Össznemzeti nagy mulatság

Az idén aztán minden a legnagyobb lesz, meg persze a legdrágább, de megéri a felkent hatalomnak, hiszen a cirkusz a népnek – onnan nézve – még a kenyérnél is sokkal fontosabb, hogy a trón meg ne inogjon. (A nyitó képet Szigetváry Zsolt/MTI készítette.)

Az augusztus 20-i gigantikus tűzijáték keretösszege 1300 millió forint. A huszonöt perces látványosság alatt, több mint negyvenezer rakétát lőnek fel. Ez az eddigieknél nyolcszor-kilencszer több rakéta. A teljes Szent István-napi rendezvénysorozat keretösszege 6600 millió forint. Látható, hogy bőven megéri, hiszen Pesten Budán faltól falig ér a rendezvények erdeje. „Mimagyarok” meg szeretünk tömegesen özönleni a vurstliba. Vakulj, magyar, telik ám a közpénzből, és még a bukszádat is jól nyisd ki, mert, ha vidékről jössz a fővárosba, korántsem lesz olcsó buli-muri, de ha csak a „nyóckerből” jönnél széjjelnézni családostul, akkor is elfogyhat az összes spórolt forintocskád. A sok „ingyenes” mulatság, ha nem vigyázol gatyára vetkőztet.

A búcsúból kell búcsúfia, de még annál is jobban kell enni-inni, ha már odaközlekedsz a sűrűjébe. Mesterségek ünnepe, gyerekmulattató helyszínek, utcákon, parkokban csábítás a búfelejtésre, végül a Duna-parti esti ámulat, csak kapkodja a fejét a jámbor nép.

A Magyar Ízek Utcájában (a Várkert Bazár előtt) immár 11. alkalommal két napon át lesz dínomdánom. A Lánchídtól a Döbrentei térig cukrászok, pékek, vendéglátósok, fűszerészek kínálják majd portékáikat. A „fűben, fában orvosság” szlogen jegyében szervezett idei gasztró-rendezvény a Kárpát-medence jellegzetes ízei mellett megmutatja a látogatóknak az év díjnyertes tortáit és kenyereit is.

Aki teheti, veheti, eheti mindazt a jót, ami mellé e helyt is lesznek koncert, bábszínház, vércukorszint-mérés, véradás és közlekedésbiztonsági foglalkozások. Egyszer élünk! Mulatunk, mintha nem lenne holnap! Kell ennél több? Kellene.