Orbán bizalmát és elismerését élvezik a gyűlölet magyar prédikátorai

Mintha azt hinné, hogy a disznóhús a Superman bolygójának különleges érce volna a muzulmánokkal szemben. De ha az ember egynémely magyar vezető megnyilatkozásait hallgatja, azok azt sugallják, mintha a török seregek támadnának a 16. században. Az egész arra megy ki, hogy befeketítsenek olyan embereket, akik a háború és a kínzás elől menekülnek. Ez a disznófejes ötlet elárulja, milyen mély az idegengyűlölet és migránsellenesség a magyar kormányon belül. Stroehlein hozzátette, hogy ízléstelen módon bánnak a menekültekkel, úgy kezelik őket, mint az állatokat. A táborokban embertelenek a körülmények.

Kép: Armeno Nimani/Getty

A jelentés felidézi, hogy egy kárvallott szerint többüket a lehető legbrutálisabban verték meg, amikor elfogták őket az ország belsejében. Hátrakötözték a kezüket, majd öt-hat katona nekik esett, ököllel, gumibottal, és rugdalták is őket. Szándékosan igen súlyos sérüléseket okoztak, ilyen még a moziban sem látható. A Human Rights Watch aggodalmát fejezte ki, mivel a menedékkérőket alávaló módon bántalmazzák, majd visszakényszerítik őket a határon túlra.

Schöpflin György úgy értékelte, hogy az egész történet vihar egy pohár vízben – tudósít a The New York Times/The Washington Post/AP. Az egykoron szebb napokat látott „gentleman” nem alázott meg senkit. Mindössze egy apró gondolatkísérletre vállalkozott, amikor egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a disznófejek hatásosabbak lennének az elriasztásra, mint a cukorrépából készült álarcok. A jelentés is kitér arra, hogy a Human Rights Watch szerint a menekülteket nem egyszer erőszakkal rakják át a határon. Gyerekeket is gumibottal ütnek, kutyákat uszítanak rájuk, könnygázzal fújják le őket. Magyar részről úgy reagáltak, hogy ők csupán Európát igyekeznek megvédeni a migránshullámtól.

Már az 50 felé közelít azoknak a száma, akik visszaadták a kitüntetésüket a Bayer Zsoltnak odaítélt Lovagkereszt miatt – számol be a legfrissebb magyar közéleti botrányról a The Guardian/AFP. Vannak köztük tudósok, művészek, egyetemi tanárok. A jelentés úgy mutatja be az újságírót, mint akit sűrűn lehet látni Orbán Viktor társaságában, és aki a kormány mellett gyakran tüntetéseket szervező Civil Összefogás Fórum egyik társalapítója. Egyben idézi Heisler Andrást, aki rasszistának, antiszemitának nevezte Bayert, olyasvalakinek, aki szennyezi Magyarországot izzó cigánygyűlöletével és nemzetrontó gondolataival. Majd, hogy pontosan el lehessen helyezni a térképen, kiről is van szó, a jelentés szó szerint közli, amit az elemző a romákról írt, mármint hogy nem való emberek közé, mert a többségük állat, úgy is viselkedik. A kormány nem kívánja visszavonni az elismerést, az érintett maga pedig azt közölte, hogy nem érti azokat, akik visszaküldik az érdemrendet. Merthogy félreértelmezik mindazt, amit ő mondott, kiragadják a szövegösszefüggésből. Nem tudja felfogni, miként zárkózhatnak be ennyire a saját kicsiny, szűk, szomorú világukba.

Magyar értelmiségiek meg vannak döbbenve, mert Bayer Zsolt megkapta az egyik legmagasabb kitüntetést, jóllehet, hogy olyanokat ír, hogy jól teszi, aki autójával elgázol egy cigánygyereket – tudósít a Der Spiegel. De általában durván nekimegy a zsidóknak, a menekülteknek és az európai politikusoknak is.

Csak éppen ez esetben nem egy trágár szélsőjobbosról, hanem az ország egyik legismertebb és legbefolyásosabb publicistájáról van szó, akit szoros barátság fűz Orbán Viktorhoz. Fidesz-vezetők úgy látják, hogy időnként túlzásokba esik ugyan, de a párton belül és sok támogató szemében kultikus figurának és gurunak számít. Aki néven meri nevezni a dolgokat, és meg is teheti, mivel nincs semmilyen hivatalos funkciója.

Most művészek, polgárjogi aktivisták és ellenzéki politikusok sorra adják vissza a kitüntetéseiket. Mert valóban: a mai magyar publicisztikán belül embergyűlöletben nem lehet alulmúlni azt, amit Bayer kommentárjai tartalmaznak. Ő az első, akit az Orbán-féle Médiatanács pénzbírsággal sújtott, de gyűlöletbeszédért elítélték más cikkei miatt is. És habár ezek az írások idehaza és külföldön is egyre-másra felháborodást keltenek, a kormányfő még sohasem határolódott el barátja antihumanista kirohanásaitól. A hatalom most sem lát semmi okot arra, hogy megvonja tőle az augusztus 20-i elismerést. 

