Nemzetmegvezető és békeharcos: talpig fegyverben 

Orbán Viktor és a Fidesz háborúra készül. Nem idegen országok katonái, hanem hazai politikai ellenfelei és a brüsszeli bürokraták legyőzésére indul a csatatérre. Ebben a küzdelemben még attól sem riad vissza, hogy a béke emberének hazudja magát.

(Ilyeneket mond: „…az európai vezetők már belesodródtak a háborúba, a háborút a saját háborújuknak tekintik, és a saját háborújukként is vívják…” – értse mindenki úgy azt a fogalmazást, ahogy gondolja! Ám még senki sem hallotta, hogy Orbán azt mondta volna főnökének, Putyinnak: hagyja abba a háborúzást!)

Csak a béke. Csak a Fidesz. Ez a Fidesz legújabb választási jelszava. Szó sincs arról, hogy mit kezdenének Magyarországgal, az Európai Unióról is csak annyi közlendőjük van, hogy el kell foglalni Brüsszelt.

Az Európai Unióra fáj Orbán foga, mert az uniót is olyanná tenné, amilyenné Magyarország lett a Fidesz immár 14 éve tartó regnálása alatt. Múltba néző, árvalányhajas, hátrafelé nyilazó ország, főispánokkal, vármegyékkel. (A deres és az első éjszaka joga egyelőre nincs a repertoárban, de ami késik, az nem múlik.)

Orbánék azzal az ígérettel nyertek választásokat, hogy megvédik az embereket a migránsoktól. Ez a kártya még most is játszik, ám kifutóban van és kezdett unalmassá válni. A fideszes agyközpontnak kapóra jött, hogy a szomszédunkban dúló háború árnyékában felértékelődött az emberek békevágya. Erre utazik Orbán és a Fidesz, mert tudják, hogy normális ember nem akar háborút. Normális ember békét akar, mert dolgozni szeretne és szórakozni, szeretni és szeretve lenni. Élni. 

Ezt ismerte fel Orbán, aki amúgy kizárólag csak háborús retorikával képes kifejezni magát. Brüsszelbe már emberemlékezet óta nem tárgyalni jár, hanem küzdeni, 2022 októberében, az önkéntes katonák eskütételén pedig meglepő őszinteséggel fejtette ki, hogy mit gondol a világról és benne a magyarokról.

Minket magyarokat olyan fából faragtak, hogy ha nincsen közvetlen fenyegetés, akkor ügyes-bajos dolgainkban felaprózzuk az erőnket… Mi magyarok akkor tudunk igazán jól teljesíteni, ha van leküzdendő akadály, ha az országban körbeviszik a véres kardot.” 

És egy másik idézet, szintén Magyarország jelenlegi miniszterelnökétől:

„A mi kormányunk nindzsa-kormány, úgy tervezzük, hogy a bevetés után az ellenségeink maradnak a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra.”

Ezt Orbán tavaly novemberben mondta, a Fidesz kongresszusán.

Aki segíti Ukrajnát, az Orbánék olvasatában háborúpárti. A Fidesz már szinte a háború kezdete óta hajtogatja, hogy nem kellene fegyverrel segíteni a hazájukat védő ukránokat és azonnali tűzszünetre van szükség, hogy befejeződjék az öldöklés. A fentiekhez mind ez ideig „elfelejtették” hozzátenni, hogy a háború befejezésének – amit egyébként el sem kellett volna kezdeni – van egy igen egyszerű megoldása: például, hogy Putyin vonja ki a seregeit Ukrajnából, hagyjon fel a lakótelepek, erőművek, iskolák és lakóházak, valamint a civil lakosság elpusztításával.

Orbán és a Fidesz is tudja, hogy ez lenne a megoldás. De ennek kimondása, azaz, szembeszegülni Putyin akaratával, veszélyes lenne Orbán számára. Ezért inkább abban utazik, hogy az ellenzék háborúpárti. Ha Orbán hajlandó lenne alávetni magát egy hazugságvizsgáló gépnek, hamar kiderülne, hogy amit állít, azt maga sem gondolja komolyan. De azért az adófizetők pénzéből elkölt néhány milliárdot hazug óriásplakátokra, amiken legújabban Ursula von der Leyen bizottsági elnök előtt a hazai „Négyek Bandája”, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Magyar Péter szerepel. (Utóbbi helyén nemrég még Márki-Zay Pétert láthattuk – a postaládákba még április végén is dobtak be ilyen szórólapokat – de őt a Fidesz leváltotta, és helyette Magyart nevezte ki ellenségnek.)

Orbán egy ideje azzal riogatja a magyarokat, hogy Brüsszel és a NATO félig már belesodródott a háborúba, de mi magyarok – hála a kormány politikájának – nem fogunk. Ez az állítás több sebből is vérzik. Egyfelől Brüsszel és a NATO jelen állás szerint ugyanannyira sodródott bele a szomszédunkban zajló háborúba, mint Magyarország. Vagyis, hál’ istennek, semennyire. Nincsenek NATO-katonák Ukrajnában és belátható időn belül nem is lesznek. Azok a nemzetek ugyanis, amelyeknek kormányai pávatánc helyett egyértelműen és tisztességesen kiállnak Ukrajna mellett, elítélik az orosz agressziót – és nem csak úgy általában a háborút – a magyar emberekhez hasonlóan szintén ki akarnak maradni a háborúból. Erre épp annyi esélyük van, mint nekünk, magyaroknak, akik – másokhoz hasonlóan – ugyancsak nem kívánunk háborúba keveredni. Ez azonban nem Orbánon múlik, nem ő fogja eldönteni, hogy mi lesz. Ha a nemzetközi helyzet tovább romlik, akkor abban a nagyon nem kívánt esetben nem mi döntjük el, hogy kimaradunk-e a háborúból.

Lehet-e Orbán álságos „békeharcával” választást – azaz a Fidesz olvasatában: háborút – nyerni, azt ma nehéz volna megjósolni. A közvélemény-kutatások egyre kevésbé támasztják alá, hogy marad elegendő olyan szimpatizáns, aki nem a saját szemének hisz, hanem annak, amit a nemzetmegvezető és társai mondanak neki.