Botka László nemzeti szolidaritási programja

Szeged polgármestere Facebook-oldalán jelentette meg javaslatcsomagját, amelynek lényege: járuljanak hozzá a járvány okozta károk enyhítéséhez azok a vállalatok, amelyek a múlt évtizedben hatalmas nyereséget értek el közbeszerzésekből. Akik tíz évig gazdagodtak a közpénzből és a magyar embereknek járó európai uniós forrásokból, azok most adjanak vissza a közösbe!” (A nyitó képen Szeged felülnézetből; foto: Építészfórum.)

Történelmi időket élünk. A világ és hazánk sem nézett még szembe olyan kihívással, mint ez a mostani, a koronavírus-járvány. Egyik pillanatról a másikra változott meg életünk. A járvány egészségügyi és társadalmi hatása, annak mélysége még nem látható teljes egészében. Milliókat fertőz meg a betegség és sajnos sok ezer ember vesztette életét már eddig is. A fertőzött betegeket nem látogathatják meg a rokonaik. A családtagok nem tudnak személyesen búcsút venni elhunyt szeretteiktől. Olyan emberi tragédiáknak lehetünk tanúi, amelyeknek nincs feloldása és megoldása.

Nincsen olyan kormány vagy nemzet, amelyik fel tudott volna készülni egy ilyen súlyos válságra. Nincsen olyan egészségügyi rendszer a világon, amely biztonsággal meg tudna birkózni a megbetegedések ilyen nagy számával. Vannak szerencsés szigetek, ahol a korábbi járványok miatt kisebbek a veszteségek. De a világ nagyobbik fele nem ilyen, a kormányok többségének versenyt kell futnia az idővel.

Nem tudjuk még, mikor sikerül megállítani a járványt, nem tudjuk, hogy mikor oldhatóak majd fel a korlátozások. Azt sem tudjuk, hogy az élet mikor térhet vissza a rendes kerékvágásba, egyáltalán visszatérhet-e. Rengeteg fenyegető kérdésre kell választ találnia most az emberiségnek és nekünk, magyaroknak is.

És bár a kérdések többségére nincsenek megnyugtató válaszaink, vannak lépések, amelyeket már most meg kell tennünk, hogy elhárítsuk a legnagyobb veszélyt, a társadalom összeomlását, amely a roppant gazdasági károk következménye lehet. Magyarországon már most több tízezer ember elvesztette állását, de ez a szám folyamatosan növekszik. Heteken belül százezrek válhatnak munkanélkülivé, de a milliós nagyságrend sem elképzelhetetlen már. Ilyen mélységű válságra és fenyegetésre évtizedek óta nem volt példa.

Nincsen vita abban, hogy a járvány elleni küzdelem közös nemzeti ügy. A válsággal szemben pedig nemzeti összefogásra van szükség itthon is. Nem lehet kétséges az sem, hogy kormányzati beavatkozásra van szükség a leginkább rászorultak megsegítése érdekében. Minél tovább tart a válság, annál nagyobb léptékű intézkedésekre van szükség. Már most is rengetegen vannak, akik egzisztenciális válságba kerültek, nem tudják fizetni számláikat, képtelenek fenntartani otthonukat, és sajnos az ország legszegényebb vidékein már ételre sem telik minden családnak.

Eljött az idő, hogy igazságot tegyünk, azonnali segítséget kell adnunk a rászorulóknak! Kezet kell nyújtsunk az elesetteknek!