Állami kitüntetést kapott Orbán Viktor rasszista barátja, az antiszemita és cigányellenes gyalázkodásairól hírhedt Bayer Zsolt – írja a Die Presse. Éppen ő, aki a múlt években leginkább a romák, a zsidók és a migránsok elleni szóáradattal tűnt ki, miután értekezései tele vannak gyűlölettel. Olyannyira, hogy legalább egy esetben el is ítélték emiatt. Ily módon kiváló célpont lett a kormányfő bírálói számára. Mondhatták, hogy tessék, ennyire megátalkodott Orbán és a Fidesz. Ez közrejátszhat abban, hogy most megválik az érdemkereszttől jó pár olyan tulajdonosa, aki nem szereti a kormányt. A jelenség lassan már lavinává duzzad és nem lehet kizárni, hogy súlyos politikai ügy lesz belőle.

Orbán egyszer azt nyilatkozta, hogy Bayer antiszemita kijelentéseket nem tett, de legalábbis egyszer egyértelműen cigányellenesen foglalt állást. A miniszterelnöki hivatalnak most igazolnia kell döntését, mármint hogy milyen alapon is javasolta Bayert kitüntetésre az államfőnek. Mert ki lehet tüntetni valakit, akit rasszista megnyilvánulás miatt elítéltek? Akkor is jelölték volna, ha nem tartozik a Fidesz belső köréhez? Kínos arcvesztés lenne a hatalom számára, ha visszakövetelné, vagy visszavenné az érdemrendet. A kiút az lenne, ha az újságíró – jó tanácsra – maga adná vissza a plecsnit.

Magyarországon felzúdulást eredményezett, hogy elismerésben részesült a gyűlölet prédikátora, a jobboldali-radikális Bayer Zsolt, aki sűrűn ostorozza a zsidókat, a romákat pedig állatoknak minősíti – adja tudtul a Der Standard. A tiltakozó hullám részeként adta vissza kitüntetését egyebek közt Heisler András, aki még csak virtuálisan sem szeretne egy társaságban lenni a publicistával. Bayer, aki a gyűlöletet hirdeti, fürdik a 30-as évek völkisch antiszemitizmusában. A bunkót lóbáló szemleíró az Orbán egyik védencének számító oligarcha, Széles Gábor Magyar Hírlapjában szokta közzétenni uszító cikkeit. Felolvasóestjei vidéken a Fidesz-hívek százait vonzzák. Olyenkor általában jól kiosztja a „migráncsokat”. Szívesen hivalkodik azzal, hogy övé az 5-ös számú párttagkönyv, vagyis az alapítók közé tartozik. Orbán még egyszer sem határolta el magát tőle. Valójában szilárd pillér a miniszterelnök propaganda-apparátusában. Ennyiben a kitüntetése beleillik a vonalba. A hatalmat ugyanakkor nem izgatják a tiltakozások, ám ezt sok magyar alighanem újabb arculcsapásnak tekinti. 

Paul Lendvai úgy látja a Der Standardban, hogy amíg Merkel politikája megosztja a német lakosságot és sajtót, addig ellenfele, Orbán Viktor duzzad a gőgtől. Az elemzés rámutat: a burkatilalom célja a többi között az, hogy kifogja a szelet a jobboldali populizmus vitorlájából. Ám kérdéses, hogy ez a szándékolt határozottság elengedő lesz-e arra, hogy igazolja az unió cselekvőképességét.  A menekültek áttelepítése nemigen halad, az EU továbbra is rá van utalva Törökországra. És Erdogan a puccs óta minden eddiginél kiszámíthatatlanabb partnernek tűnik. B-terv pedig továbbra sincs Brüsszelben. Az egyetlen épkézláb alternatíva az arra hajlandó államok együttműködésének elmélyítése volna.

A Der Spiegel és a Die Zeit mostanában megjelenő visszaemlékezései az egy évvel ezelőtti német határnyitás kapcsán megerősítik a filozófus Habermas véleményét, amely szerint nem lehetséges a konstruktív egyezség 28-as körben, illetve az olyan tekintélyelvű nacionalistákkal, mint amilyen Orbán és Kaczynski. A tavalyi események rekonstruálása alátámasztja, hogy a magyar kormányfő kész tények elé állította Németországot és Ausztriát, rájuk lőcsölte a saját gondját. De az ultimátummal ő csak nyerhetett. Már előzőleg magabiztosan kijelentette, hogy a menekültválság nem európai, hanem német probléma. Napjainkban pedig az általa képviselt kőkemény irányvonal, beleértve a kerítést és azt, hogy egyetlen migránst sem hajlandó befogadni, helyeslésre talál nemcsak a magyarok nagy részéről, hanem Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Horvátország, de még Bulgária oldaláról is. A népszavazás arra hivatott, hogy megerősítse Orbán helyzetét a válság tulajdonképpeni nyerteseként.   

Neves személyiségek ítélik el a rasszizmust, miután magas állami kitüntetést kapott Bayer Zsolt, aki rendszeresen a bírálatok kereszttüzébe kerül rasszista és antiszemita kisiklásaiért – írja a francia Le Figaro. Tiltakozó hullámot keltett, hogy Orbán bizalmasa átvehette a lovagkeresztet Áder Jánostól. Visszaadta az érdemrendet mások közt Heisler András. A vihar láttán a miniszterelnöki hivatal úgy pontosította az indoklást, hogy Bayer nem az írásaival, hanem a kommunizmus áldozataiért kifejtett tevékenységével érdemelte ki a díjat. A visszavonás azonban nincs napirenden – hangsúlyozza a hivatalos közlemény.