Online: emberi jogok a járvány idején

Az Amnesty Magyarország Emberi Jogi Oktatási programja online kurzust indít az emberi jogok szerepéről a koronavírus-járvány idején.

A mintegy 15 perces tanfolyam végére a résztvevő megértheti, hogy milyen hatással van a koronavírus-járvány az emberi jogokra, megismerheti, hogy az államoknak milyen kötelezettségei vannak, és az is kiderül, hogy mit tehet az egyén a közösségéért.

A digitális oktatásra átállás miatt az Amnesty Internationalnak is változtatnia kellett az eddigi gyakorlatán, Mivel munkatársai nem tudnak tematikus óráikkal eljutni az általános és középiskolás diákokhoz, ezért az internetre „hangszerelte”, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. Ezek az órák persze nem helyettesítik a személyes találkozásokat és a közös munkát, de az emberjogi szervezet munkatársai bíznak abban, hogy ekképpen is segítenek a tanároknak, diákoknak és szülőknek.

„Sokszor halljuk mostanában, hogy az emberi jogok a békeidőre szólnak, a mostani állapotok között nem alkalmazhatóak. Ez pont fordítva igaz: a kurzus végére mindenki számára kiderül, hogy nagyon sokat tudnak segíteni a járvány megfelelő kezelésében – mondta Beöthy Ádám, az Amnesty Magyarország emberi jogi oktatási programjának vezetője. – A kurzust ajánljuk mindenkinek, aki szeretne többet tudni arról, miért fontosak az emberi jogok a koronavírus-járvány alatt is. Az is kiderül, hogy mit tehetünk mi, hogy a kormányok olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek a lehető legkevésbé korlátozzák a jogainkat.”

„Az oktatás kiváló vitaindító: nagyjából 15 perc alatt elsajátítható a lényeg, utána pedig közösen lehet elemezni és beszélni róla – ezért ajánlja az Amnesty International Magyarország minden tanár és szülő figyelmébe.