I. Mátyást (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) 555 esztendővel ezelőtt, 1458-ban választották királlyá. A törökverő Hunyadi János kormányzó kisebbik fia a valós történelemben és a legendák világában – Szent István és Szent László mellett – egyaránt a legnépszerűbbnek ismeri a történeti személyekhez kapcsolódó magyar folklór.
„Meghalt Mátyás király, oda az igazság” – tartja a 16. század óta nagyon sok feljegyzésben ránk maradt népemlékezeti szólásmondás. Ennek egyik alapja az lehetett, hogy bár Corvin Mátyást a maga korában nemigen szerethette a nép, hiszen háborúit és fényűző udvartartását ő is csak kemény adókkal tudta fenntartani, az őt követő gyenge uralkodók („Dobzse” Ulászló, II. Lajos) korának feudális főúri anarchiájából visszatekintve mégis csak vissza lehetett sírni egy bizonyos aranykort és társadalmi rendet. Valószínű, hogy a király meglehetősen nagy rendet tartott a főurai között is, ami bizonyos elégtétellel tölthette el jobbágyokat: lám, mégis csak létezik igazság!
A 16. századtól folyamatosan meglévő, idealizált Mátyás-képzet így nélkülözhetetlen alapja lett a népköltészetnek.A magyarMátyás-hagyomány nem annyira a tradicionális, klasszikus népmesékből táplálkozott, mint inkább az anekdoták hőséből. Életéhez kapcsolódóan már maga az is legenda, hogy az 1458-i királyválasztás a Duna jegén zajlott volna. A később nagy kötetté duzzadt Mátyás-mesék és legendák gyökereiben történetírók (pl. Bonfini) feljegyzései, vagy a Heltai Gáspáréhoz hasonló irodalmi források kevésbé játszanak szerepet, mint az európai népek és a magyarok anekdotikus történetei. A szájhagyományban élő, 19–20. századi Mátyás-mondák és anekdoták általános sajátossága, hogy a király álruhában maga győződik meg az igazságtalanságról, törvénytelenségről, embertelenségről, és bünteti meg a rosszat, illetve találja meg a jó szándékú, segítőkész embert, akit aztán magához emel, udvarába hoz.
Szőke István Atilla (igen, így írja a nevét!), a szó irodalmi értékét tekintve nem igazán poeta doctus, inkább csak tisztességes versfaragó, aki „verseiben és dalszövegeibena magyarmúlt tiszteletét, a műveltség, a lélek, a megmaradás fontosságát, a nemzettudat építését, ősi örökségünk megóvását ésa magyarnyelv kiapadhatatlan forrásának tisztaságát hirdeti”.
A színház felkérésére írt darabban a jó szándék tehát megvan, a látott költői teljesítmény azért ennél sokkal szerényebb képességekről árulkodik, s főként a színpadi dramaturgiát tekintve. A leginkább felező nyolcasokba szedett „Országjáró Mátyás király” az első színpadi próbálkozásnak elfogadható, aminél azonban nagyon elkelt volna egy jó dramaturg közreműködése, aki segített volna gatyába rázni a szövegeket, rímeket és színpadi szituációkat egyaránt. Sajnos, a színháznál ez idő szerint nem foglalkoztatnak állandó dramaturgot.
A mese azzal kezdődik, hogy az Okos Botondnak nevezett szereplő (Vass György) expozíciós krónikásként elénekli, amely szerint Mátyás király egykoron álruhában járt a nép között, és úgy tett igazságot. A király (Helyey László) is elmondja, immár az udvarában, hogy vándorútra készül, majd ketten egy nagy országtérkép elé járulnak, ahol a király bekötött szemmel rábök egy pontra, hogy a sors döntse el, éppen hová fog elmenni. (Ez a momentum minden epizód között visszatér.) Az első helyszín Kolozsvár. Az immár „királyi társalkodóvá” lett Okos Botondtól, aki nem együtt megy az álruhás Mátyással, hanem mindig csak titkon követgeti, azt nem tudjuk meg ugyan, hogy ez a király szülővárosa, de azt igen, hogy ott később lovas szobra fog állni a királynak.
A kolozsvári bíró (Lux Ádám) úgy sanyargatja a népet, hogy szolgáival mindenkit favágásra kényszerít, aki pedig erre nem hajlandó, azt megbotoztatja. Az álruhás király, hogya nagyorra miatti csúfolódás után legalább a botot elkerülje, beáll dolgozni, s közben három fadarabra felrója: „itt járt Mátyás király”. Amikor teljes királyi pompájában tér vissza, a bíró megszégyenül az elébe tárt bizonyítéktól, és büntetésül, királyi parancsra maga kényszerül fát vágni.
