Olykor mesékből áll össze a könyv, máskor maga a könyv a mese. Sok ember reggeltől estig csak mesét hallgat, előbb-utóbb maga is azt hiszi, hogy meseországban él, még a közvélemény-kutatóknak is ezt mondja… (A kép forrása: Born Bestattungen.)

Az emberiség egyik legismertebb meséjét mostanság, szokták feleleveníteni. A történet arról szól, hogy Júdeában, az úr 33. évének első áprilisi péntekjén (állítólag 3-án), Lőrinc vagy valami hasonló nevű ügyes ember, a helyi közbeszerzés nyerteseként, szögeket szállíthatott a katonáknak. A szögek gyógytermékként futottak a piacon, később ugyanígy lettek Magyarországon egészségügyi központok a stadionok, mert a piár (a jó megoldás ismertté tétele; a közönségkapcsolatok fenntartása) időtálló.

Ínség, és járvány egyszerre volt jelen Júdeában, kellettek a szögek. A szög, a korbácshoz és a pórázhoz hasonlóan gyógyított, igaz, nem hasonlított a vakcinákhoz, de nem lehetett nélkülözni, mert ha nincs, akkor elmarad a keresztre feszítés, soha nem lesz kereszténység, nem lesz párt, ahogy a világ ismeri: KDNP, és a későbbi magyar emberek nagy szomorúságára, az elnök, Semjén Zsolt gázt szerelhetne, esetleg cipőt talpalhatna, a vadászati világkiállítás gründolása helyett.

A kétezer évvel ezelőtti történetről azóta is sokat beszélnek, főként a halott feltámadásáról, pedig nem ő az igazi csoda, hanem az emberi ügyesség életben maradása, mindent túlélő szívóssága. Az ügyes ember sosem hagyott el bennünket, indián földeken gazdagodott Amerikában, Franciaországban a sajátjaként kínálta az Eiffel-tornyot, aztán Magyarországon pályabeléptetőt adott el madár sem járta sporttelepeknek, letelepedési kötvényt körözött bűnözőknek, elképesztő haszonnal árulta a szájmaszkot, a lélegeztető készüléket, ráadásul őrizte a nemzedékeken átívelő titkát, még parancsba is adta, hogy tilos írni, kamerázni az ő ügyességéről.

A keresztre feszített ember fel tudta támasztani a halottat, az ügyes ember még az életet mentő oltásokkal is képes volt a halottak számát gyarapítani. Az ügyes embert dübörgő léptekkel követik az ügyetlenek, őket nem érdekli a szájmaszk, a lélegeztetőgép vagy a karácsonyi bejgli ára.

A leszármazottak, a két évezreddel korábbi bámészkodók felmenői, a szöget beverő katonáknak szurkolók, jaj, szegényeknek, nehogy túlórázniuk kelljen, otthon biztosan várják őket. A nézelődők hallották, hogy a szögelés előtt kaja volt, igazi vacsora, miközben nekik, nézelődőknek, csak a száraz kenyér héja jutott.

A tömeg soha nem szerette a dőzsölést, hangosan szavazott a büntetésre, hallásra meglehetett a kétharmad is. Két jelölt volt, közkívánatra a nyertes szabad lehetett, a vesztes megfeszült. Az ügyes ember szemtanúként téblábolt az események közelében, amikor utolsó éjszakáján a megfeszített ember nyugovóra tért, ő virrasztott az elszundító tanítványok helyett.

Neki elég a napi négyórás alvás, így aztán az utókornak pihenten mesélheti el a történetet, (na, nehogy már valami illiberális próféta!). Tanai a mesék örök tanulságává magasztalódtak: az ország földrajz, a nemzet népesség, a gyerek közjószág, a küldetés csak politika…

…a koporsót pedig soha nem lehet ingyen őrizni…