Rutkai Bori a könyvvel.A Cartaphilus Kiadónál megjelent könyv riportok sorozata. Az együttes tagjai: Farkas Róbert, Farkas Mihály, Farkas Richárd, Ökrös Károly, valamint az énekesek: Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kisvári Ferenc, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Szalóki Ági és Szűcs Krisztián vallanak egymásról, az eltelt öt esztendőről. Felidézi emlékeit Mazz Swift amerikai énekesnő, hegedűművész, aki többször fellépett a Budapest Bárral, Gáncs Andrea alapító, menedzser, producer, Mazura János, a zenekar állandó munkatársa hangmérnöke, Pál Kálmán a színházi előadások rendezője, Borsa Katalin, Chikán Eszter, Joao Egashira, Farkas Róbert japán származású brazil gitártanára.

A könyvbemutatón Szűcs Krisztián megemlítette, hogy a könyv érdeme az őszinteség, mindenki azt mondja el benne, amit egyébként a másik háta mögött szokott. Az őszinteséget a többiek is kiemelték. Keleti András hangsúlyozta: rengeteg dolgot tanultak egymástól az öt év alatt.

Gáncs Andrea menedzser szerint az alapzenekar és a tíz énekes nincsen ugyan állandó kapcsolatban, de mindenki örömmel vesz részt a próbákon és az előadásokon. A próbahely egy lakásban van, igazi családias légkör alakult ki. A menedzser szerint mindenkinek kellene egy saját Budapest Bár, s akkor kevesebb lenne az elkeseredett ember.

A riportkönyvben a zenészek, közreműködők huszonöt fejezetben tárják az olvasó elé a közös zenélés örömét, a lemezek, a dalok, koncertek, a színházi előadások történetét. A könyvet több száz kitűnő fotó illusztrálja, többségüket ebben a könyvben láthatják először az olvasók. A zenekar karácsonyi meglepetésként öt dalt ajándékoz a a könyv vásárlóinak: a kötet végén megadott webcímről hamarosan letölthető az öt duett.

Farkas Róbert zenekarvezető dedikál.Az egyetlen lemezfelvételre összeállt, az igényes a cigányzenét a bármuzsikával és a slágerzenével ötvöző zenekar számos nagy sikert zsebelhetett be itthon és külföldön. Fellépett a többi között a Sziget-fesztiválon, a magyar dal napján, a Művészetek Palotájában és az A38 Hajón. Négy albuma és két dvd-je jelent meg. A több tízezer eladott hang- és képhordozó mellett mintegy száz színházi előadás van Budapest Bár mögött, a televízió is bemutatta koncertszínházi produkcióját.

Dalaik közül sláger lett Németh Juci és Kiss Tibor duettje, a Szívemben bomba van, a Gyűlölöm a vadvirágos rétet, a Nékem csak Budapest kell, a Bolyongok a város peremén, a Szomorú vasárnap és még sok-sok közkedvelt sláger.

A Budapest Bár csapatával a pesti VI. kerületi Lovag utcában (a New Orleans bár helyén) megnyílt Budapest Bárban lehet legközelebb találkozni a könyvbemutató koncerten. December 30-án a Művészetek Palotájában dupla koncerttel zárja jubileumi évét: vendégként Melanie Pain, a francia Nouvelle Vague énekesnője is fellép a magyar együttessel.