Az elmúlt tíz évben gazdasági rendszerváltás történt Magyarországon. A nemzeti együttműködés rendszerének kiválasztottjai százmilliárdos vagyonokra tettek szert az állami megbízásokból, az uniós támogatásokból. Néhányan emberi ésszel nehezen felfogható vagyonokat gyűjtöttek alig egy évtized alatt. Eljött az ideje, hogy a legtehetősebb magyarok végre visszaadják, amit a közösből kaptak. A járvány idején joggal várják el az emberek, hogy az Orbán Viktor által épített „nemzeti tőkés” réteg is belenyúljon a zsebébe, és hozzájáruljon az ország megmentéséhez. Nem lehet az a megoldás, hogy tovább sarcolják a közfeladatokat ellátó intézményeket és az önkormányzatokat! Most bizonyíthatja be a Fidesz, hogy a „polgári Magyarország” és a Nemzeti Együttműködés Rendszere nemcsak „politikai termék” volt. Nem hagyhatjuk, hogy a veszélyhelyzetben a gazdagok még gazdagabbá, a szegények pedig még szegényebbé váljanak! Ebben a kritikus helyzetben jó döntésnek tartom, hogy a kormány különadót ró ki a bankokra és a multikra. De abban is biztos vagyok, hogy itt nem állhatunk meg. Az előttünk álló társadalmi és gazdasági válságot minden erőnkkel meg kell próbálnunk elkerülni. Most azokon a legnagyobb a felelősség, akiknek a legjobbak a lehetőségeik. Meggyőződésem, hogy az általam korábban meghirdetett programra nagyobb szükség van most, mint valaha. Fizessenek a gazdagok!

Ezért a következő lépésekre teszek javaslatot:

# Járuljanak hozzá a járvány okozta károk enyhítéséhez azok a vállalatok, amelyek az elmúlt évtizedben hatalmas nyereséget értek el közbeszerzésekből. Akik tíz évig gazdagodtak a közpénzből és a magyar embereknek járó Európai Uniós forrásokból, azok most adjanak vissza a közösbe!

# Amelyik cég 2010 óta több, mint 5 milliárd forint értékben nyert közbeszerzést, az hozzájárulásként fizesse be a szolidaritási alapba ennek a pénznek az 1 százalékát, aki több mint 10 milliárdot nyert, az a 2 százalékát, akik pedig 100 milliárd forintnál többet kaptak, azok 3 százalékot adjanak be az alapba.

# Ez csak az elmúlt 10 évben nyertes ajánlattevők 2 százalékát érinti, mégis közel 500 milliárd forint plusz forrást jelenthet a védekezéshez. A szolidaritási hozzájárulás alsó határa úgy lett megállapítva, hogy nem érinti azokat a kis- és középvállalkozásokat, akik a járvány miatt most nehéz helyzetbe kerültek. Az ő túlélésüket is segíti az, ha a nemzeti együttműködés rendszerének legnagyobb nyertesei visszaadnak a közösbe.

# Vegye ki a részét a járvány elleni védekezésből a nemzeti tőkésosztály is, a rezsim legnagyobb haszonélvezői is fizessenek a tőkevagyonuk után hozzájárulást! Akinek 100 milliárdnál nagyobb a vagyona, az 3 százalékkal, akinek 10 milliárdnál nagyobb, az 2 százalékkal, akinek 1 milliárdnál nagyobb, az 1 százalékkal járuljon hozzá a járvány miatt bajba jutott emberek megsegítéséhez. A tőkevagyon alapján fizetett szolidaritási hozzájárulás várhatóan 120 milliárd forintot jelent, vagyis a vállalati befizetésekkel együtt több, mint 600 milliárd forint folyhat be.

# Az így létrehozott szolidaritási alapból elsőként azokról kell gondoskodni, akik a járvány ellen a frontvonalban harcolnak. Meg kell teremteni a biztonságos munkafeltételeket az egészségügyi dolgozók, a szociális ágazat és a közszolgáltatások munkatárai számára. Megfelelő védőfelszerelést kell adni az ország ellátásáért és az alapvető szolgáltatásokért felelő honfitársainknak. A legnagyobb hálával tartozunk nekik, hiszen minden nap az életüket kockáztatják értünk.

# Másodikként minden magyar állampolgárnak (minden munkavállalónak, álláskeresőnek, nyugdíjasnak és gyermeknek) alanyi jogon annyi támogatást kell adni, amennyi ahhoz szükséges, hogy válság ideje alatt a havi jövedelme elérje a nettó 110 ezer forintot. Gondoskodnunk kell azokról az emberekről, nyugdíjasokról, családokról, akik elvesztették a megélhetésüket és bevétel nélkül maradtak. A fennmaradó összegből pedig ott kell segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá.”

A szegedi polgármester végezetül programja támogatására szólít föl minden jóérzésű honfitársát.