Tuzson Bence azonban visszautasítja a vádat, ám nem úgy tűnik föl, hogy a lakosságot meggyőzi a hivatalos magyarázat. A közösségi média tele van a Népszabadságot támogató megnyilatkozásokkal, szombaton tüntetés volt a Országháza előtt.

Polyák Gábor a Mérték Elemző Intézettől emlékeztet arra, hogy az utóbbi időben újfajta pozíciókat építenek ki a sajtóban a miniszterelnökhöz közeli oligarchák, lásd a Tv2-t, ám a most elhallgattatott újság túlságosan is bejáratott márka volt ahhoz, hogy a kormány irányvonalára állítsák át. Bodoky Tamás az Átlátszótól pedig arról beszélt, hogy egyre kevesebb a hely, ahol dolgozhatnak az oknyomozó újságírók.

Borókai Gábor, a Simicska-féle Heti Válasz főszerkesztője elmondta, hogy a G-nap után bevételeik 10–15 %-át elvesztették. Mint mondta, ha a Népszabadság gazdái ésszerűen jártak volna el, akkor az oldalszámot csökkentik. Ő úgy gondolja, hogy a lapot már eladták.

A Handelsblatt sajtószakértője „Magyar médiatemető” címmel arról ír, hogy a Népszabadságnál rövid úton lehúzták a rolót: így likvidálja Orbán Viktor a sajtószabadságot. A populista kormányfő nem felejt, és leginkább a Népszabadságot okolja a referendumban elszenvedett érzékeny vereségért, ami összetörte a hazai tekintélyét. Ezért bennfentesek nem csodálkoznak azon, hogy a blamázs miatt az országot végképp a sajtó temetőjévé akarja változtatni. Úgy tudható, hogy a Mediaworks gazdáját igen szoros kapcsolatok fűzik a miniszterelnökhöz. Pecina igen különös módszert alkalmazott az eladás céljából, mert minden gyerek tudja, hogy a vállalat és a márka elveszti értéke jó részét, ha leáll az újság. Egy ésszerűbb tulajdonos más utat választott volna. A Népszabadság halott, mint a tekintélyelvű demokrácia elleni harc vezető véleményformálója. Elhallgatott a legfőbb Fidesz-ellenes hang, jól megszervezett puccs történt.

Az csupán ürügy, hogy gazdasági okokra hivatkoznak a hivatalos magyarázatok. Ha minden igaz, a Népszabadság  a végén már némi nyereséget ért el, igazából itt arról van szó, hogy a hatalom végleg kézbe kaparintsa az amúgy is összezsugorodott médiapiacot. A lap sorsa csupán az utolsó mozaikkocka, az alkotás címe: „A sajtószabadság vége”. De Európa nem nézheti tétlenül, hogy egy uniós országban felszámolják a kritikus médiát, bár egynémely német politikus még mindig becsukja a szemét a tragikus magyar valóság láttán. És a bajor kormányfő hétfőn Orbán Viktorral közösen akar beszédet mondani a müncheni tartományi gyűlés épületében. Nem veszi észre, hogy nem csak Bajorországnak, hanem azoknak az erőknek is árthat, akik Magyarországon az autoriter demokrácia ellen és a sajtószabadságért küzdenek.

A Neue Zürcher Zeitung “Kalapács és üllő között” címmel kommentárban azt írja, hogy a Népszabadság leállítása világszerte felháborodást keltett, de az ügy mutatja, hogy a térségen belül mekkora nyomás alatt van a szabad sajtó, gazdasági és politikai értelemben egyaránt. Megfigyelők elnémításként, puccsként, sőt mesterien megtervezett gyilkosságként értékelik a magyar lap sorsát.

Az okokat illetően egyelőre sok minden nyitott, de kézenfekvő politikai motívum feltételezhető a rajtaütésszerű akció mögött: az újság ugyanis a leleplezésekkel magára vonta a kormány haragját. Ám mivel ez az első eset, hogy egy vezető sajtóorgánumot bezárnak az egyik uniós államban, sokkal többről van szó, mint Magyarországról és Orbán Viktorról. Ékesen feltárja, hogy a média válsága miként tár ki ajtót-ablakot a politikai befolyás előtt, főként keleten.   

A nagy nyugati sajtókonszernek 2008 óta fokozatosan visszavonulnak a térségből, és csak gyorsítja ezt a folyamatot, hogy pl. a magyar kormány új adókat és szabályozást vezetett be, mivel “hazafias” vonalra akarta terelni a médiát. A távozás logikus, de egyben végzetes is, mert a politikailag kellemetlen szerkesztőségek elvesztik függetlenségüket, amit az addigi tulajdonos szavatolt. A megüresedő pozíciókat azután az állami média, illetve politikai szerepet vállaló mágnások veszik át. Orbán nagyrészt a baráti sajtócégeknek köszönheti felemelkedését.

A Népszabadság meggyengüléséhez nagyban hozzájárult, hogy kormányhoz közeli üzleti körök megvonták tőle hirdetéseiket. És nem csak az Orbán-féle jobboldali-populisták folyamodnak ehhez az eszközhöz.

A mind inkább autoriter módon viselkedő keleti politikusok fokozatosan elvonják a levegőt a kritikus újságírástól és a demokratikus véleményalkotástól. Ám ha a médiát szűk politikai célokra használják fel, az rossz Európa többi része számára, de mindenekelőtt a polarizálódást és a megosztottságot segíti elő.

