ELŐADÁSOK, KONCERTEK
Aperitif
Fél négykor kezdjük az „éjszakázást” a KönyvTÁRlat törzsközönségével: a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott irodalmi-kultúrtörténeti program témája a Közel(hozott)Kelet, vendégek Simon Róbert Korán-fordító, Tüske László egyetemi adjunktus és Fodor Sándor professzor. Ezt követi a Canlar Együttes autentikus török zenei műsora, majd az „Angyalok a kocsmában” című táncjátékból Somi Panni és társulata mutat be részleteket.
Az est sava-borsa
Fél hétre érkezik Mautner Zsófia, aki a fűszerek világába kalauzolja az érdeklődőket. Fél kilenctől tízig a Nílus Gyöngyei hastánccsoport tart bemutatót, amely után az együttes tagjai megtanítják az érdeklődőknek ennek a különleges táncnak az alapjait.
A ház specialitása
Fiatal, dinamikus színész-és képzőművész hallgatók csoportjának interaktív színházi performanszával várjuk a nagy olvasótermek előtti térben vállalkozó kedvű látogatókat, akik maguk is részesévé válnak az „előadásnak”: az olvasás teremtette, képzelet szülte alakok az olvasók, azaz a résztvevők segítségével valósulnak meg. Ezen alakok útjait, életét követhetik nyomon azok, akik bekapcsolódnak a játékba. Rejtett átjárók tárulnak fel például regényhősök vidéki dácsái és Petőfi Sándor gyermekkori élményei, általános iskolai kötelező olvasmányok és aktuális újsághírek között…
KIÁLLÍTÁSOK EGÉSZ ÉJJEL
Csak ínyenceknek
Páratlan párosítás: Ragyogás – Porcelán- és könyvritkaságok. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt-vel közös nagykiállításunkon királyi és főúri készletek, egyedi mesterművek, ritka könyvek láthatók. Megtekinthető többek között a Képes Krónika nemesmásolata és a mű ihlette díszváza, a Szent Korona és Klapka kardja porcelánból, gyönyörű tükörtermünk, Vilmos herceg és Kate Middleton esküvői készlete…
Öt vadonatúj kiállítással készülünk erre az éjszakára. Kiválogattuk és bemutatjuk az „Ezeregyéjszaka” című mesegyűjtemény néhány európai és magyar fordítását, Libay Károly Lajos, 19. századi festő Egyiptomot és Szíriát ábrázoló litográfiáit, gróf Széchényi Ferenc térképgyűjteményéből többek között a fűszerekben gazdag távoli Keletre vezető hajóútvonalak térképeit, melyek egy része tán maga is megjárta e hatalmas távolságokat a merész kapitányok sokárbocos vitorlásain… Bemutatjuk kéziratok, metszetek, könyvek segítségével a 16. század legnagyobb felfedezését: az Isteni Augustus Ankarában címmel– a nagy császár tetteit megörökítő, történelemformáló feliratot magyar diplomaták által vezetett delegáció találta meg. A Színháztörténeti Tár a Zeneműtárral közös kiállításán híres keleti témájú operákkal ismerkedhetnek a látogatók: Szöktetés a szerájból, Varázsfuvola, Nabucco, Aida…
Megtekinthetők korábban megnyílt időszaki kiállításaink is: A kisgrafika nagymestere, Csiby Mihály (Ex librisek, alkalmi grafikák); Szabó Zoltán kiállítás; Titanic emlékkiállítás.
VIDD HAZA AZ ÉLMÉNYT
À la carte
Melyik nő ne szeretne egy herendi rózsát a körmére? Pillangót a vállára? Különleges lehetőség: ezen az éjszakán herendi felsőmester érkezik hozzánk, a szerencsések ilyen különleges dísszel ékesen kapcsolódhatnak be a könyvtár többi programjába. A férfiak addig a Térképtár munkatársai segítségével kipróbálhatják a régi korok legfontosabb földrajzi helymeghatározási műszereit. A Színháztörténeti Tárban különböző korcsoportok számára állítottunk össze a keleti repertoár által inspirált zeneműveket, a Színháztörténeti Tárban kvízjátékokkal, papírkézműves foglalkozással tehetik próbára ügyességüket a látogatók.
A gyerekek a herendi kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógusunk segítségével kipróbálhatják a rózsaformázást, színezhetnek gyönyörű könyvjelzőt, de választhatják „Varázsszőnyegen”– kézműves utazás a papírvirágtól a könyvig című programunkat is. Restaurátoraink segítségével készíthetnek, díszíthetnek kis könyveket, füzeteket színes és márványozott papírokból, és amíg a nagyobbak ezzel foglalatoskodnak, a kicsik a közelükben „ezeregyéjszakás” képeket színezhetnek.
