, ahol boldogulni tud. Kijelentette: a 2014-i választások után az MSZP ennek véget fog vetni, elsőként is rendbe teszi az oktatáspolitikát. Szavai szerint újra biztosítják az oktatás megfelelő forrásait, „helyreállítják” a tankötelezettségi korhatárt, kiveszik a mindennapos testnevelésórákat, és megint választható tantárggyá teszik a hit- és erkölcstanoktatást. Hozzátette: visszaadják az iskolaigazgatók döntési jogköreit, és az oktatásirányításban újra az önkormányzatiság elvét fogják érvényesíteni. Biztosítják a nemzeti alaptantervtől 30 százalékban való eltérési lehetőséget, felszabadítják a tankönyvpiacot és akkreditációra épülő szabályozott versenyt hoznak létre, a szakfelügyelet helyett pedig mérő értékelő rendszert fognak kiépíteni – sorolta az szocialista politikus.

 

Orbán: vissza kell találni az imádság és a munka hagyományához

(12:26) Európa és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a jáki templom felújítási ünnepségén.

„Mi ezt a feladatot és helyzetet ismertük fel 2010-ben, amikor a választók ránk bízták Magyarország új alkotmányának létrehozását” – jelentette ki a kormányfő, hangsúlyozva, hogy „magunkénak valljuk Szent István útját”. Orbán Viktoregyúttal bejelentette: megállapodás született arról, hogy a kormányzat további forrásokat biztosít a jáki templom, a magyarországi román stílusú építészet egyik legjelentősebb alkotása rendbetételéhez.