Népszavazás, népterelés

Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a szerdán bejelentett, gyermekvédelminek csúfolt, ám valójában a kormány homofób törvényét alátámasztani igyekvő népszavazási kezdeményezés csak arra szolgál, hogy a Fidesz más, ennél jóval nagyobb problémákról elterelje az emberek figyelmét. Például a megfigyelési botrányról, amelynek lényege, hogy egy Izraelből megvásárolt kémszoftver segítségével kormányzati szervek magyar polgárok nekik nem tetsző csoportját kívánják megfigyelni.

Mások szerint ez utóbbi szintén terelés volt, a kínai vakcina, a Sinopharm alkalmatlanságáról, annak megvásárlásának különös körülményeiről próbálják más irányba terelni az emberek figyelmét. Ne azzal foglalkozzanak, hogy a világpiaci árnál drágábban beszerzett, a 60 év felettiek egy csoportjánál hatástalan vakcinát a kormány erőltette rá az emberekre, elsősorban a vírus által, leginkább veszélyeztetett idősekre. És hogy Müller Cecília országos tiszti főorvosnak nem volt ehhez egyetlen szava sem, beállt a vakcinát éltető kórusba, eszébe sem jutott, hogy figyelmeztesse a többségében idős honfitársait, vigyázzanak ezzel az oltóanyaggal, mert maga a kínai gyártó közölte, nem biztos, hogy hatásos.

Illetve, lehet, hogy mindez eszébe jutott Müller doktornőnek, csak éppen a megfelelési kényszer az ő esetében is felülírta a szakmai tisztességet, az orvosi hivatás alapvetéseit. Nem a vírus elleni küzdelemnek akart megfelelni, hanem Orbán Viktornak. Ez látszott már a kezdetektől, amikor a járvány első időszakában a vírus helyett a főváros és annak vezetője ellen vívott háborút a kormány. Minden igyekezetükkel azon voltak, hogy bebizonyítsák, Karácsony Gergely főpolgármester alkalmatlan a járvány fővárosi kezelésére, Budapest egyébként is bűnös város, nem is csodálkozik senki, hogy ott a legtöbb a haláleset.

Ez volt az elején, ehhez asszisztált az országos tiszti főorvos. Később pedig a fölös számban – és ugyancsak a világpiaci árnál drágábban – beszerzett lélegeztetőgépekhez, amelyeknek nagy része ma is raktárakban várja sorsának jobbra fordulását.

Van tehát miről elterelni a figyelmet Orbán most bejelentett népszavazásával. Melynek kérdései – bármennyire alantasak is – gond nélkül átmennek majd a Nemzeti Választási Bizottság szűrőjén, mert a testület fideszes többsége semmi kivetni valót nem lát majd abban, hogy nem létező kérdésekre várnak választ az állam polgáraitól.

Pontosabban, nem várnak választ senkitől, mert már ezt is előre megfogalmazták. Borítékolható ugyanis, amit majd Orbán büszkén elővezet valamelyik péntek reggel a Kossuth Rádióban: hogy a magyar emberek nem akarják, hogy a gyerekeiket megrontsák, nem akarják, hogy a fiúkat lányokká, a lányokat fiúkká operálják, nem akarják a melegpropagandát.

Persze, ha úgy tetszik, ez is terelés. Még mindig jobb, ha erről beszélnek az emberek, mintha azon gondolkodnának, miért nálunk a legmagasabb az infláció Európában, hogy lakosságarányosan miért Magyarországon haltak meg a legtöbben a koronavírus-járványban, miért van az, hogy 450 forintnál drágább a benzin, megfizethetetlen a zöldség és a gyümölcs, miközben a pandémia idején Mészáros Lőrinc 185 milliárd forinttal gazdagodott.

Ezeket a kérdéseket is fel lehetne tenni egy népszavazás keretében. Nagy összegben fogadnánk, hogy a válaszokat a kormány nem tenné ki az ablakba.