Jó ezeresztendős egymás mellett élésünk, egymásra utaltságunk, közös államszervezetünk, külpolitikánk, ezeregy ponton összefonódó gazdaságunk, kulturális, oktatási és művelődési kapcsolataink – szerencsére – még akkor sem szakadtak el véglegesen és helyrehozhatatlanul, amikor sokan már ezzel számoltak. A hazánk nyugati határán – a Moszkvából ránk erőltetett politikai és rosszul értelmezett „védelmi” okokból – kiépített vasfüggöny sem tudta egyszer és mindenkorra elválasztani egymástól az 1955-ben aktív semlegességet választott Ausztriát a Varsói Szerződés tagjaként ismert Magyarországtól. Még annak ellenére sem, hogy éppen negyven esztendeig létezett a sok ember halálát okozó 260 kilométer hosszú vasfüggöny a magyar–osztrák határon. A műszaki határzár 1989 tavaszán megkezdett elbontásával pillanatok alatt újjáéledtek és látványos módon kiteljesedtek a két ország politikai, gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatai. A történelmi föllendülés egyik kiváló példája volt Bécs és Budapest törekvése az Európai Gazdasági Közösségbe, a mai Európai Unióba – még akkor is, ha hazánk csak később érhetett Brüsszelbe. Az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara elnökével folytatott beszélgetésemből ez is kiderül. Interjúja 1993. május 15-én jelent meg az akkori időszak tekintélyes és nagy példányszámú „komoly bulvárlapjában”, a Mai Napban. Íme:

Brüsszelbe partnerként megyünk – jelentette ki munkatársunknak adott exkluzív interjújában Leopold Maderthaner. A nagy hatalmú Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara elnöke vállalkozóként a 70-es évek eleje óta kitűnő kapcsolatokat ápol hazánkkal, az ő cége szállította a többi között a pesti Duna-parti meg a soproni szállodák fényreklámjait. „Szeretem a magyarokat, Magyarországot” hangoztatta. (A szerk. megj.: az Osztrák Néppárt tekintélyes politikusa, vállalkozó, 1959 alapította cégét, a Neon Maderthaner-t. 1990–2000 között az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara elnöke, nagy szerepe volt abban, hogy hazája 1995-ben belépett az Európai Unióba; az 1935-ben született gazdasági szakember 2007-ben elhunyt.)

• Jó ideje fölbillent a magyar–osztrák kereskedelmi mérleg egyensúlya, mégpedig Ausztria javára. Hosszabb távon ez aligha egészséges. Mit tehet az egyik legtekintélyesebb osztrák választott tisztségviselő, a kamara elnöke a kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolatok helyreállításáért?

– Saját példával kívánok válaszolni: osztrák–japán viszonylatban még rosszabb a helyzet, mivel mi legföljebb harmadát-negyedét exportáljuk a távol-keleti szigetországba, mint a japánok nekünk. Azt szoktam mondani: akinek ez nem jó, az törekedjék az eddiginél több, keresettebb, jól eladható árut szállítani. Senki sem várhatja tőlem, hogy bármiféle beavatkozással is fékezzem a Magyarországra exportáló osztrák cégeket. Csak egyet tanácsolhatok: jobban derítsék föl a magyarok az osztrák piacot, találják meg azokat a fehér foltokat, amelye­ket kivitelükkel betölthetnek. • Mely területeken vannak a legnagyobb egyensúlyzavarok?

– Mielőtt a szerkezetet vizsgálnánk, hadd említsek két adatot. Ausztria magyarországi exportja 15,5, Magyarország hozzánk irányuló kivitele 12 milliárd schilling. Tehát 3,5 milliárd választ el bennünket az egyensúlytól. Ennek ellenére is örvende­tes, hogy jótékonyan átalakult a magyar exportszerkezet, többségbe kerültek a késztermékek, a gépek és járművek, híradástechnikai készülékek, a kőolaj, a konfekció- és cipőipari termékek, áramelosztók, zöldség és gyümölcs. Egyensúlyzavarról tehát nincs szó, jobb piacfelderítéssel kellene megszüntetni az értékkülönbözetet.

