Jogsértőnek bizonyult, az az eset, mikor egy előfizetőt hűségideje alatt azzal kerestek meg, hogy váltson át egy másik, kedvezőbb csomagra, amelyet elfogadott. Azonban a változatlan telefonálási szokások mellett megnőtt a telefonszámlája, amit jelzett a szolgáltatónál. A hatósági eljárás alkalmával kiderült: az üzletkötő az ajánlat megtételekor összetévesztette a fogyasztó előfizetői konstrukcióját, így kedvezőtlenebb csomagot ajánlott neki.

A többi között ebben az esetben is eljárt a fogyasztóvédelmi hatóság az elektronikus hírközlési szolgáltatások átfogó ellenőrzésekor. A legjellemzőbb kifogással érintett – a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó – terület továbbra is a szolgáltatók ügyfélszolgálatát (113), panaszkezelését érintő megkeresések (386) voltak, és mindezek mellett 162 beadvány tartalmazott kifogást a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok gyanújára vonatozóan is.

Panaszkezeléskor és ügyfélszolgálat felkeresésekor a leggyakoribb szabálysértés az volt, hogy a panaszra nem vagy késve válaszoltak, illetve a fogyasztó nem kapott érdemi választ. A telefonos ügyfélszolgálatokra az 5 percen belüli élőhangos bejelentkezésének elmaradására vagy elérhetetlenségére tettek panaszt.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok közül tavaly a legjellemzőbb kifogás az volt, hogy a fogyasztók szerződéskötéseik során kizárólag az elektronikus hírközlési szolgáltató képviselője által elmondottakra hagyatkoztak és nem tekintették meg az egyedi előfizetői szerződést, nem érdeklődtek a részletszabályokról, mindössze az elhangzottak alapján döntöttek. Ezt követően csupán az első számla kézhezvételekor szembesültek olyan információkkal, amelyek ismeretében nem döntöttek volna a szerződés megkötése mellett.

Az elhangzottakról tehát mindig érdemes tovább tájékozódni az egyedi előfizetői szerződésben, valamint az Általános Szerződési Feltételekben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság továbbra is körültekintésre inti a fogyasztókat, ha hírközlési szolgáltatásra kötnek szerződést.