Nóti Károly (1892–1954) író, újságíró, dramaturg kabarészerzőként 1919-ben az Apollóban debütált. Tréfái kezdetben a Színházi Életben jelentek meg, ám a húszas évek második felében már a pesti kabaré meghatározó egyéniségeként a Terézkörúti Színpad házi szerzője. Berlinben élt 1930–33 között; az idő tájt, 1932-ben született a Nyitott ablak című filmforgatókönyve is. A Pódium Kabaré házi szerzője 1940–41-ben, 1947–49 között a dramaturgja is. Főleg kabaréjeleneteket, dalokat és egyfelvonásosokat (Az oroszlánszelídítő, 1923; Hej színművész, Színművész, 1929; Piké, 1945; A motor, 1954 stb.) írt. Jellegzetes pesti humora sokszor alapszik a jó bemondásokon. Eredeti komikus ötletei, eleven párbeszédei, jó színpad- és pódiumtechnikája, mesterségbeli rutinja a színpadon túl a filmvígjátékok munkatársává is avatták: magyar, német és francia filmek nagy sikerű forgatókönyveit írta. (A házibarát, 1928, Szenes Bélával; Hyppolit, a lakáj, 1931, Zágon Istvánnal; Civil a pályán, 1951 – a zenés sportvígjáték társszerzője; Fel a fejjel!, 1954, forgatókönyv Gáspár Margittal és Szász Péterrel; Lepsénynél még megvolt, bohózatok, 1958 stb.)
A Nyitott ablak jelenetként 1929-ben debütált a Terézkörúti Színpadon. Nóti tulajdonképpen filmre találta ki, ez lett az első forgatókönyve is, amelyből nagy német filmsiker született, és amelynek hatására írta meg ötletéből a színdarabot is. Jóval később Fényes Szabolcs és Szenes Iván közreműködésével jött létre az a kétrészes zenés bohózat, amit 1979-ben a Vidám Színpad, 1983-ban a Szegedi Nemzeti Színház Zenés Színháza, 1993-ban a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatott be, és amit most a Karinthy Színház tűzött műsorára.
A darab 1914-ben, a szarajevói merényletet megelőző utolsó békeévben játszódik; az előadás így kapcsolódik az I. világháború kitörésének 100. évfordulójához is; van is benne apró humoros utalás egy bizonyos Gavrilo Principre is. A történelmi hűséget azért nem kell számon kérni sem a darabon, sem a rendezésen, amelyben ugyanúgy jól megfér a Ferenc József pofaszakállas Horthy-portré a falon, mint az utalás egy bizonyos Schicklgruberre is, akit felvettek az akadémiára (Hitler!), azért nincs most itt. Az ötletes ökörködésekben ugyanúgy megfér a katonák előadásában előadott Három nővér kabaréparódiára való asszociáció, amely aztán átcsap a Három a kislány „Tschöll papa lányai mi vagyunk” dalába, mint a régi bohózatok frivol alapszituációja, amikor férfi ostromol egy nőnek vélt másik férfit és hasonlók, de amely szituációkban és dalszövegekben időnként ott van az áthallás a mára is (lásd a Polgármester dala!).
A történetet Kovács úr, a magyar–sváb–tót–izraelita származású (!) szerdahelyi vendéglős (Németh Gábor) narrációja indítja, aki azért átkozódik, mert hangulatos városkájába garnizon költözött, és a k.u.k.-bakáktól óvni kell a város leányait és asszonyait, főként a cselédeket. Nem alaptalanul, mert a törvénytelen gyermekek száma egy év alatt a sokszorosára növekedett Szerdahelyen pl. egy éve is bemászott a polgármesterék cselédjének, Mariskának (Balázs Andrea) a nyári hőségben nyitva hagyott ablakán valaki, aztán kilenc hónapra rá meg is lett a „gyümölcse”. A szegény lány azóta sem találja a tettest, de már az egyenruhára sem bír ránézni. A Polgármester (Szirtes Gábor / Kiss Gábor) sem nézi jó szemmel a hadsereg jelenlétét, és szorgalmazza az Őrnagynál (Mihlyfi Balázs) a tettes kézre kerítését.
