Orbán Viktor összegyűjtött hallgatásai

Nem mindennapi produkciót mutatott be Orbán Viktor és riporterként foglalkoztatott beszélgetőpartnere ma reggel a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában. A heti rendszerességgel megszólaló, immár összeszokottnak mondható kettős más alkalmakkor is feltűnő teljesítményekre képes – semmitmondás, csúsztatás, mellébeszélés az egyik oldalon, alákérdezés a másikon –, ám ezúttal önmagukat is sikerült alulmúlniuk. (A nyitó kép forrása: fuhu.hu)

Orbán Viktor ugyanis egyetlen szót sem vesztegetett a Völner-ügyre, vagyis arra a botrányra, hogy egy igen magas beosztásban lévő állami hivatalnokot (államtitkárt) vesztegetéssel vádolt meg az ügyészség. Mentségére szólva, az őt kérdező Nagy Katalin nem is kérdezte erről.

Hogy miért nem volt téma a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legnagyobb botránya, erről vannak sejtéseink. Lehetne viccelődni, hogy Nagy Katalin lányos zavarában elfelejtette megkérdezni a miniszterelnököt, mi erről a véleménye. Pedig ez bőven belefért volna abba a permanens hazugságcunamiba, amellyel péntek reggelenként az állampolgárokat etetik, és akkor legalább Orbán elmondhatta volna, hogy lám, ez az eset is bizonyítja, az ügyészség pártállástól függetlenül, üldözi a bűnt. Nem azt nézi, hogy kormánypárti vagy ellenzéki az elkövető, hanem az ügy súlyának megfelelően, szigorúan szakmai alapon jár el. Ezt is válaszolhatta volna a miniszterelnök, ám Orbán és kérdezője más megoldást választott.

A maguk szempontjából, nekik volt igazuk. Így ugyanis, hogy nem beszéltek a kormány legfelső szintjéig érő vesztegetési botrányról, sem Mari néni Békésborzadályon, sem Józsi bácsi Rémrettentőn nem tud arról – legalábbis tőlük nem –, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, Völner Pál államtitkár az ügyészség alapos gyanúja szerint számos alkalommal vesztegetési pénzt fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Esetenként 2–5 millió forint értékben. Ekkora összeg elég tetemes ahhoz, hogy Mari néni és Józsi bácsi bácsi szörnyülködjék, mert belefér abba a tartományba, amelyet még képes értelmezni (a lenyúlt milliárdokkal [=ezermilliókkal] az emberek többsége nem tud mit kezdeni). S ha megtudják, hogy Orbán Viktor kormányának egyik államtitkárát vesztegetéssel vádolják, esetleg még az is az eszükbe jut, hogy talán még sincs minden rendben ebben az országban.

Ezt akarta elkerülni a miniszterelnök, és ehhez asszisztált szakmailag és emberileg vállalhatatlan módon Nagy Katalin, aki riporterként szolgálja az évenként több mint százmilliárd forintból működő közmédiát.

Egyszer majd eljön az idő, amikor egy kiadó megjelenteti az „Orbán Viktor összegyűjtött hallgatásai” című, vaskos kötetekből álló sorozatot. Bőrkötésben természetesen, ahogyan az egy beszédes hallgatásokkal teli könyvhöz illik.