Forrás: (faz.de) Röviddel a gázai válságtalálkozó előtt, amelyre Németország, Nagy-Britannia és Franciaország (E3) állam- és kormányfői között kerül sor, Emmanuel Macron elnök bejelentette: elismerik a palesztin államot. Franciaország azt tervezi, hogy az ENSZ szeptemberi közgyűlésén hivatalosan is deklarálják ezt, és ezzel Párizs hű marad történelmi elkötelezettségéhez, a közel-keleti igazságos és tartós béke megteremtéshez. Ezt írta Macron Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság elnökének. „Sürgős véget kell vetni a gázai háborúnak és segíteni kell a civil lakosságot” – hangoztatta Macron.
Franciaország fellépésének célja a háború dinamikájának megtörése a Gázai övezetben. Párizs azt reméli, hogy ez a lépés javítja a tűzszünet feltételeit. Júniusban Macronnak írt levelében Abbász megígérte a Hamász teljes leszerelését, valamint politikai reformokat helyezett kilátásba a Palesztin Hatóságon belül. A régió tizenöt állama támogatja a kétállami megoldáshoz való visszatérésre irányuló kísérletet, és Szaúd-Arábia Franciaországgal közösen elnököl a szeptemberre tervezett ENSZ-konferencián.
Azt az izraeli vádat, miszerint az elismerés ajándék a Hamász terrorszervezetnek, Párizs elutasítja. Szerintük a Hamászt csak akkor lehet véglegesen elszigetelni, ha valódi kilátás van a békés jövőre. Az amerikai vezetés rosszallását Párizsban bevállalják. Macron közel-keleti tanácsadója a múlt héten Washingtonban járt, és ismertette a francia megközelítést. Párizs nem osztja Steve Witkoff különmegbízott értékelését, miszerint a Hamász blokkolja a Gázai övezetben a tűzszünetről szóló tárgyalásokat, pedig időközben Izrael és az Egyesült Államok visszahívta tárgyalócsoportjait, megszakítva a megbeszélést a Hamasz képviselőivel.
Levelében Macron azt írja, hogy „nem fogadhatja el”, hogy a tárgyalásos megoldás lehetősége a Közel-Keleten egyre távolabbi. Sürgősen véget kell vetni a terrorizmusnak és az erőszaknak minden formájában, és el kell fogadni a palesztin nép „jogos törekvéseit”.
Július 28-án és 29-én miniszteri szintű konferenciát tartanak New Yorkban, amelyen Jean-Noël Barrot külügyminiszter is részt vesz. Johann Wadephul (CDU) német külügyminiszter részvételét még nem erősítették meg. Párizsban azt mondják, hogy az eltérő stratégiák ellenére a megközelítést szorosan összehangolják Berlinnel. Friedrich Merz pénzügyminiszter (CDU) szerda este több mint kétórás tárgyalások keretében fogadta Macront a Villa Borsigban.
Macron eredetileg júniusban tervezte elismerni Palesztinát, mielőtt Izrael katonai csapásokat mért Iránra. Jelenleg 148 állam ismeri el a palesztin államot, ami az ENSZ tagállamainak háromnegyedét képviseli. Franciaország, mint atomhatalom és a Biztonsági Tanács állandó tagja, nagy befolyással bír a szervezetben. Ugyanakkor az Egyesült Államok és Izrael határozottan ellenzi a francia tervet.
Párizsban Abbász levelére hivatkoznak, amely egyértelműen elítéli a Hamász bűncselekményeit. Ebben Abbász a Hamász teljes leszerelésére szólított fel, és a terrorszervezet politikából való teljes kizárását szorgalmazta. Kötelezettséget vállalt továbbá egy éven belüli elnök- és parlamenti választások megtartására. A palesztin területeket demilitarizálni fogják, és egy ENSZ által megbízott, arab és nemzetközi erőkből álló stabilizációs és védelmi misszió fogja védeni. Párizsban ezen kívül hivatkoznak arra is, hogy nem nézhetjük tétlenül a Gázai övezetben lévő emberek nyomorúságos helyzetét és az éhhalált.