Egész éjjel különleges fűszerek vásárolhatók a Fűszerésztől, a büfében keleti finomságok, ajándékboltunkban pedig herendi porcelánok, könyvek, különleges ajándéktárgyak mellett ezen az éjszakán egyes kiadványaink féláron kaphatók.
KÖZKÍVÁNATRA
A kulisszák mögött
Idén is elmaradhatatlan a raktárlátogatás, illetve a nagy könyvtári körséták, amelyekre a helyszínen lehet jelentkezni. Olvasóinknak azzal is kedveskedünk, hogy aki nálunk, tehát az Országos Széchényi Könívtárban vásárolja meg belépőjegyét, fél áron iratkozhat be a könyvtárba.
A RÉSZLETES PROGRAM
RAGYOGÁS
Porcelán- és könyvritkaságok
Kiállítás a nemzeti könyvtárban április közepétől szeptember végéig
Április 18-án nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közös kiállítása a Budavári Palotában, a nemzeti könyvtárban.
Főúri készletek, egyedi mesterművek, eredeti kéziratok, levelek, és a Képes Krónika 19. századi nemes másolata is látható többek között a gazdag kiállításon, amely felsorakoztatja a világhírű herendi porcelánok és a könyvtár egyedülálló gyűjteményében található művek legszebb, legkülönlegesebb darabjait.
A látogatók nem csak a gyönyörű porcelánokat és a ritka könyveket csodálhatják meg, hanem megismerkedhetnek a Herendi Porcelánmanufaktúra történetével, a porcelán gyártásának, festésének titkaival is a kiállított fotók, könyvek, öntőformák, filmek – és kiemelt alkalmakkor, a Varázslatos Napokon –, herendi szakemberek által vezetett kézműves foglalkozások, bemutatók segítségével.
Két kiállítótermünkben étkészleteket, kiegészítőket, kisplasztikákat mutatunk be:
Az elsőben egy főúri ebédlő enteriőrben az „arisztokraták porcelánjait”, például a jubileumát ünneplő Apponyi-készletet tekinthetik meg a látogatók, illetve számos világhírű szervíz darabjait, közöttük az Erzsébet királyné – Sissi – számára tervezett készletet. A főurak, uralkodók számára készített darabok közül láthatják az érdeklődők a Viktória-mintás készletet, mely a gyár számára meghozta a világhírnevet (külön érdekesség, hogy megtekinthetik a látogatók ennek felújított változatát is, a Royal Gardent – ezzel ajándékozta meg a gyár tavaly Vilmos herceget és Kate Middletont esküvőjük alkalmából), és további gyönyörű készleteket, mint például a Rotschild, Windsor, Andrássy, Apponyi, Héderváry, Siang Noire, Wales dekorral díszítettet.
A pazar kollekció kiemelkedő darabja a muzeális Királyi Készlet, melyet Ferenc József osztrák császár és magyar király használt egykor ugyanezen a helyen, a palotában, ahol a kiállítás látható. A készletet, amely összesen 4496 darabból állt, háromféle dekorral díszítették, külön a királyi asztal, a személyzet és a tisztikar számára. Mára az eredeti szervízből sajnos csak néhány darab maradt meg, de az udvari asztal számára tervezett készletet – azzal a változtatással, hogy a király monogramja helyett azon a magyar címer szerepel – jelenleg is készítik, kizárólag a magyar állam részére, s ezzel terítenek a legmagasabb rangú fogadásokon.
A másik terem, amelyben étkészletet prezentálunk, nagypolgári szalon-enteriőrt idéz. Itt az a széles körben elterjedt szervíz kerül középpontba, amelynek névadója a Liechtenstein hercegi család, akik több mint másfél évszázada használják családi címerükkel kiegészítve ezt a szépséges dekort. Célunk annak bemutatása, hogy a 19. század végétől miként válnak a porcelánból készült műremekek a polgári lét természetes kellékeivé, kikerülve az arisztokrácia monopóliumából. Ezért a vitrinekben dísztárgyak, kisplasztikák is kiállításra kerülnek.
A kiállítás harmadik, legkülönlegesebb része a középső terem, ahol azokat az egyedi porcelántárgyakat, illetve a megfestett motívumokhoz köthető, a nemzeti könyvtár tulajdonában lévő könyvritkaságokat csodálhatják meg a látogatók, amelyek a magyar történelem nagy pillanatait, emblematikus alakjait örökítik meg. A zömében tálakat, serlegeket tartalmazó összeállítás darabjai az 1848-as szabadságharc 150. évfordulójára, illetve a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére készültek, és így együtt még soha sehol nem voltak láthatók. A kollekció kiemelt figyelmet érdemlő darabjai – a Szent Korona porcelánból készített pontos mása, illetve a Képes Krónika egyik jelenetét ábrázoló díszváza – lenyűgözik a nézőt: elkészítésük művészi és technikai bravúr volt.