Mátyás másodjára Nagyvázsonyba látogat, ahol a vándort egy malomkő hajigáló erőpróba bírájává teszik meg. Szikla Béla (Lux Ádám), Ordító Lajos (Almási Sándor) és Kinizsi Pál (Szarvas Attila) vetélkedőjéből természetesena nagyerejű molnárlegény kerül ki győztesen, aki a királyként visszatérő Mátyást malomkövön nyújtott frissítővel kínálja, mire meghívás a válasz a király seregébe, ami ranggal jár együtt. (Ez utóbbi momentumnak vannak egyedül írásos nyomai a korabeli feljegyzésekben.)
A harmadik út Debrecenbe vezet, ahol egy kapzsi mészáros, Húsos Mihály (Almási Sándor) azért kérne pénzt, mert a vándor megcsodálta a házát, mondván: „a reggel sem ad ingyen harmatot”, (hát akkor hogyan ad, kedves szerző?) tehát vagy verés, vagy utcasöprés! Húsos Mihály is hasonló büntetést kap a későbbekben az uralkodótól.
A térképen a negyedik hely Újkígyós, ahol a Megfejt bakkecskék című, különösen közismert tréfás mese játszódik. Az országjáró király találkozik egy öreg gazdával (Csurka László), aki örömére felismeri őt, és akinek olyan találós kérdéseket tesz fel, amelyeket az öregember ért, de az „okos” főurak nem tudnak rá válaszolni. Az urak a válaszért az öreghez fordulnak, aki jó pénzért kapható is erre, vagyis megfeji a három bakkecskét.
1792-bena MagyarHírmondó című folyóirat szerint egy kovács, akihez betévedt a király, eladja a köpenyét, csak hogy az ismeretlen vendéget tisztességgel vendégül láthassa. Pomázi illetőségű szerzőnk, hogy adjon személyes lokálpatriotizmusának, Pomázra helyezi ezt a történetet, s a kovácsot (Almási Sándor) és feleségét (Brunner Márta) nagycsaláddal is ellátja. A fiúkaz Attila, Csaba, Árpád és Mátyás névre hallgatnak, így a szerző egy-egy hazafias elismeréssel is megfejelheti a királyi dicséretét, a Budára meginvitált kovács pedig „Mátyás kovácstól” a feláldozott kabátjáért cserébe megkapja az urakéit. Aztán a király is lemond a további országjárásról, ezzel a fináléval ér véget a darab.
Az alkotókban erős didaktikai szándék is él, mert több ponton megáll a cselekmény, hogy valamelyik szereplő beszéljen a gyerekeknek arról, milyen helytelen például, mikor a „gyökér” vagy a „paraszt” szavaink jelentésmódosulásával negatív értelmet nyernek ezek, vagy, hogy mit jelent a kenyér fogalma stb. Egy gyerekelőadásba ilyesmi is belefér, akárcsak a közönség interaktív bevonása számolással, válaszkéréssel. De azt pl. nem értem, hogy miért jó egy részben írástudatlan gyerekközönséget elkezdeni „megtanítani” a rovásírásra, ráadásul épp olyan szóval, mint a „szia”? Csak mert szerzőnk az ősi hun-magyar történelemért rajong?
A szerző hiányosságait Kökényessy Ági jó rendezése és munkatársainak közreműködése általában sikerrel próbálja meg kiegyengetni. Az előadás kétségtelenül legnagyobb értéke Ökrös Csaba korhű hangulatot árasztó, egyszerre népzenei és középkori hangszeres és vokális hangulatot teremtő muzsikája. Az erre fűződő táncokat Szelőczey Dóra koreografálta, amihez a rendező a színészek mozgásait is sokszor humoros-karakterisztikus elemekkel képzelte el. Nagyon tetszettek Húros Annamária jelmezei, ahogy például a dagadó izmokat, pocakokat megteremti, ahogy a törpe kisbírót létrehozza stb., ezek – a maszkokkal együtt – igen jó mesei hangulatot teremtenek, amelyben a színészek is láthatóan jó kedvvel komédiáznak. A díszletek, kellékek gazdaságosak, a vetítések – ide értve a lézeres effektusokat is – jók. Egyetlen dolgot nem értek, hogy a kortina függöny térképen miért lézeres pontmutatóval kell a királynak ügyetlenkednie? (Ez nem ugyanaz, mint a vándorlást jelző, úton röpülő madár lézeres vetítése.) Ha a király egyszerűen felmutatna a térkép adott helyére, ahol kiemelve amúgy is megjelenik a következő helyszín, az ügyesebben is hatna, és anakronisztikus se volna.
