A Reuters hírügynökség beszámol arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fő ellenlábasához, Simicska Lajoshoz közeli alapítvány lett az Index.hu hírportál tulajdonosa.
Simicskáról a Reuters megírja, hogy a 2014-i választások után összekülönbözött a kormányfővel, nemrég pedig kinyilvánította a radikális nacionalista Jobbik iránti rokonszenvét. Már eddig is tetemes sajtóbirodalommal rendelkezett a Magyar Nemzet és a Hír TV révén – emlékeztet a világ-hírügynökség. A beszámoló kitér arra, hogy az Index mostanáig annak a Spéder Zoltánnak az érdekeltségébe tartozott, aki egykor a bankszektor megreformálására irányuló orbáni tervek kulcsembere volt, de szintén kiesett a miniszterelnök kegyeiből.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című tekintélyes német konzervatív lap „Elüldöznek egy egyetemet” címmel közölte 19 német tudós felhívását, amelyet az európai kormányokhoz és az Európai Bizottsághoz intéztek a budapesti CEU megmentéséért. Kiemelik, hogy a módosított felsőoktatási törvény egyes rendelkezései kizárólag a CEU-t érintik, és Orbán Viktor kormányfő, valamint a Fidesz vezető tagjainak megnyilatkozásai nem hagynak kétséget azzal kapcsolatban, hogy a jogszabályalkotás szándéka az egyetem elűzése az országból.
A német tudósok kifejtik, hogy egyes országokban a populista kormányok politikája a tudomány szabadsága ellen irányul, és a módszerekben mutatkoznak ugyan eltérések, az indíték mindig ugyanaz: az azonos származású és érzésvilágú emberekből álló közösségként felfogott „igazi nép” képviselőiként fellépve igyekeznek mindent kiszorítani, ami zavarja az egységet, és ez nem utolsósorban érinti a vélemény-sokszínűség színtereiként működő egyetemeket. A magyar esetet sok más esettől megkülönbözteti, hogy Magyarország uniós tagország – olvasható a felhívásban, amelyet a többi közt a Német Tudományos Kutatási Alap elnöke, a Németországi Történészek Szövetségének elnöke, valamint a Bajor Tudományos Akadémia elnöke írt alá. A német tudósok felszólítják az uniós tagállami kormányokat és a brüsszeli Európai Bizottságot, hogy tegyenek megfelelő lépéseket, hogy az egyetem további működésének szavatolásáért.
A svájci Neue Zürcher Zeitung egy politológia-professzor, egy berni egyetemi oktató, valamint a svájci Esélyegyenlőségi Intézet helyettes vezetője közös vendégkommentárját közli, amelyben a szerte a földgolyón holnap megtartandó March for Science demonstrációval kapcsolatban – Magyarországon Séta a tudományért elnevezéssel hirdették meg az eseményt – kiemelik: az ilyen tüntetés szükségességét támasztja alá, hogy napjainkban az első számú világhatalom, vagyis az Egyesült Államok alternatív tények révén kormányoz, Magyarországon pedig az ország legjobb egyetemét be akarják zárni, mert független a kormánytól.
A szombati March for Science menettel a bajor liberális Süddeutsche Zeitung is foglalkozik. A tudományos kutatás szabadságának fontosságát és a téma időszerűségét a lap egyebek közt azzal támasztja alá, hogy Magyarországon egyetemet akarnak bezárni. Martin Stratmann, a Max-Planck-Társaság elnöke a Süddeutsche Zeitungban megjelent írásában úgy fogalmaz, hogy Magyarországon, amely továbbra is az Európai Unió tagja, az autokratikus törekvések ütköznek a tudomány nemzetközi jellegére és a nyitottságra való igényével.
A Der Standard című liberális osztrák lap arról ír, hogy a magyar országgyűlés elé olyan javaslatot terjesztettek, amely orosz példa alapján megbélyegezné a külföldről támogatott civil szervezeteket. Ez a cikk szerzője szerint a megfélemlítés és a félelem légkörében, amelyet az Orbán-állam és bürokráciája teremtett, oda vezethet, hogy a szervezetek partnereinek és belföldi támogatóinak az inába száll a bátorságuk, és leállítják az együttműködést. A jogszabálytervezet tudatosan a kritikus civil szervezetek ellen, köztük a Helsinki Bizottság és a Transparency International magyar tagszervezete ellen irányul – írja a Der Standard, és hozzáteszi: kormányzásának hét éve alatt Orbán Viktor miniszterelnök alaposan lebontotta a demokráciát. A civil szervezetek, kritikus jelentéseikkel és szakmai elemzéseikkel az utolsó zavaró tényezőnek számítanak – állapította meg.