Orbán esete a háborús inflációval

Orbán Viktor legutóbbi, péntek reggeli rádiós interjúja még a szokásosnál is több muníciót adott a sajtó munkatársainak. A miniszterelnök háborús inflációról beszélt, ami közgazdasági fogalom. Ha létezik egyáltalán, mindenképpen újszerű és elgondolkodtató.

Orbán ezzel az igen érdekes, figyelemreméltó eszmefuttatással gyakorlatilag az ukránokat és az Európai Uniót teszi felelőssé bajainkért. Ha az ukránok nem védekeznének, és az EU nem segítené őket, már vége lehetne a háborúnak, mi, magyarok pedig élhetnénk, mint Marci Hevesen. („Röhögnöm kell”… a jobb oldali kép forrása: nepszava.hu)

Orbán szerint a magyarok ki fognak maradni a háborúból, de „nem húzhatjuk ki magunkat teljesen a következményei alól”, és ilyen következmény az infláció és a gazdasági válság. Minden a háborún múlik, mert ha háború van, akkor háborús infláció van. „A háború rombol, az infláció rombol. Ha béke van, akkor gyorsabban tudjuk kivezetni majd ezeket az intézkedéseket, ha háború van, akkor nem fogjuk tudni kivezetni, vagy csak nagyon lassan.”

Arra is felhívta a figyelmet, hogy egészen addig, amíg az Európai Unió a háborús helyzetet finanszírozza, addig az infláció is növekedni fog.

Nem mellesleg, régi-új ellenségét, Soros Györgyöt, valamint a hozzá köthető üzleti köröket háborús uszítással vádolja – róluk, úgy is, mint a csendes zsidózás alanyairól, Németh Péter is írt a Hírklikken.

Orbánnak most az a baja az Európai Unióval, hogy támogatja a háború folytatását, vagyis, hogy segíti az ukránokat. Lefordítjuk magyarra: ha az EU nem támogatná az ukránokat az orosz agresszió elleni küzdelmükben, magukra hagyná őket, akkor már véget érhetett volna a háború, és az oroszok május 9-én, a győzelem napján – vagy már jóval hamarabb – hatalmas diadalként jelenthették volna, hogy Ukrajna megszűnt önálló országként létezni, mert Putyin katonái sikeresen végrehajtották az általuk nácitlanításnak nevezett különleges hadműveletet.

Orbán egyedül azt a távolról sem lényegtelen tényt felejtette el megemlíteni – az őt szokás szerint interjúvoló Nagy Katalin pedig nem kérdezett rá erre –, hogy a háborút nem az ukránok kezdték, az öldöklés nem Oroszország területén zajlik, nem Zelenszkij ukrán elnök parancsára bombáznak orosz városokat, nem az ukránok gyilkolják az orosz polgári lakosságot, és nem ukránok rombolják földig a településeket.

Orbán azt sugallta a péntek reggeli rádiós interjújában, hogy míg az EU a háború folytatásában, mi, magyarok a békében vagyunk érdekeltek. Vagyis abban, hogy az ukránok fejezzék be hazájuk megvédését, tegyék le a fegyvert, engedjék győzni az oroszokat, mert akkor vége lesz a háborúnak, nálunk Magyarországon pedig nem lesz háborús infláció, nem lesznek megszorítások.

Ja, utóbbiak amúgy sincsenek. A megszorítás ugyanis ismeretlen fogalom Orbán és a Fidesz szótárában, kiigazítás van, meg extraprofitadó, amit az érintettek persze tovább hárítanak a lakosságra, de ehhez a kormánynak már nincs köze, a kormány mossa kezeit.

Tetszettünk volna forradalmat csinálni.

Az ukránok a hibásak tehát, amiért a magyar gazdaság nem tud úgy szárnyalni, mint ahogyan azt egykoron az Orbán-kormány állította. Az ukránok ellenállását segítő EU miatt két számjegyű a magyarországi infláció, ők tehetnek arról, hogy gyenge a forint, és az életünk nem egy diadalmenet. Ha Ukrajna bedobná a törölközőt, és engedné Orbán Putyin nevű barátját győzni, akkor nem volna szükség rendkívüli intézkedésekre, extraprofitadóra és arra, hogy Orbán Viktor háborús inflációról beszéljen a magyaroknak.