Mátyás királyt „természetesen” Helyey László alakítja. Elfogult vagyok: az egykori Egyetemi Színpad Universitas Együtteséből indult művész pályáját ragyogó szerepekben követhettem és orgánumát csodálhattam a legutóbbi Jókai darabbeli karakter-alakításáig. Helyeyre egy halvány külsőséges hasonlóság alapján ráégett Mátyás király maszkja, amit fokozott a rajzfilmsorozat, amelyben már az ő arcélével rajzolták meg a figurát, így ma a Helyey/Mátyás arckép általánosan ismertebb, mint az ismert büsztön, vagy egyéb ábrázolásokon fennmaradt eredeti. Nem biztos, hogy ez a színésznek egyértelműen jó.
A szerző amúgy is elég mostohán bánt a király szerepével, inkább csak rezonőr karaktert adott neki, így tehát a máskor jellemeket formáló Helyey itt leginkább csak felmondja a neki szánt szöveget, mégis keresi a játék lehetőségeit, pl. mikor a gyerekekkel számoltatja az elhajított malomkő távolságát.
Okos Botond, akitVass Györgykelt életre egyszerre narrátor és valamiféle udvari ember. Nem a király jókedvű bolondja, csak valami olyasmi „társalkodó”. Nem is megy a királlyal, de azért követi, ő segédkezik a fölösleges, de mesében fogadjuk el, szembekötős térképbökdösésben, néha didaktikusan megfogalmaz valamit pl. a gyökér fogalmáról, vagy a kenyérről, szóval a színész próbálja megtalálni a maga színpadi identitását. Mondhatni, leginkább ő a kapcsolattartó a színpad és a nézőtér között.
A többi színészek viszont felhőtlenül élvezhetik a maszkjuk mögé bújtatott jellemeiket. Mindenekelőtt Almási Sándor, aki három karaktert is alakíthat. Először Ordító Lajos figurájában bohóckodhatja el a leggyengébb erőművész epizódszerepét, aztán a kövér Húsos Mihályként gonoszkodhat, végül a pozitív jelleműpomázi kovácsfiguráját építheti fel. Almási a színház egyik vezető ereje, most is sok múlik rajta az előadás sikeréből.
Lux Ádámnak is nagyon jót tett, hogy maszk alá bújhatott. A gonosz kolozsvári bíró elegáns, illetve Szikla Béla karakterisztikus jelmezében megérdemelt sikert arat, mert ő is mást játszhat, mozoghat, mint amely szerepekben általában ismerjük. Ezeket a szerepeket a színész és a rendező jó fantáziája dobja fel igazán.
Szarvas Attila először mint Kinizsi Pál jelenik meg. A szerző nem használja ki ennek a szerepnek a szöveg lehetőségeit, így a színész sem sokat tud hozzáadni, mint szép felsőtestét. A Harmadik főúr beszédhibás karaktere már egyénítettebbre sikeredett, hasonlóképp az Őrt is ő játssza el.
Csurka László, mint Öreg gazda, hálás epizódszerephez jutott: ő barátkozhat a királlyal és fejheti meg a három bakkecskét. Csurka jellemformáló képessége most is rokonszenvessé teszi színpadi jelenlétét.
Brunner Mártánaka pomázikovács feleségeként kell megteremteni pár mondatban és mozdulatban a hangulatot, amit a kismamára maszkírozott színésznő szépen meg is valósít. Lévén gyermekdarab, a gyermekek darabbeli szerepeltetése hálás kapocs a közönséghez, ennek a színpadon látható gyereksereg nagyon jól eleget is tesz, akár a mint a vásári sokadalom részesei, akára kovácsfiai.
Mindent egybevetve az Országjáró Mátyás király, amely a nyáron már szép sikert aratott Nagyvázsonyban és most az október 25-i, péntek esti premiertől beköltözik az Újszínház nagytermébe, ha nem is hibátlan darab, de nézhető és élvezhető. A hangulatos előadásnak elsősorban a gyermekeikkel érkező szülők örülhetnek, hiszen családi együttlétre, és a látottak közös megbeszélésre ad alkalmat. Szórakozva tanulás, mesés múltidézés, szórakoztató két órás közös játék vár azokra, jegyet váltanak az előadásokra.
