„Orbán Viktor az illiberalizmus bajnoka” címmel egy héten belül már a második kommentárt közli Magyarországról az egyik legtekintélyesebb amerikai lap, a Washington Post. Felidézi: a kormányfő kinyilvánította, hogy a putyini Oroszország vonzóbb modell, mint a nyugati liberális demokrácia. Tusványosi beszédébenOrbán Viktor arra a következtetésre jutott, hogy a Nyugat rengeteg bajára az illiberális nacionalizmus a megoldás. A politikus saját illiberalizmusára bőven találni bizonyságot: 2010 óta gyengítette a bíróságok önállóságát, lecsapott a független sajtóra. Igyekezett felkorbácsolni a paranoiás nacionalizmust, amikor olyan civil csoportokat támadott, akik támogatást kaptak a Norvég alaptól. (Ez különösen őrült akció volt.) Putyinhoz hasonlóan olyan nacionalizmust vall, ami azt állítja, hogy minden magyart képvisel, bárhol élnek is, főleg, ha katolikusok…
Folyik a nyomozás az akasztatós érpataki polgármester ellen, de ennek nem mindenki örül – kezdi írását a német Die Welt. A konzervatív lap úgy mutatja be Orosz Mihály Zoltánt, mint aki a jobboldali radikális színpad legnagyobb önjelölt szereplője. Egyre-másra talál ki új akciókat, hogy feltűnjék országosan, mindig népviseletben, egy-egy vaskos kijelentést eleresztve. De a legutóbbi performansz sokba kerülhet neki, mert az ügyészség vizsgálja, hogy felhúzatta Netanjahu és Peresz életnagyságú bábuját. A hatóságok elkobozták azt a kamerát is, amellyel az önkormányzat emberei a házkutatást filmezték. A polgármester most azt állítja, hogy a készülékre szükségük van, mert azzal rögzítik, mit végeznek a közmunkások, értsd: a romák. A magyar sajtóban a jelek szerint leginkább a konzervatív orgánumok örülnek az ügyészség kemény fellépésének. Ugyanakkor felháborodottan reagált a Jobbik, utóbbi mellett gyakran és szívesen kiáll a polgármester, noha hivatalosan nem a párt tagja. A bolhacirkusz oka nagy valószínűséggel az, hogy közelednek az önkormányzati választások és a szélsőségesek mostanában sorra vesztik legradikálisabb embereiket el, miután a Jobbik az utóbbi időben kevésbé rasszistának mutatkozik…
A teljes nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!