A rendezvénysorozat megújult külsővel és tartalommal, az eddiginél bővebb programmal várja a vendégeket. Célja, hogy felhívja a figyelmet a múzeumok társadalmi hasznosságára, megmutassa: a múzeumok nemcsak szórakoztatnak, de a tudomány és a művészet szeretetére is nevelnek – hangsúlyozta a helyszínen tartott sajtótájéjoztatón Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Kijelentette többek között, hogy a múzeum a jelenről és a jövőről beszél a múlt segítségével. A múzeumok majálisa azért más, mert itt a tudomány muzsikál a háttérben” – fogalmazott.
A tudás, amelyet évszázadok nemzedékei halmoztak fel, a tárgyakban rejlő kincs az, ami a múzeumokban megjelenik. A múzeumok majálisának az a hivatása, hogy ezt a kincset hozza közel mindenkihez – erről Cseri Miklós, az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke beszélt megemlítve, hogy 1977 óta rendezi meg a szervezet a múzeumi világnapot. Kiemelte, hogy a múzeumoknak a gyorsan változó világban képesnek kell lenniük az új feladatok kezelésére, és részt vállalhatnak a társadalmi felelősségvállalás, megújulás programjában.
Császtvay Tünde, a MNM főigazgató-helyettese kiemelte: egyedülálló esemény, hogy egy ország múzeumai összegyűljenek és egy helyszínen mutatják meg a látogatóknak, hogy a mostani kihívásoknak is képesek megfelelni, és akár egy új célcsoport, a fiatal generáció felé is nyitni. Szólt arról, hogy RE:19/19:RE elnevezéssel a 19. századról való gondolkodásra kérték az eseményen részt vevő múzeumokat.
A közgyűjtemények várják azokat, akik szeretnének megismerkedni programjaikkal, kiállításaikkal, a régészeti ásatások titkaival, a múzeumi biztonságtechnika fejlődésével, a fegyverek és a párbajok történetével, részt vennének (kocsma)kvízben, rap showban, benéznének a felfújható mobil planetáriumba. A színpadon és a múzeum Pollack-termében különleges tárlatvezetésekre, komolyzenei hangversenyekre várják a közönséget. Az immár „nagykorúvá” érett rendezvényen betekinthetnek egy színpadi próbába, az Országos Színháztörténeti Múzeum „Szerezzen Ön is 5 perc alatt színészdiplomát!” című előadásán. A Természettudományi Múzeum óriás mamutot épít a két nap alatt.
A koncerteken fellép mások között az Írországba visszatelepült, Magyarországra visszalátogató Jamie Winchester, a Szekeres & Barbaró Wurlitzer Band, az Üllői Úti Fuck, az Ági és a Fiúk, valamint az Akkezdet Phiai együttes. A tájékoztatón, amelyet Szabó-Kimmel Tamás vezetett, Jamie Winchester is megjelent .
Ezen a hétvégén adják át „az év múzeuma” és „az év kiállítása” díjakat – jelentette be Deme Péter, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület ügyvezető elnöke. A szombati díjátadót követően az érdeklődők találkozhatnak a intézmények vezetőivel beszélgetésen. Az év múzeumi díj jelöltje a paksi Atomenergetikai Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma, a budapesti Molnár C. Pál Műterem – Múzeum, a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum, Nagyatád Város Múzeuma, a nemesvámosi Villa Romana Baláca, valamint a szerencsi Zempléni Múzeum. Az év kiállítása díjért kilenc intézmény pályázott: a debreceni Déri Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Molnár-C. Pál Műterem – Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Postamúzeum és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és Művelődési Központ – Emlékpont
A múzeumok majálisának részletes programja itt és itt is megtekinthető, tessék kattintani! Valamennyi program ingyenesen látogatható.