Töredelmesen bevallom: elvárható objektivitásomat elhomályosítóan imádom a skandináv filmeket. Persze közöttök sok zseniális alkotás van, meg rengeteg közepes, és sok-sok gyengécske is, de nekem a leggyengébb opus is szívet melengető, legyen dráma, vígjáték vagy romantikus mese.  Az északi világlátás, történetmesélés és vizuális paletta olyan szelet a világ filmművészetében, amihez semmi nem fogható.

Egy új dán tragikomédiát láthat a mozi közönség, címe: A vadember. A rendező Thomas Daneskov az élete és családja elől önkéntes nomádságba menekülő férfiról mesél a humorral teli drámában, amit november 9-től vetítenek a művészmozik. Az alkotás jól képviseli az észak-európai filmnyelvet, ugyanis: a rendezője dán, a történet Norvégiában játszódik, így vegyül kissé a két ország filmművészete.

Martin (Rasmus Bjerg) kapuzárási pánikja elüt az átlagostól. Felszerelkezik egy íjjal és magára húz mindenféle állati bőrt, megteremtve ezzel egy amolyan vikinges külsőt, és így nekivág a norvég erdőknek, hogy ott éljen túl pár hetet függetlenül, messze a feleségétől, Anne-től (Sofie Gråbøl) és gyerekeitől. Otthon már nagy erőkkel keresik, mert gyanús, hogy
mégsem egy munkahelyi csapatépítőre ment. Martin viszont találkozik a vadonban egy autóbalesetet szenvedett, ám menekülésben lévő drogdílerrel, Musával (Zaki Youssef); hamar összebarátkoznak. Miközben egyiküket üldözi, másikukat pedig keresi a rendőrség, közösen barangolnak a kietlen fjordok vidékén. Útjuk közben viszont fordulatos kalandokba keverednek, amikben az aggódó családon és a hivatalos szerveken kívül vérszomjas bűnözőkbe is botlanak, továbbá Martin sem egyszerűen vadember, hanem az a „hős” aki olyasmikre vetemedik a túlélés reményében , amiket a szürke hétköznapjaiban a vele élők, de még saját maga sem gondolt volna.

Ebben a skandináv feketekomédiában egymást váltják a bizarr szituációk és a drámai felismerések az emberi természetről.

Jókat mulathat a nézőtér, sorjáznak a poénok, ám mindeközben azért nem maradunk le az élet nagy kérdéseiről sem társadalmi, sem egyéni megközelítésben. Mégsem olcsó, mégsem didaktikus, csupán szórakoztató a film.

Daneskov, a 34 éves direktor 2015-i debütáló nagyjátékfilmjével az Új tehetség című nagydíjat nyerte annak idején a Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon. A 2021-i Vadember a második mozifilmje, de a köztes időben sem tétlenkedett, ugyanis egy áldokumentarista, nyolc epizódból álló minisorozatot készített.
Akárcsak neki, írótársának, Morten Papének sincs még itthon igazán ismert munkája, így mindjárt két tehetséges fiatal filmest ismerhetnek meg e film által a hazai nézők.

A két kalandozó főszereplőre is igaz, hogy nálunk ismeretlenek, ám a feleséget játszó színésznő és az Øyvind zsaruként feltűnő Bjørn Sundquist, mégha névről nem is, de arcról
mindenképp ismerős lehet a skandináv filmekért rajongó nézőknek.

Aki szereti a skandináv filmeket bizonyára a Vademberben sem fog csalódni, de valójában senki, aki egy érdekes és eredeti ötleten alapuló mozira vágyik, nem áll távol tőle a feketehumor és a dráma egyvelege.