Orbán, a pénzesőcsináló

„Pénzesőcsinálóként” mutatja be a müncheni Süddeutsche Zeitungban Cathrin Kahlweit, a lap bécsi tudósítója Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki – mint írja – attól tart, hogy elveszíti az április harmadikai parlamenti választást, ezért adóajándékokkal és élelmiszerárak befagyasztásával akar pontokat gyűjteni.

A szerző megfogalmazása szerint Orbán „szokása szerint” egy társadalmi csoport elleni éles támadással reagál arra, hogy 2010 óta most első ízben elérhető közelségbe került a leszavazása. Ezúttal az LMBTQ-közösség ellen fordult, és a kampány a választás napjára időzített népszavazásban csúcsosodik ki a tavaly elfogadott – és az EU által hevesen bírált – gyermekvédelmi törvény ügyében, amely tilalmazza az LMBTQ-témák, a homoszexualitásról szóló tájékoztatás beemelését az iskolai szexuális nevelésről szóló tananyagba.  

Ez azonban – olvasható a bajor lap cikkében – aligha lesz képes elég szavazót a választási urnákhoz szólítani. Kahlweit idézi Bíró-Nagy Andrást, a Policy Solutions elemző műhely vezetőjét, akinek meggyőződése, hogy Orbánnak ezúttal nincs a választási kampányt eldöntő narratívája – miként 2018-ban a migrációval, az EU-val és Soros Györggyel, mint ellenségképpel, 2014-ben pedig a rezsicsökkentéssel tudott mozgósítani. Ezúttal a választók a magas inflációtól és a gazdasági helyzet általános romlásától tartanak. Ezért jelentette be a kormányfő különböző élelmiszerek árának az október 15-i szinten történő rögzítését, miután novemberben már a benzin árát is szabályozták.

Mivel az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter a felmérések szerint szorosan az egyre ingerültebb Orbán sarkában van, a miniszterelnök az adószabályokat is beveti a választási küzdelemben. Ebben – írja a Süddeutsche Zeitung – nincs semmi szokatlan, az adóajándék része csaknem minden, újraválasztásáért küzdő kormány eszköztárának. Ezt a jobboldali populista Orbán, aki büszke az ő „illiberális demokráciájára”, már 2014-ben is alkalmazta, de olyan mértékben, mint most, még soha, márpedig ez a mérték aggasztó következményeket von maga után.

Cathrin Kahlweit emlékeztet arra, hogy a múlt tíz évben a kormány fiskális politikája az államháztartási deficit csökkentését célozta, még ha a hagyományostól eltérő eszközökkel is, mint például a külföldi vállalatokra kivetett különadókkal, illetve a magán-nyugdíjpénztári alapok felszámolásával. A világjárvány kitöréséig a hiány leszorítása nagyrészt sikeres is volt, most azonban hetente követik egymást az adóajándékok, és az államháztartási hiány már a második éve ismét toronymagasra növekedett.

A támogatásokból eközben – emeli ki a müncheni lap – elsősorban nem a leginkább rászorulók, hanem azok a jómódúbb középosztálybeliek profitálnak, akiknek megfelelő állásuk és bevételük van.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire adottak a források mindehhez, a Süddeutsche Zeitung kitér arra, hogy az EU-val fennálló viták miatt nem érkeznek Magyarországra a járvány következtében a tagállamoknak szánt helyreállítási alap pénzei, valamint a norvég alapból várt támogatási összegről is le kell mondani. További megvonásokra lehet számítani a jogállamisági eljárás ügyében fenyegető európai bírósági ítélet nyomán, és részlegesen el kell halasztani, illetve most az államnak előzetesen meg kell finanszíroznia olyan beruházásokat, amelyeket már tervbe vettek, számítva az uniós forrásokra.

A német lap tudósítója végezetül idézi a Márki-Zay Péter által a Bloomberg amerikai hírügynökségnek mondottakat, miszerint mindannyian tudják, hogy a Fidesz teljesen üres államkasszát fog hátrahagyni, és a helyzetet saját programjukkal és koncepciójukkal kell majd kiegyenlíteni.

A Politico című amerikai portál és napilap Brüsszelben szerkesztett európai kiadása terjedelmes cikket közöl arról, hogy az európai jog tiszteletben tartásáról gondoskodni hivatott Európai Bizottság az 1970-es évektől egészen a 2000-es évek elejéig a mostaninál sokkal gyakrabban indított kötelezettségszegési eljárást a tagállamok ellen az uniós előírások meg nem tartása miatt. Az elemzés két társszerzője: Daniel Kelemen, az amerikai Rutgers Egyetem politológiai és jogi professzora, valamint Tommaso Pavone, aki az Arizonai Egyetemen foglalkozik ugyanezzel a szakiránnyal. Visszatekintésük szerint 2004-ben – a nagy számban csatlakozó új keleti tagországok felvételének az évében – úgymond „valami rejtélyes dolog történt”, az ilyen eljárások száma drámaian megcsappant. Kelemen és Pavone arra jut, hogy

nem a tagállamok részéről nőtt meg erőteljesen az uniós jogi előírások tiszteletben tartására való hajlam, hanem a brüsszeli Bizottság hátrált meg, attól tartva, hogy az erősödő euroszkepticizmus légkörében, a kormányköziség elvének és a szupranacionális ellenőrzésnek a küzdelmében túlságosan elidegenítené magától a tagállamokat, ha lépten-nyomon szóvá tenné az uniós jog áthágását.