Óriási veszélyben az androidos készülékek

Hét másodpercenként fedeztek fel új androidos kártevőt az idei első félévben a G Data szakértői. A hat hónap alatt 2 040 293  új androidos kártevőre gyarapodott a zsákmányuk. Tavaly kétszázezerrel csökkent ugyan a kártevők száma – aztán a kiberbűnözők az idén akkora szorgalommal dolgoztak, hogy 2017 első feléhez mérten csaknem 40 százalékkal bővítették a mobilos vírusok száma. A G Data szakértőinek becslése szerint az idén 3,5 millió új androidos kártevővel kell számolni.

A rosszindulatú támadók a windowsos rendszerek mellett az androidos operációs rendszerű készülékeket támadják leginkább, az ok egyszerű: ezekből az eszközökből van a legtöbb. A világban működő okostelefonok háromnegyedén Android fut; hazánkban az arány még magasabb, a készülékek 83,4 százaléka androidos.

A kiberbűnözők főleg játékoknak álcázzák kártevőiket. Egyre több játéknak jelenik meg a mobilos változata, és ezt kihasználják a kártevőgyártók is. A népszerű Fortnite alkalmazás megjelenésére várakozók türelmetlenségére építve hamis játékok tucatja jelent meg, és az első androidos féreg sem sokáig váratott magára.