A szokatlanul népes, mintegy száztagú küldöttség élén Kazahsztánba érkezett magyar kormányfő a Kazinform nemzetközi tájékoztatási ügynökség orosz nyelvű honlapján közzétett tudósítás szerint kijelentette:

«Мы с огромной радостью приезжаем в Казахстан. Нас в Евросоюзе считают политически равноправным партнером.
Но по происхождению мы там все же чужие. Когда мы едем в Брюссель, у нас там нет родственников.
А приезжаем сюда к вам, в Казахстан, здесь у нас есть родные.
Это достаточно странное чувство, что человек должен ехать на восток для того, чтобы чувствовать себя дома.
Поэтому венгерская делегация всегда с большой радостью приезжает сюда к вам», – заявил Премьер-Министр Венгрии.«

Azaz magyarul:

«Óriási örömmel jövünk Kazahsztánba. Az EU-ban politikailag egyenrangú partnernek tekintenek bennünket.

Származásunkat tekintve azonban mégiscsak idegenek vagyunk ott. Amikor Brüsszelbe megyünk, ott nincsenek rokonaink. Amikor pedig ide, Kazahsztánba jövünk, itt a véreink vannak.

Meglehetősen különös érzés, hogy az embernek keletre kell utaznia ahhoz, hogy otthon érezze magát. A magyar küldöttség ezért mindig nagy örömmel érkezik ide, önökhöz” – jelentette ki Magyarország miniszterelnöke.»

Orbán Viktor meghökkentő kijelentését olvasván, szerkesztőségünk szerfölött kíváncsi volt arra, hogy mitől véreink a kazahok. Ezért megkerestük a „kazah” címszót a Kossuth Kiadónál megjelent 25 kötetes Britannica Hungarica Nagylexikonban:

„Kazah: más írásmóddal kazak, elsősorban Kazahsztánban és a szomszédos kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartományban élő, belső-ázsiai török nyelvet beszélő nép. A kazah etnikum a VIII. században a térségbe érkező török törzsek és a XIII. században bevándorló mongolok keveredéséből a XV. századra alakult ki. A kazahok antropológiailag mongolid jegyeket viselnek. A XXI. század elején mintegy 11 millió kazah élt Kazahsztánban, csaknem másfél millió Kínában (főleg Hszincsiangban), egymillió Üzbegisztánban, 650 000 Oroszországban és 100 000 Mongóliában. Az üzbég után a kazah a legnagyobb létszámú török nyelvű nép Közép-Ázsiában.

A kazahok hagyományosan nomád pásztorok voltak, és egész évben kupola alakú, lécvázas, szétszedhető nemezjurtákban (ger) laktak. Állataik (ló, juh, kecske, szarvasmarha, teve) ellátására minden évszakban új legelőre vándoroltak. Étrendjük elsősorban tejtermékekből és birkahúsból állt. Nagy becsben tartották az általában csupán a gazdagok számára elérhető erjesztett lótejet (kumisz) és lóhúst. A nemez kívül-belül kényelmessé tette a jurtákat, és köpönyegkészítésre is alkalmas volt. Az állatbőrökből ruhát, zsákokat, tömlőket és szíjakat készítettek; a lószőrből kötelet fontak, a szaruból kanalakat és egyéb használati eszközöket készítettek.

A monda szerint a kazahok ősapjának három fia volt, tőlük származik népük három fő ága, a nagy, a középső és a kis horda (ezek egykor a mai Kazahsztán keleti, középső, ill. nyugati részén éltek). A hordák kisebb csoportokból álltak. A legkisebb egység az együtt táborozó nagycsalád volt. A törzsi hierarchia különféle szintjein voltak ugyan főnökök, de a kazah nemzet – még az egyes hordák is – ritkán egyesült egyetlen vezető alatt.

A földművelés térhódításával, a legelőterületek csökkenésével a kazahok nomád életmódja egyre inkább visszaszorult. A XIX. században a határok mentén mind több kazah kezdett növénytermesztéssel foglalkozni. Az I. világháború, majd a sztálini terror alatt sok kazah esett áldozatul az elnyomásnak és a visszatérő éhínségeknek. Mások nyájaikkal együtt kínai vagy afgán területre menekültek. A megmaradt nomádok végül termelőszövetkezetekbe tömörültek. Ma a legtöbb kazah letelepedett, gazdálkodó (állattartó és földművelő) életmódot folytat. Hszincsiangban a mai napig sok nomád csoport él.”

Nos, a lényeg mindjárt a lexikoncímszó második mondata: „A kazah etnikum a VIII. században a térségbe érkező török törzsek és a XIII. században bevándorló mongolok keveredéséből a XV. századra alakult ki.” Tekintettel arra, hogy a Nyugat felé tartó őseink már a kilencedik-tízedik században elhagyták ázsiai őshazájukat, aligha keveredhettek vérrokonságba a XV. századra kialakult kazah etnikummal. A nyelvünk is eredendően különbözik: a miénk finnugor, a kazahoké pedig altáji.

Véreink tehát ott és ők aligha lehetnek.

Miként Brüsszelben sincsenek. Ez utóbbi helyen azonban, bár (a miniszterelnök szavai szerint is) eredetünk szerint idegenek vagyunk, csaknem kivétel nélkül kezdettől demokratákkal van dolgunk. Minden bizonnyal honfoglaló őseinek is megérezték ezt, azért tartottak Nyugat felé, mert sejtették, hogy azon a Keleten, ahonnan igyekeztek elszabadulni, nagyon hosszú életűek a diktátorok és diktatúrák.

Persze, vannak még véreink, akiknek éppen ez tetszik. Talán meg kellene hosszabbítaniuk a vizitet. Meghatározatlan időre.

Minden bizonnyal jól járnának, miként mi is, akik 1989-ben a demokráciát és Európát választottuk diktatúra helyett.  

Frissítés, 2015. április 10., 6:10, Haszon magazin hírlevél: 

Prőhle Gergely rokonokról és idegenekről

Gondolkodóba ejtették az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkárát Orbán Viktor szavai arról, hogy Brüsszelben idegenek lennénk, Kazahsztánban viszont rokonokat találunk, ezért otthon érezzük magunkat. Prőhle Gergely a Heti Válaszban megjelent véleménycikkét azzal indítja, hogy miközben a kormány hat tagja és a miniszterelnök éppen Asztanában járt, Brüsszelben Antall József szobrát avatták föl az Európai Parlamentben, a néhai magyar kormányfőről elnevezett épületszárnyban. Ami azt jelzi, hogy a mai Magyarország természetes közegének tekinti Európát. A Monarchia békebeli korszakát és az azt követő viharokat nagymamája szemszögéből is bemutató szerző az írást azzal zárja: a rokonait nem válogathatja meg az ember, de a barátait igen. Ezzel Prőhle finoman jelzi, a jobboldalon nem mindenki támogatja a magyar diplomácia új kurzusát.