• Budapest és Bécs egyaránt Brüsszel felé törekszik, bár a két ország startpozíciója korántsem nevezhető azonosnak. Egymás partnerei vagy vetélytársai vagyunk a Közös Piacba való bejutás közben? Ha küzdőtársaknak tekintjük egymást, mik a lehetőségek, feladatok az együttműködésben?

– Mindenképpen partnerek vagyunk! A legfőbb feladat, hogy Magyarország tökéletesítse gazdaságát, korszerűsítse termelőerőit és termékeit. Az igazán jó partnerek nagyjából azonos súlycsoportban küzdenek. Csak szorítani tudok a magyar gazdaságnak, ami az utóbbi években igen nagy eredményeket ért el, sok vonatkozásban fölzárkózott az európai mezőnyhöz. Egyet nem szabad elfeledni: Ausztriának negyedszázados előnye van Magyarországhoz képest. Nekünk jóval előbb sikerült a szabad, a szociális piacgazdaságot megterem­tenünk. Ettől a nagy lehetőségtől a nagypolitika, a történelem jó ideig elzárta Magyarországot. Meggyőződésem: ha nem így lett volna, ma Magyarország legalább azon a színvonalon lenne, mint nyugati szomszédja. A magyaroknak egy darabig még kettőt kell lépniük előre az idő alatt, míg Nyugat-Európa egyet.

• Váltsunk témát! Ausztriában szokatlanul nagy ütemben nő a munkanélküliség, kis híján hét százalékra rúg. Áprilisban például 38 ezerrel gyarapodott a kenyérkereset nélküliek serege. Ugyan[1]akkor recesszió fenyegeti az országot, és már-már megingatja a szociáldemokrata–néppárti kormánykoalíciót is az államosított ipar válsága. Miként értékeli ezt a tényt, elnök úr?

– Valóban aggasztó a helyzet. Saját véleményem megegyezik a kisebbik kormánykoalíciós partnerével, a néppártéval: nem sokmilliárd schillinges költségvetési támogatásokkal, hanem gazdasági impulzusokkal, az export ösztönzésével kell kilábalni a nehézségekből. Ez régi igazság, bevált módszer. Állami megrendeléseket kell adni az iparnak, mert teendő van bőven: például hazai út-, vasút-, híd – és lakásépítés. Az állami nagyberuházások azonnali megrendeléseket jelentenének a nagyipar számára, gyorsabb mozgásba hoznák a gazdaságot. És ha ehhez a mostaninál jobb piackutatással vállalkozásaink föltárnák a piacot, ráadásul a többi nyugati országhoz hasonlóan az osztrák cégek állami segítséget is kapnának az exporthoz – itt van a nagy lehetőség, a keleti, a magyarországi, szlovákiai infrastruktúra kiépítése, amiből Ausztria bőven kivehetné a részét –, igazán hatékonyan ellenállhatnánk a recessziónak, megállíthatnánk a gazdaság völgymenetét. Ugyanakkor az eddiginél sokkalta gazdaságosabban kell termelnünk, tovább csökkentve a mellékes, járulékos költségeket, amelyek az állami iparban még mindig igen magasak.

• Sokakat, főként a magyar fiatalokat érintő kérdés: Ausztriában kevés a szakmunkástanuló, nálunk viszont hál’ istennek van bőven. Van-e lehetőség magyar lányok és fiúk ausztriai szakmai képzésére, továbbképzésére?

– Messzemenően egyetértek a külföldi – így a magyar fiatalok – ausztriai szakmunkás-képzésével, támogatom. Feltételek: a nyelvtudás, a kollégiumi elhelyezés, a fiatalokat fogadni kész vállalatok, vállalkozók földerítése. Kézzelfogható segítséget kívánok adni ezen a területen Magyarországnak; remélem, hogy az osztrák szakszervezetek, a szociális minisztérium és persze a Magyar Gazdasági Kamara egyaránt segítőtársaim lesznek. Mihelyt meglesznek az első konkrét eredmények, beszámolok róluk a Mai Nap olvasóinak. A szövetségi kamara kész a szakmai és a címlistát is a lap rendelkezésére bocsátani.

• Elnök úr, köszönöm a válaszait.