„Visszavonják-e a közterületen való életvitelszerű tartózkodásról szóló szabályozást Magyarországon?“ – erről a kérdésről vitáztak ma Magyarország legjobb fiatal szónokai a Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő országos döntőjén. Pőcze Júlia, a budai, XII. kerületi Tamási Áron Gimnázium tanulója sportszerű vitában okos érvekkel győzte le ellenfeleit. A második helyezett Bartha Regina, a pesti, XVIII. Kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium diákja lett, így ők ketten utazhatnak ki Varsóba, hogy nemzetközi szinten is bebizonyíthassák retorikai képességeiket.

A hazánkban negyedik alkalommal megrendezett vetélkedőnek az idén a budapesti Andrássy Egyetem adott otthont, ahol mintegy 140 érdeklődő követte nyomon az elszánt és tényeken alapuló vitát. A döntőbe jutott négy tehetséges fiatal szónok izgalmas pro és kontra érveket sorakoztatott fel a közterületen való életvitelszerű tartózkodás szabályozásával kapcsolatban. A legmeggyőzőbbnek Pőcze Júlia bizonyult, aki jól okos és erős érvekkel állt ki a szabályozás fontossága ellen. Kitűnő meggyőzőerejének köszönhetően pedig nem hagyott kétséget a zsűriben azt illetően, hogy nemzetközi szinten is jó esélyekkel indulhat a győzelemért.
A vitatréningen szerzett nyelvtudást Pőcze Júlia és Bartha Regina nemcsak a további életében, hanem a varsói nemzetközi döntőn is kamatoztathatja. Lengyelországban találkoznak ugyanis októberben nyolc ország legjobb fiatal szónokai. Magyarország mellett Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország és Ukrajna is képviselteti magát a varsói nemzetközi döntőn.
„Ha felnőttek vitáznak egymással, akkor annak gyümölcsöző eredménye lehet, ha pedig fiatalok teszik ezt, az reményt keltő. A rendszerváltás utáni generáció minden bizonnyal vitabarát környezetben szocializálódhat” – méltatta Bóta Zsolt fővédnök, a Külügyminisztérium Európa-referatúra vezető-helyettese a kezdeményezést.
A Vitázik a világ ifjúsága közép- és kelet-európai fiatalokat ösztönöz arra, hogy aktuális társadalompolitikai kérdéseket kritikus szemmel vizsgáljanak meg. A németül folyó viták során a tanulók nemcsak megmutathatják, de fejleszthetik is németnyelv-tudásukat. A Vitázik a világ ifjúsága nagyban hozzájárul a politikai műveltséghez, mindemellett a német nyelvórák tananyagának izgalmas színfoltja lehet. Évente 8 országból, mintegy 2000 diák vesz részt a vetélkedőben.
A Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő a Goethe Intézet, az „Erinnerung, Verantwortung und Zukunft” alapítvány, a Gemeinnütige Hertie-Stiftung és a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen közös kezdeményezése, melyet Magyarországon a Hanns Seidel Alapítvány, az E.ON Hungária, az Audi Akademie, a Magyarországi Németek Önkormányzata és a Konrad Adenauer Alapítvány támogat.
További információk a Vitázik a világ ifjúsága projektről itt, tessék kattintani!