Közben a katonák közt az Erzsinek (Sári Éva / Kovács Lotti) udvarolgató Károly (Szegezdi Róbert) rájön, hogy bizony ő Mariska gyermekének apja, bárhogy próbálja is nagy bajusszal álcázni magát. Pedig épp ők akarnák barátnőnek kommendálni Mariskát a kétbalkezes Novotny közlegénynek (Dányi Krisztián). Novotny amolyan teljesen „untauglich” egyenruhás, mint Svejk, akit mindenki hülyének tart, pedig a lelke jó, így még Mariska teherbe ejtését is magára vállalná a lány becsületének védelmében. A kis cselédlány, noha az eredeti tettessel szeretne szembe nézni, egyre jobban meglátja Novotny emberi értékeit.
Ezalatt zajlik az élet a kisvárosban. Kovács vendéglős felesége és üzlettársa (Bozó Andrea) lehet, hogy egy katonával szökött el? Sikerül-e a hadnagynak (Kékesi Gábor) meghódítani a polgármesterék lányát, Pirit (Császár Réka), miközben egy régebbi kalandját, Grétit, az orfeumi színésznőt (Bozó Andrea) próbálja elbújtatni a hálószoba-szekrényében? Felelőssé tehető-e a részeges Őrmester (Martin Róbert) azért, ha mégsem sikerül megtalálni a bakák közt a gyerek apját, aki a megoldás végett akár egy civil is lehet, mondjuk Sramek hivatalnok (Szücs Péter Pál), ahogy a pozícióját féltő Polgármester szeretné megoldani a problémát, vagy Gólya hivatalnok (Földvári Péter), aki a Polgármesterné (Martin Márta) kiszemelt áldozata? És miért téveszti össze az Őrnagy Novotny közlegényt Gréti színésznővel? Megannyi kacagtató kérdés, félreértésre, elhallásra, kijátszásra okot adó szituáció.
Nóti színpadán, akár a francia bohózatokban, összegabalyodik minden, de pesti bemondásokkal és utalásokkal fűszerezetten. Ő nem Molnár Ferenc polgári-főúri eleganciájával, hanem a plebejus kisemberek szórakoztatási igényével bonyolítja a cselekményt, de azzal együtt nagyon profin. A történet egészén belül is vannak részek, melyek inkább a félreértésre, félrehallásra, máskor a kergetőzésre, vagy fel nem ismerésre, ismét máskor a gúnyolódó karikírozásra vagy frivol játékokra adnak okot a műfajon belül. Ugyanakkor fölcsendül Fényes Szabolcs frappáns muzsikája, amely ugyanígy meg van tűzdelve szellemes zenei utalásokkal és Szenes Iván ragyogó dalszöveg-világa, a kettő így, a korfestésben repít minket vissza az orfeumi cseléd- és katonakuplék és bokacsattogtatós, folyton szalutálós katona-operettek derűs, ám letűnt közegébe. Karinthy Márton rendezése hagyja a nézőt elmerülni, lubickolni ebben a kicsit múzeumi panoptikumban, amibe jó belefeledkeznie annak, aki csak retró-feelingként találkozhat a régi pesti mulatók világával.
Ehhez persze játszótársak is kellenek. Én nem láttam ugyan Kabos Lászlót Novotny közlegényként, de Dányi Krisztián számomra tökéletes illúziót nyújtott énekben, táncban, naiv hülyeségben és filozofikus blődliben épp úgy, mint szeretetre vágyó és szeretetet adni képes, életben maradni tudó besorozottként. Ragyogó szereplehetőség ez a pályáján, amire lehet majd emlékezni. Szegezdi Róbert a vagány, nőcsábász Károly szerepében komédiázza végig a játékot, sok derűs percet szerezve nézőnek, partnernek egyaránt. Ha már a „hadseregnél” tartok, Mihályi Balázs nem egyszerűen tökkelütött Őrnagy, sokkal inkább a szituációk hiú áldozata ő is, akinek mindenre kell megoldást találnia. Kékesi Gábor egyszerre szívtipró Hadnagy hősszerelmes és az alkalmakat kihasználó donjuan, Marton Róbert Őrmestere pedig a tisztek és bakák között őrlődő altiszt, aki megtalálta a maga jó, egyéni humorforrásait. A katona statiszták jó énekkel, tánccal, egzecíroztatott bakákként adnak keretet a garnizon hiteles ábrázolásához.
