OPEC-póker: erősödik a dollár, csökken az olajár

Akár tartós olajdrágulásra fogad nagyon sok piaci résztvevő, tény azonban, hogy a múlt hétvégén esésnek indultak az árak, és a folyamat hétfőn folytatódott. Hiába a nagy olajtermelő- és olajexportáló országok kormányainak szóbeli intervenciója, amely szerint „egység jött lére köztük” és készek keményen visszafogni a termelést, a  Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC-árkartellhez tartozó államok évtizedek óta inkább megbízhatatlanságukat bizonyítják a gyakorlatban, mintsem, hogy bármely kimondott szavuknak hitelt lehessen adni.

Az elemző szerint amennyiben az OPEC-tagállamok között létrejönne a megállapodás, melynek nyomán egy hét alatt 1,6 százalékkal csökkennék a világ olajtermelése, az OPEC össztermelése a jelenlegi napi 32,5–33 millió hordóról egymillió hordónyival csökkenne. Ez a forgatókönyv pillanatok alatt látványos, tízszázalékos drágulást okozna. „A Nemzetközi Energiaügynökség 60 dolláros olajárral számol a következő hónapokban – ha az olajexportálók jó része fegyelmezetten visszafogja a termelését” – nyilatkozta a szakember az Alapblognak adott interjúban.

Ám ezek az árak nagy valószínűséggel nem maradhatnának fenn tartósan. „A megválasztott amerikai elnök eleve támogatja a bezárt olajmezők megnyitását. Egyáltalán nincs ellenére a palaolaj és a természetes gáz piaci részesedésének növekedése sem, ezt akár támogatná is a szövetségi kormány. Ez a szakterület egyébként is – a politikai változásoktól függetlenül, piaci alapon – terebélyesedik, a palatermékek kitermelésének, szállításának, hasznosításának költségei meredeken csökkennek.

A nyersolaj esetleges látványos emelkedésének ezért inkább kérészéletet szabad csak jósolnunk, mert a mostani drágulás nyomán még inkább gazdaságossá válik a palaolaj, s az amerikai termelés emelkedésének óriási piaci hatása lehet. Ebből a piaci verseny élénkülése következik a nyersolaj és palatermékek között: a klasszikus olajtermelőknek nem marad más útjuk, mint hogy növeljék ismét a kitermelést, újra lejjebb szorítsák az árakat.”

A szakember 100 százalékos esélyt ad annak, hogy heteken belül kamatot emel a Fed, ez és egy sor egyéb várható amerikai politikai-gazdasági körülmény hat majd erősítően a dollárra. „Márpedig minél drágább a dollár, annál olcsóbb az eleve abban kalkulált nyersanyag, a nyersolaj mindenképpen. Mindezen túlmenően egy sor szakértő, gazdasági kutatóintézet jutott ugyanarra a következtetésre: világunkban fokozatosan, de egyértelműen és tendenciaszerűen csökken az olaj iránti kereslet.”