A kiállítás látogatói számára még három alkalommal különleges lehetőséget kínálunk: a Varázslatos Herendi Napokon a manufaktúra szakembereinek közreműködésével bemutatókat láthatnak, és saját maguk is kipróbálhatják a herendi porcelán készítését eredeti alapanyagokkal:
Június 16., múzeumok éjszakája, és szeptember 29., a kiállítás utolsó előtti napja: Test-és körömfestés csodálatos mintákkal. Szeptember 8. Próbálja ki herendi porcelántányéron, milyen ügyesen tud festeni! Készítsen magának könyvjelzőt herendi motívummal!
Bábeli Könyvtár – Könyvtár, Kaland, Kockázat – a Dinamó Független Színházi Alkotócsoport interaktív könyvtári performance: a látogatók bejárhatják a könyvtár valós és szellemi tereit, irodalmi alkotások és hőseik nyomát követve
A Dinamó Művház előadása az interaktív színház eszközeit a képzelet és az irodalmi fikció területére alkalmazza. A könyvtár jelenti a kaput, amin keresztül beléphetünk egy olyan világba, ahol az irodalom teremtette valóságok kerülnek egymással váratlan összefüggésekbe, ahol rejtett átjárók tárulnak fel regényhősök vidéki dácsái és Petőfi Sándor gyermekkori élményei, általános iskolai kötelező olvasmányok és aktuális újsághírek között. Ebbe a világba belépve a résztvevők személyisége és fizikuma is állandó változásnak van kitéve. Az előadás speciális valósága lehetővé teszi, hogy a puszta szó vagy gondolat erejével módosítsák saját vagy környezetük tulajdonságait. Rendelkezésre álló eszközeik maguk, az ott található, beláthatatlan sokaságú könyvek, melyekben titokzatos jeleket követve tájékozódhatnak az irányokról és tennivalókról.
Az olvasás teremtette, képzelet szülte alakok az olvasók, azaz a résztvevők segítségével valósulnak meg. Ezen alakok útjait, életét követhetik nyomon, izgalmas, ám veszélytelen módon. Az utak ezen az éjszakán jól láthatóvá válnak, kínálkoznak, hogy járják végig őket, akár többször is, különböző irányokból.
Egyiptom és Szíria egy 19. századi festő szemével
A Múzeumok Éjszakája alkalmából a Plakát- és Kisnyomtatványtárban a varázslatos Egyiptomba kalauzolnak el bennünket Libay Károly Lajos litográfiái. Az alkotót, és a műveiből készült kiállítást bemutatja: Mészáros Ágnes művészettörténész.
Libay Károly Lajos (1816-1888) számos utazást tett, melyek során gyönyörű akvarellképeket készített. Utazásai során megihlették Itália városai, Egyiptom varázslatos világa, de megörökítette a Balatont és a Tátrát, Tirol és Karintia tájait. Libay a valós motívum szépségében hitt, ezeket az adott környezetben, az adott táj hangulatát megörökítve ragadta meg. Képei finomak, érzékenyek, általuk a mai szemlélő térben és időben egyaránt fantasztikus utazáson vehet részt.
A 19. században divattá vált az Európán kívüli utazások festményeken, akvarelleken való megörökítése, az ókori kelet felé különösképp megnőtt az érdeklődés. Libayt 1855 decemberében Egyiptomba utazhatott, így személyes élményeit oszthatta meg képein keresztül a közönséggel. Ő nem az orientalista divattal járó romantikus fantáziával festette meg akvarelljeit, inkább a táj jellegzetes színeit, formáit, műemlékeit aprólékos részletességgel kidolgozott, megkomponált formában adta vissza. Hazatérve elkészítette akvarelljeinek sokszorosítását.
A lapok először kisebb füzetekben jelentek meg, majd 1858-ban, egy saját kiadású hatvan lapos díszalbum formájában született meg Libay legszebb mappája. Az elkészült mappákból a művész maga küldött egy sorozatot a Nemzeti Könyvtár részére, ami jelenlegi kiállításunk anyagát adja. A válogatott litográfiákat témájuk alapján rendeztük, így együtt mutatva be tájképeket, városképeket és templomromokat. Szándékunk szerint így bepillantást nyerhetünk a művész természeti és történelmi értékeket megörökítő munkájába, mely a fényképezés megjelenésével idejét múlttá vált műfaj utolsó virágzásának jelentős alkotása.
„Azt a feladatot állítottam magam elé, hogy a képzett utazó számára megkönnyítsem az útirány kiválasztását és felkeltsem érdeklődését, azáltal, hogy az általam tapasztaltakat, tájakat, embereket s magát az életet leghűségesebben megjelenítsem.” – írja Libay műveiről.
