Ötvenezren a Construmán – kert, megújuló energia, otthon és formák

Meleg víz a tetőről.Kiskert rokokóban.Nagy érdeklődés mellett zajlottak a Construma szakmai napjai. A Magyar Építész és a Magyar Mérnöki Kamara tagjai számára a kiállítás megtekintése is kreditpontot ért, s további értékes pontokat lehetett gyűjteni a mintegy 50 konferencián és előadás-sorozaton, ami a kiállítást kísérte. A többnyire teltházas programokon több ezer szakember vett részt.

A múlt szerdától vasárnapig nyitva tartott vásár közönsége ezúttal 18 ország több mint 500 kiállítójának kínálatából válogathatott építőipari anyagokat és szolgáltatásokat. Az egyik legnépszerűbb betétkiállítás volt az idén először jelentkezett ConstrumaKert, amelyen a hazai kertépítészet cégei mellett a japán bonszáj kultúra bemutatkozása volt az idei attrakció.

A szakemberek nagy figyelmet szenteltek a szintén először megrendezett Reneo betétkiállításnak, amelyen a megújuló energiák felhasználásáról és a hazai gyakorlatról kaphattak átfogó tájékoztatást.

Tanács és ötlet egyedik szennyvíztisztításra és -hasznosításra.

Az idén a kiállítók között meghirdetett pályázat eredményeként három Construma- és öt Hungarotherm-díj talált gazdára. Ez utóbbi kiállítás – az épületgépészet, fűtés-hűtés és klímatechnika bemutatója – minden második évben kap helyet ebben a csokorban.

Örök darab a míves kovácsmunka.Hagyományosan meghirdették a „legszebb stand” díjakat is, amelyeket különböző kategóriákban hat cég – a Rockwool Hungary Kft., az ÉMI Nonprofit Kft., a Rosenberg Kft., a Kamleithner Budapest Kft., a Wellis Magyarország Kft. és a Terbe Design Kft. érdemelt ki. Különdíjat kapott a kreativitásért a Magyar Építész Kamara és a Merkapt Zrt. A díjakról szakújságírókból álló zsűri döntött.

Második alkalommal szervezte a Hungexpo az OtthonDesign kiállítást – amely a lakberendezés témakörében kínált szakmai és üzleti fórumot. Az idei slágertéma a konyha volt. A közönség megismerkedhetett a tervezők legmerészebb elképzeléseivel, a legmodernebb design és technológia együttesével, a jövő konyhájának gépeivel és berendezéseivel.

Az URB:ICON az ingatlanpiaci és az önkormányzatok projektekben gondolkodó szakembereinek kínált lehetőségeket a tervezésre, a befektetések optimalizálására és a szakmai eszmecserére.

A Construma-kiállításcsokor jövő tavasszal várja ismét az érdeklődőket. A Hungexpo legközelebb május végén az ipari kiállításaival jelentkezik.