Nem tudom, hogy a mai fiatalemberek, ráérő idejükben, mivel szeretnek játszani, de mi, egy kicsit korábban, szívesen lovagoltunk a szavakon. Összeraktuk, szétszedtük őket, és örültünk, ha egy régiből valami mást, újat hozhattunk ki. Egyik kedvencünk a lőtér volt. Mi lő-térként magyaráztuk, és utólag is szégyenkezve, a női anatómiára gondoltunk… (Kép: La Palma Nachritchten.)
Nálunk a kamaszok lő-térre vágyva nőttek fel, és az asszonyok, ha egymás közt beszélgettek, mindig szóba hozták az idegen lő-térre tévedő férjeiket. Sem akkor, sem később nem lett ebből baj, egy országban, ahol a „kurva anyád” a leggyakoribb jelzős szerkezet, és a „bazdmeg” a mindenki által kedvelt kötőszó, ott a nőket nagyon nem lehet megsérteni. A parlamentből főzni, mosogatni küldik őket, otthon pedig a vak komondorral barátkoznak.
Az ifjúság ebben a világban válik nőket nem tisztelő, asszonyverő felnőtté. Most férfiként, úgy döntöttek az ifjúsághoz aligha számíthatók, hogy több lőtér lesz. Nem színház, nem iskola, nem kórház, hanem lőtér. Pénzt ígértek fegyverre, lőszerre, szakemberre, gondnokra. A tervezett 17,5 milliárd forintból telhet erre, ha már a kréta és a kötszer- meg a fertőtlenítőszer olyan drága. Valahol talán már össze is állt, a Nemzeti Lőtérkezelő vállalkozás, vélhetően felcsúti központtal, mert mostanában minden jó arról a vidékről származik.
A világ változott, az erkölcsök szabadosabbá váltak, a lő-terét sokáig pénzért árulták, iparág szakosodott erre, ahogy ma a letelepedési kötvényekre, de állami felügyeletre, fejlesztésre korábban gondolni sem mertünk. Deutsch Tamásra sem figyeltünk fel, pedig ő megelőzve a korát, munkahelyeit Hosszú Puska becenéven már lő-térként használta. Azt is ingatlanügynek tekintettük, hogy Torgyán József felesége, született Cseh Mária, a kisgazda nőszövetség vezetőjeként, a 2002-i választásban tanúsított jó magaviseletért, egy igazi lőteret kapott ajándékba. Szóval, így, tudatlanul araszolgattunk a történelemben, igazságként elfogadva az ellenzék károgását, amely szerint az országot nemzeti hevülettel vezető pártunk és kormányunk hanyagolja az oktatást. Aztán kiderült, hogy 40 lőtér épül, csak azért, hogy a gyerekek pontosabban célozhassanak.
Választhatóan iskolai tantárgy lesz a lövészet: szegény Gyula bácsi, ha ezt megélhette volna! Egyszer már említettem, most megismétlem: Gyula bácsi, a szénhordó tróger, utcánk nevezetessége, heti rendszerességgel járt a Rákóczi térre, lelőtte a penzumát, aztán jött haza, és elmélyült pillanataiban a saját iskolázatlanságán kesergett. Ma professzor lehetne, felhalmozott tudása, talán az ifjoncok oktatására is alkalmassá tenné, de sajnos, már eltávozott közülünk, így a nevelés maga lesz a nemzeti együttműködés.
A gyerekek profi lövésszé válhatnak, még hiányszakmákban is elhelyezkedhetnek. Régóta egyetlen hóhérunk sincs, nagy bajban lennénk, ha a migránsok beözönlenének. A lövészeknek járna a TEK-státusz, a szolgálati lakás, a nemzeti Erzsébet-utalvány, a kedvezményes nyugdíj, lehet, hogy tolonganának az állásokért. Talán még Brüsszelnek is tetszenék az ötlet, agyonlőni valakit sokkal humánusabb, mint felakasztani, ráadásul a töltény áfája vészhelyzetben akár 0 százalékra is csökkenthető.
Már csak arra kell vigyázni, hogy a törvényhozók vagy parancskiadók még véletlenül se kerüljenek a puska csöve elé, mert hiába hazafias, hiába nemzeti az oktatás, rossz tanulók mindig lesznek…