A polgári szereplőket sorra véve Szirtes Gábor remek Polgármester, aki elsősorban pozícióját félti, de jelleme megalkuvó. Az ő szerepe mutat leginkább a mába, ezáltal válik még komikusabbá és félelmetesebbé a figura. Martin Márta mint Polgármesterné sokszínű egyéniség, de leginkább őt is a hatalomféltés élteti. Piri, a lányuk szerepében Császár Réka elsősorban a férfira vágyó egészséges nő szerelmi éhségét domborítja ki.
Általában nagyon szeretem Balázs Andrea játékát, de most felemásan tetszett. Ha énekel, táncol, komédiázik, akkor nagyszerű, de engem idegesít, hogy a mai színpad nem tud mit kezdeni a falusiassággal, és általában átmegy valamiféle műparasztkodásba. Mariska (Balázs Andrea és Erzsi (Sári Éva) parasztlányok, még azt is elfogadom, hogy más-más vidékről valók. De az, hogy az egyik mondat alföldi „ő”-ző nyelvjárásban, a másik palócosan, a harmadik diftongusos nyelvjárással, a többi meg városiasan szólaljon meg, az egyszerűen idegesítő. Ha a szerepben benne van a tájszólás, akkor tessék azt megtanulni és következetesen végigvinni, de nem olybá keverni, mint mikor Karinthy kabaréhősei elkezdenek mű-tájszólni. Erre mind a rendezőnek, mind a két színésznőnek sokkal több figyelmet kellett volna fordítani, mert ez így rossz humorforrás! E tekintetben Sári Éva egy árnyalattal következetesebb, jobb.
Kovács vendéglősként Németh Gábor kicsit egyszínűen harsány, de így is szórakoztató. Bozó Andrea a tripla fenekű, pislogós vendéglősné szerepében kitűnő házisárkány, de aztán a szerző megfeledkezik róla, eltünteti, így a művésznő szexis színésznő kokottként második megjelenésével is sikert arathat, főként azoknak okozva meglepetést, akiknek a szemüveget felvéve kacsintja oda: „Igen, én vagyok az”. Ez a szerepkettőzés viszont nagyon tetszett. Sramek (Szücs Péter Pál) és Gólya (Földvári Péter) szerepe eléggé „unterman” a darabban, az előbbi kezdetben úgy látszik, hogy helyi újságíró, de akkor elég zavaros, hogy miért akarja megszerezni a vágóhidat, az utóbbiról még ennyit sem tudni meg, csak az a lényeg, hogy apának kiszemelt, megvesztegethető figurák.
Az előadás sikerében nagyon nagy szerepe van a Fekete Mari zenei vezető által irányított kis combónak, mert olyan kiváló kávéházi-orfeumi hangulatot muzsikál össze, amire mind a szólók, mind az együttesek bizton támaszkodhatnak. Vislóczky Szabolcs ötletes és karakteres koreográfiája akár tíz emberrel is elfér a falatnyi színpadon, és mégis élményt adó. Tordai Hajnal jelmezei most is a produkció ütősségét szolgálják, és Deres Péter dramaturgia munkáját is leginkább dicsérni lehet. Major Attila díszletei a függöny előtt és mögött jó hangulatú teret biztosítanak a játékhoz.
Mindent egybevetve a Nyitott ablak erős előadásra sikeredett; aki hangulatos szórakozásra vágyik, itt a helye, nem fog unatkozni két és fél órán át.
Sok tapsot és jó szériát a darabnak és a művészeknek! További előadások november 3., 15., 30.