A 16. század legnagyobb felfedezése – Isteni Augustus Ankarában
Kéziratok, metszetek, könyvek mutatják be a magyar diplomaták történelemformáló felfedezését: a nagy császár tetteit megörökítő felirat megtalálását
1553-ban Verancsics Antal és Zay Ferenc vezetésével követség indult Bécsből Konstantinápolyba. Megbízatásuk az volt, hogy minden eszközzel igyekezzenek megakadályozni a törökök és a perzsák közötti békekötést, nehogy a hatalmas Oszmán Birodalom teljes erejével Európa ellen fordulhasson. A követekhez saját költségén csatlakozott Hans Dernschwam üzletember-humanista is. A tárgyalások előkészítése nagyon lassan zajlott a török fővárosban, s Ferdinánd császár újabb diplomatával, a flamand származású Augier Busbecqkel egészítette ki a követséget. Így indultak meg 1555 tavaszán Konstantinápolyból Amasziába, hogy a perzsa hadjáratot személyesen vezető II. Szulejmán elé járuljanak. Útjuk során megpihentek Ankarában is, ahol egy romtemplom megmaradt falában rábukkantak az Augustus császár tetteit megörökítő propaganda-szöveg máig legteljesebb maradványára. A lelet a tudománytörténetben Monumentum Ancyranum (Ankarai emléktábla) néven híresült el.
A 16. századi európai tudósvilág a felfedezést – teljesen hibásan – kizárólag Augier Busbecq nevéhez kötötte. Valójában az ókori feliratok iránt egyébként nem érdeklődő Busbecqnek alig volt szerepe a szöveg életre keltésében, ez a tudós, humanista főpap, Verancsics Antal, a könyvek és régiségek iránt érdeklődő Hans Dernschwam érdeme, valamint a kíséretükben lévő titkáré, az eperjesi Belsius Jánosé, akinek kézírásában a legjobb és legteljesebb másolat maradt fenn.
A Széchényi Könyvtár Kézirattára a Régi Nyomtatványok Tárának közreműködésével igyekszik áttekinteni a 16. századig a törökről Magyarországon kialakult képet, bemutatja a követség útját, a résztvevők tudományos érdemeit és magát a felfedezést.
Egy kozmográfiai atlasz különlegességei. Hajózási térképek Gróf Széchényi Ferenc gyűjteményéből
Nemzeti könyvtárunk térképgyűjteményének alapját gróf Széchényi Ferenc több ezer darabos gyűjteménye képezi. Az egykori grófi gyűjtemény nem csupán számos magyar vonatkozású, ún. hungarica térképet és atlaszt tartalmazott, de az egyetemes kitekintésű gyűjtés eredményeképpen a 15-18. századi európai kartográfiatörténet kincseinek is gazdag tárháza.
Kiállításunkhoz e nagyszerű alapítói gyűjteményből egy különleges térképfajta, a hajózási térkép példányaiból válogattunk. Az egyedi műként tárolt, valamint atlaszokba kötött több mint 300 hajózási térkép nem csak mennyiségét tekintve mondható jelentős gyűjteményrésznek, de a 17-18. századi tengerészeti térképkiadványok számos értékét is magába foglalja.
Válogatásunk során törekedtünk arra, hogy e különleges gyűjteményrésznek mind földrajzi, mind készítői-kiadói jellemzőit és sokféleségét – lehetőségeink keretein belül – megmutassuk. Ezért a kiállított művek, miként a grófi gyűjtemény egésze is, a mennyiségi arányokat tekintve, tükrözik a holland műhelyek és a 18. századi alkotások meghatározó súlyát. A holland alkotások mellett azonban más európai nemzetek – francia, angol, spanyol, dán – tengerészeti kiadványai is láthatók.
Az alapítói gyűjtemény egészének megfelelően, a kiállított művek között is többségben vannak az európai tengerek és tengerpartok térképei és atlaszai, de megtaláljuk a világóceánok, Amerika, Afrika és Ázsia távoli vizeit és tengerpartjait bemutató műveiket is. Köztük ott vannak a fűszerekben gazdag távoli Keletre vezető hajóútvonalak térképei, melyek egy része tán maga is megjárta e hatalmas távolságokat a merész kapitányok sokárbocos vitorlásain.
A kiállításhoz kapcsolódva, és folytatva a korábbi évek hagyományait, bemutatót tartunk a régi korok legfontosabb földrajzi helymeghatározási műszereinek használatából, ahol az érdeklődők maguk is kipróbálhatják az eszközöket. Amíg a nagyok műszerek használatának elsajátításával foglalatoskodnak, a kicsik kipróbálhatják a térképrajzolás és térképszínezés szintén nem könnyű mesterségét.