Nincs ellensége a fagyálló címeres poloskának – Büdösbogár-fertőzöttségi térkép készült

Egyre terjed a címeres poloska, azaz a büdösbogár Magyarországon. Az adatok azt mutatják, hogy a főváros mellett Pécs, Miskolc, Győr, Debrecen a legfertőzöttebbek – derül a címerespoloska-fertőzöttség térképéből

Évről évre egyre többen szenvednek a címeres poloskaféléktől. A nemzetközi árukereskedelem „melléktermékeként” érkezett rovarok természetes ellenség hiányában, és kedvező akklimatizálódásuk miatt, remekül érzik magukat Magyarországon.

„Az észlelések hatására döntöttünk úgy, hogy felmérjük a fertőzöttség mértékét. Mintegy háromezer bejelentést regisztráltunk és helyeztünk el irányítószám alapján a térképen. Minket is megdöbbentett a fertőzöttség mértéke” – mondta el tudósítónknak Szigeti Zsolt az Abatox Kft. ügyvezetője.

A címeres poloska szeptember végén, október első heteiben okozza a legnagyobb kellemetlenséget. A szipókás rovarok ilyenkor húzódnak be a házakba, lakásokba a hideg elől, ezzel rengeteg bosszúságot okozva – ma még főként a nagy városokban. Mindenekelőtt a fővárosiak, a debreceniek és a pécsiek szenvednek tőle a leginkább – derül ki a térképről. Csakhogy már Soprontól Makóig az ország jó részéről jelezték a nem kívánatos élőlények jelenlétét – és a fertőzés egyre terjed. 

E rovaroknak semmi gondjuk az átteleléssel városi környezetben: meghúzódnak a házak apró zugaiban, a hideg, a fagy jóformán nem árt nekik, életfunkcióik a hidegben csak lassulnak, petéik akár mínusz 50 fokot is átvészelnek mondta a szakember. 

Mivel a kártevőnek természetes ellensége nincs, irtásuk nem lehetséges, a növények nedvét szívó élőlények a levelekre rakott peték által gond nélkül szaporodnak.

A problémát várhatóan a természet maga oldja meg. Ugyanis: ha kedvező környezeti feltételek miatt egy faj egyedszáma túlnő az eltartó képessége határán, könnyen összeroppanhat az állomány. Termékenységcsökkenés, vagy épp fajon belüli betegségek jelenhetnek meg, ami visszaveheti a számukat.

Amíg ez megtörténik, sajnos, az érintetteknek kell megküzdeniük otthonukban az alattomos lénnyel. Szúnyoghálóval, rövid, hajnali szellőztetéssel megnehezíthető, hogy befészkelje magát a lakásba. Ha mégis bejutott, a legjobb megoldás az elfogása, elpusztítása, mert a vegyszeres irtás nem hatékony.