(Szerző: Tamás Ervin/ujnepszbadsag.com) Régóta tart a ketrecharc, de most úgy tűnik föl, hogy a ketrecen kívülre szorult a gazdaságpolitikai hármas csatája – ha életre-halálra nem is, de hadállásokat veszélyeztetve és ennek következményeként a stabilitást kikezdő módon ugorhat egymásnak különböző habitus, nézetrendszer; a tálalt receptek épp ezért ellentmondók, nemcsak mellékhatásai – de így már a hatásai is kiszámíthatatlanok.
Matolcsy György, Varga Mihály koncepciói sem mindig találkoztak össze a terepen, de Nagy Márton álomlovaglása végképp zavarossá tette az összképet. Nagy baj az, hogy ezt a befektetők is érzik, ami általában akkor sem szül jó vért, ha a rutinosabbja tudja, hogy kihez miként férjen hozzá, kitől mit kérhet. Jelenleg a csillagok állása Nagy Mártonnak kedvez, aki Orbán vágyainak leghűbb fordítója, s Matolcsy helyett most ő unortodox, ami a közgazdasági tanokkal szemben próbálja értelmezni a hazai lehetőségeket. A kormányzati döntések rejtve, burkoltan támadják a jegybank függetlenségét – panaszolja az MNB elnöke, aki elárulja, hogy annak idején súlyos szakmai hibák miatt vált meg Nagy Mártontól. A válasz sem soká késett: a miniszter hálát ad az istennek, hogy már nem Matolcsy a főnöke. Varga Mihály hosszú regnálását többi közt annak köszönheti, hogy nem szangvinikus, képes csendben maradni, óvatosan lépdel az aknamezőn, talán azt várja, hogy a két nagyvad egymást nyírja ki. A mezőn azonban emiatt sok áldozat heverhet majd, s nem is annyira áttételesen maga az ország.
A szakértők javarésze kitartóan tippel, mire jut a fantaszta, hogyan vérezhet el egykor a főnök által nélkülözhetetlen jobb kéznek tartott vátesz és átérhet-e épp bőrrel a zubogó folyón a fegyelmezett, de hatáskörének alapos szűkítésével szembenéző raktáros, akinek a kegyetlenül őszinte számok között kell lavíroznia.
A karmelita vélt bennfentesei bőszen prognosztizálnak. Eszerint Matolcsy György lesz az első áldozat, aki talán ezt érezve lesz egyre bátrabb, szókimondóbb – amit valószínűleg hajt a személyes indulat is a karriergép Nagy Mártonnal szemben. Igaz, Varga Mihállyal nem is lehetett ilyen vad csörtéket vívni, párnázottabb szavakkal zajlottak az asszók, s persze a helyzet is konszolidáltabb, kiszámíthatóbb volt, mint a mai. Feltűnő azonban, hogy most válik igazán aktuálissá az MNB-alapítványok számbavétele, ami anno csak az államfő közbelépésével válhatott közpénz-jellegűvé. Varga Mihály az utolsó csavarig látni akarja Matolcsy alapítványi birodalmát, s bizony a HVG gazdasági hetilap címe azt sugallja, hogy az elkésett felismerések is lehetnek meglepők. A magántőkealapok, a tulajdon-átruházások egy kiadós vizsgálattal kiszámíthatatlan lavinát indíthatnak el, még akkor is, ha a hatalom nyilván célirányosan akar szelektálni közöttük. Az sem lehet véletlen, hogy Matolcsy Ádámnak azt javasolták jóakarói, hogy fennhéjázó életmódját tegye takarékra, sőt, ha lehet, azt is inkább az országtól messzebb tegye.
Aki azonban hosszabb távon próbálja megrajzolni a jövőt, úgy véli, hogy lesz az a pillanat, amikor Nagy Márton varázspálcája is eltörik, a kormányfő, ha nem látja megvalósulni merész vízióját, őt fogja okolni ezért. Varga Mihály pedig, aki már túlélt néhány ráébredést, kéznél lesz a maga unott pragmatizmusával – de elképzelhető az is, hogy a látóhatárnál felbukkan egy újabb próféta, aki majd testes dolgozatba képes foglalni új idők, régi dalait, de legfőképp a főnök álmait.
Csakhogy köd üli meg a pályát, sokszor nemcsak a kaput, a labdát sem látni. A feltétlen hívek a széttartó hármas fogat előnyeit taglalják, földön kívüli erénnyel látva el a kocsist, aki a bakon ülve ösztönösen hajt, hol az egyiket, hol a másikat részesítve előnyben. A józanabbak azt állítják, hogy ez a felállás a csúcson tarthatatlan, s ha a szekér felborul, hiába fogják majd a kátyúkra – nagyon drága lesz a kitört kerekek helyére újat szerezni.
Szóval, a meccs hiába izgalmas és áltathatjuk magunkat azzal, hogy róluk szól – ez a mi bőrünkre megy-mehet.