A svájci napilap szerint a magyar és a szerb sajtó más és más módon foglalkozik a menekültekkel, ennek oka pedig a két kormány eltérő hozzáállása. Magyarországon a migránsok álcázott dzsihadisták, a déli határon túl viszont könyörületre szoruló háborús áldozatok. Szerbiában Vucsics miniszterelnök egyértelműen a németek oldalára állt a Merkel és Orbán közti kötélhúzásban, merthogy az ország szeretne bejutni az EU-ba. Ennek megfelelően írnak a lapok a menedékkérőkről, bár az utóbbi időben hallatszanak más hangok is. Emögött leginkább az van, hogy késik az európai megoldás, ezért egyre vonzóbbak a nemzeti határzárak.

A magyarokra másfél éve zúdul a kormány által gerjesztett migránsellenes kampány. Orbán korán felismerte a kérdésben rejlő dinamitot és az abból fakadó belpolitikai előnyöket. A múlt nyár óta azután a kormányfői interjúk témája szinte csakis a bevándorlás, és hogy az mekkora veszélyeket rejt magában Európa számára. Megfigyelők szerint a példátlan propaganda hatására az utóbbi hónapokban erősebb lett Magyarországon az idegenellenesség

Az Open Democracy elemzése úgy látja, hogy messzire ható következményei vannak a magyar népszavazásnak. Orbán soha nem beszél ugyan a kilépésről, mert azon sokat bukna anyagilag, viszont a referendum nagyon is érinti az EU-jogot. A kampány történelminek számít, mert megszegett két tabut: az egyik az, hogy a kormány nyíltan korteskedett az unió többi része ellen, noha a magyar vezetés is megszavazta a kvótadöntést. A másik pedig az államilag támogatott idegengyűlölet volt. A 2. világháború óta egyetlen európai hatalom sem próbálta ennyire közvetlenül összekapcsolni a migrációt és a terrorizmust. Úgy, hogy a közvélemény nagy része most már a menekültekkel kapcsolatos emberi jogi kérdéseket is gyanakvással fogadja. Viszont hatalmas erőfeszítéseket igényel majd a xenofóbia kiirtása, miután a kormány ilyen mértékben beleültette az emberekbe a félelmet és az idegenekkel szembeni gyűlöletet.

A magyar demokrácia állapota szomorú. Kiderült, hogy Orbán Viktor személyesen adott utasítást a civil szervezetek elleni hatósági fellépésre. Azután a tulajdonos felfüggesztette a Népszabadság megjelenését, de itt nagyon valószínű a politikai háttér. Ezek a fejlemények arra utalnak, hogy új korszak kezdődött a sajtó fölötti Fidesz-uralomban és a kritikus civil csoportok elnyomásában. E kettő miatt, amihez társul még az ellenzék gyengesége, nagyon távolinak tűnik a liberális demokrácia helyreállítása.

Ami a nemzetközi kihatásokat illeti, Orbán a 3,3 milliónyi „nem” szavazat miatt mondhatja, hogy az felülírja az Európai Tanács kvóta-döntését, amelyet mellesleg ő is jóváhagyott. Továbbá a közösségi jog alapja, hogy a tagok megtartják. Ha nem ezt teszik, az súlyos következményekkel jár az EU további működésére nézve. A V4-ek nyilatkozatát a rugalmas szolidaritás ügyében mások úgy tekintik, hogy ezek az országok csupán az előnyökre tartanak igényt, de az integrációval együtt járó felelősséget már nem vállalják. Ha a magyar miniszterelnök a népszavazással meg akarta nehezíteni a közös menedékpolitika kialakítását, akkor ez sikerült neki. Azon felül a többi állam nehezebben tudja megmagyarázni a saját lakosságának, hogy miért kell megosztani a terheket. De meddig tűrik a többiek ezt a kettős játékot? Ez attól függ, hogy továbbra is összezár-e az Európai Néppárt a Fidesz mögött. E tekintetben döntő a német kereszténydemokraták hozzáállása. Ám a legfontosabb eszköz a közösségi támogatások megvonása lehet.

The Washington Post: Judy Dempsey úgy látja, hogy Európának jelenleg az önálló hadseregre van a legkevésbé szüksége, mert a földrész meggyengült és megosztott, nem utolsósorban a populista mozgalmak megerősödése miatt. A korábbi tekintélyes újságíró, a Carnegie Europe vezető elemzője rámutat, hogy ha az Egyesült Államok követné Trump ötletét és elvenné a biztonsági ernyőt Európa fölül, az szög volna a transzatlanti szövetség koporsójába. A Bizottság elnöke ezzel együtt támogatja az önálló védelmi erő gondolatát, mert azt szeretné, ha Brüsszel nagyobb befolyáshoz jutna. Ám nehéz elképzelni, hogy a tagállamok a szuverenitás újabb szeletét engednék át, mégpedig egy ilyen lényegbevágó kérdésben.

A maga sajátos indítékai folytán Közép-Európa az elképzelés mellett van, mert hatékonyabb őrizetet szeretne a külső határokon. De azt nem gondolja, hogy a hadsereget be lehetne vetni a kontinensen kívüli válsággócokban, és nem tervezi a hírszerzési adatok megosztását, sem pedig az együttműködést az internet biztonsága érdekében. Ám a próbálkozások nem jutottak túl messzire. A NATO azonban minden eddiginél inkább szükséges, részben Ukrajna részleges megszállása, részben a déli határokon mutatkozó bizonytalanság miatt. Az európai hadsereg Putyinnak jönne jól, mert akkor az amerikaiak kevésbé tudnának beleszólni a dolgokba.