MZP Berlinben: ahogy a tudósító látta, hallotta

Berlini tudósítónk, Pompéry Judit írja: A Berlini Momentum szervezésében zajlott ma esti eseményről a tárgyilagos, ellenzéki média meglehetős részletességgel tudósított. Szerénységem ezért mindenekelőtt a saját szubjektív benyomásaimról írok. (A szerző felvételeivel.)

Mintegy 150 érdeklődő gyűlt össze a Badehaus klubban, többségében 30-as, 40-es, itt élő diplomás. A hétre hirdetett program háromnegyedórás csúszással kezdődött: Márki Zay Péter Berlinből adott interjút az ATV Egyenes beszéd című műsora vezetőjének, Rónai Egonnak. Ezalatt a politikus a színpadon a közönségnek háttal állva beszélt, azért, hogy a publikum is látszódjék az élő műsorban. Az akusztika eléggé egyoldalú volt: a miniszterelnök-jelöltet a teremben ülők jól hallhatták, a budapesti kérdezőt viszont csak az első sorokban. A hallgatóság a kevéssé attraktív helyzetet megértéssel, türelemmel és meglepően fegyelmezetten viselte.

MZP a fárasztó nap ellenére jó hangulatban, edzetten és rutinosan indított. Először elmondta, amit a maga részéről fontosnak tartott – és amit vélhetőleg Londonban és más, hasonló alkalmakkor szintén tesz – majd kérdésekre válaszolt.

A múlt évek ellenzéki politikusi, valamint polgármesteri tapasztalatai alighanem megedzették, profi módon kezelte a helyzetet. Látszott, hogy ami egy-egy kérdező számára jellemzően egyszeri lehetőség, az ő életében mindennapos feladat, és nagy gyakorlattal teljesítette is. Eközben rokonszenvet keltő, udvarias, közvetlen, ugyanakkor észrevehető rutinnal újra és újra visszatér saját üzenetére: a választási üzeneteket mintegy sulykolja, időnként ügyesen megkerülve a konkrét kérdést. Ezt viszont a berlini publikum nem hagyta annyiban: a hallgatóság kétszer is kórusban kikövetelte a választ. Nem ellenségesen, inkább a konzekvens érdeklődés jeleként.

MZP nemcsak szókimondóan kritizálta a jelenlegi kormányt, rengeteg konkrét számmal, adattal, sztorival támasztotta alá mondandóját – ráadásul növekvő vehemenciával. Retorikailag megfelelő ellenlábasa lenne Orbánnak (aki Gyurcsány óta, aki a „földbe döngölte”, veresége okán nem hajlandó semminemű vitára az ellenzékkel), sok közhelyet használ, gyakorlott szónok, aki vagy megtanulta vagy ösztönösen tudja a szavak erejét, a kifejezésmód, a hangerő, a testbeszéd hatását. Ugyanakkor dicséretes módon hiányzik belőle mindennemű népbutító populizmus. Talán illetlenség a tudósítótól, de most kivételt teszek: Orbánnak egy szavát sem hiszem, Márki-Zay nekem hitelesnek tűnik…

Jó néhányan kérdezték a hallgatóság soraiból: milyen konkrét lépéseket kíván tenni a potenciális új kormány a szexuális kisebbségek érdekében? A válasz, ami egyes kérdezőket kielégített, másokat kevésbé, ismételten ugyanoda lyukadt ki, hogy a jelenleginél rosszabb nincs, ezért: ha bármilyen változást szeretne a kérdező, az egyesült ellenzékre szavazzon. (Feltételezem, nem először kérdezték ezt tőle.) A szeretetről szóló kádencia a liberális értelmiséginek túlfűtöttnek tetszhetett – ezt az abból kialakult heves vita is igazolt. Szintén ellenállást keltett az az kívánsága, hogy lehetőleg mindenki, aki külföldre ment, költözzék haza. Az egyedi példa, Amit MZP a saját rokonságából említett, nekem erőltetettnek látszott. (—> A szocializmus alatt rendszeresen megalázott és kisemmizett nagypapa boldogabb életet élt volna, mint a Brooklyn-ban letelepedett, semmiben sem nélkülöző unokatestvére…) Ezen a ponton olyan érzésem támadt, mintha nem tudta volna pontosan, hogy milyen hallgatóság várja. Summa summárum: ebben a berlini, németországi közegben más érvelés célszerű, mint egy szabolcsi faluban.

A rengeteg elhangzott szám és adat ellenére ködösnek tetszett a válasza a konkrét kérdésre, nevezetesen: tisztában van-e ő maga és stábja, hogy győzelem esetén mekkora romhalmazt fog átvenni, és hogyan kíván ezen a gazdasági csődön úrrá lenni. Nem mindenki makroközgazdász, ezért szakértelem hiányában aligha tudja megítélni, hogy az MZP által felvázolt út, jelesen a Fidesz eddigi pazarló és saját maga felé hajló beruházásainak leállítása valóban elegendő pénzügyi eszközt szabadítana-e fel ahhoz, hogy az ország kikecmeregjen a múlt 12 év zsákutcájából. A milliárdokkal zsonglőrködő, kicsit hatásvadász kirohanás jól hangzott ugyan, de én ennél jóval többet vártam. Igaz, végül megemlítette Surányit és az őt támogató gazdasági csúcsszakembereket, de a hogyanról nem szólt. Magyarán hiányoltam a víziót.

Értem én, hogy ha valaki a teljes ellenzék széles spektrumát képviseli, az összes idetartozó csoport tagjait meg kívánja szólítani, nyilván nem tud úgy beszélni, hogy a mondottakban, az összes nüánszban mindenki egyformán megtalálja magát. 

Számomra a legfontosabb és a legelszomorítóbb az az információ volt, hogy a külképviseleteken történő választást a miniszterelnök-jelölt nem tartja megbízhatónak. Azt nem hiszi, hogy a szavazólapok eredetiben eljutnak a megfelelő helyre. Meggyőződését arra alapozza, hogy a szavazatokat nem a külképviseleteken számolják össze, hanem a zárt urnát Budapestre továbbítják. Onnantól senki sem ellenőrzi, hogy mi lesz a voksokkal: hol, kik és hogyan dolgozzák fel őket. Magyarán: a külföldön élők – és vélelmezhetően többségékben nem Fidesz-szimpatizánsok – akarata nagy valószínűséggel elvész. MZP éppen ezért arra biztatta hallgatóságát, hogy a szavazáshoz utazzék Magyarországra. Ha eddig még nem lenne ottani bejelentett lakhelyük, úgy szerezzék meg, azért, hogy két szavazatuk legyen.

Mindenesetre Márki-Zay Péter a megítélésem szerint győzelemmel alig kecsegtető helyzeteben rendkívül nagy eltökéltséget mutatott. Nyilván. Enélkül nem lehet kiállni.