Nemzeti Filharmonikusok: kiválóságok az koncertévadban is

Kiemelkedő eseménye lesz a hangverseny-évadnak a világ talán legjobb hegedűsének, az orosz Makszim Alekszandrovics Vengerovnak (Максим Александрович Венгеров) koncertje. Persze a közönség várja a 2019. október 31-i azt a koncertet is, melyen Eötvös Péter, a legismertebb magyar kortárs zeneszerző és a világ egyik legkeresettebb karmestere saját szerzeményei mellett Liszt Ferenc Dante szimfóniáját dirigálja. (A nyitó képen: Arabella Steinbacher_peter; forrás: Rigaud)

A képen: Maxim Vengerov; foto: Benjamin Ealovega) 

Aki a világ legjobb hegedűsére kíváncsi, az a Nemzeti Filharmonikusok Ferencsik-bérletét váltsa meg. Az első koncerten Ravel keringőfantáziája csendül fel Makszim Vengerov előadásában. Ő az, aki a kritikusok szerint úgy játszotta Beethoven hegedűversenyét, hogy az még az aggályos Beethovennek is tetszene. Nem csoda, hogy a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi költségvetésében ő lesz a legdrágább vendégművész.

A Kobayashi-bérlet első koncertjén Eötvös Péter három saját szerzeménye után Liszt Dante-szimfóniáját fogja dirigálni. Az internetnek nem kell mindig vakon hinni, ezúttal azonban semmi kétség sem férhet a Wikipedián Eötvös Péterről olvasható megállapítás igazához: „az egyik legismertebb kortárs zeneszerző”. Rögtön hozzátehetjük, a hetvenöt éves mester egyúttal az egyik legkeresettebb karmester is a világon. A Kobayashi-bérlet első hangversenyén ő vezényel, és az első részben az ő művei szólalnak meg, ékesen bizonyítva, hogy a kortárs muzsikának nem kell okvetlenül közönség-riasztónak lennie. Igenis lehet szórakoztató, olcsó kompromisszumok nélkül, mint például a Speaking Drums című darab, amelyben nyomon követhetjük, hogyan lesz Weöres Sándor nonszensz verseinek szavaiból ritmus, a ritmusból dallam. S mindezt hogyan adja elő egy káprázatos tehetségű ütős-szólista, az osztrák Martin Grubinger.

Mischa Maisky (kep: Hideki Shiozawa)

Az egyik legjobban várt koncert is igazi különlegességnek számít és szintén a Kobayashi-bérletet megváltó hangversenyrajongók élvezhetik majd. A koncert a Maisky-tiró közreműködésével valósul meg. Mischa Maisky lett-izraeli csellóművész január 16-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben gyermekeivel, Sascha Maisky hegedű- és Lily Maisky zongoraművésszel együtt szólaltatja meg Beethoven Hármasversenyét. A Kobayashi-bérlet koncertjén még Mahler annak idején Budapesten bemutatott I. szimfóniája lesz hallható.

Az előttünk álló hangversenyévadban a bájos amerikai Karen Kamensek és a német Michael Sanderling először dirigálja a zenekart. A külföldi vendégművészek közül kiemelhető még az izraeli Sharon Kam klarinétművész, a Weber klarinétverseny szólistája, valamint a német Arabella Steinbacher, aki Prokofjev I. (D-dúr) hegedűversenyét adja elő a Müpában. Fellép továbbá az osztrák Martin Grubinger ütőhangszeres és a német Juliana Koch oboaművész.

Sebastian Weigle, Bertrand de Billy, Carlo Montanaro és természetesen Kobayashi Ken Ichiro visszatérő karmesternek számítanak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén. Velük jövőre is találkozhat a közönség.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar hangversenyei a zene iránt érdeklődő sokszínű közönség sokszínű ízlésvilágát is tükrözik. Amikor külföldi vendégművészek érkeznek hozzánk, az mindig külön színt visz játékunkba. Izgatottan várjuk a közönség visszajelzéseit” – mondta el tudósítónknak Herboly Domokos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.