Ma viszont már sokan már ott tartanak, hogy nem csupán a magánéletüket, hanem a nemzetet fenyegeti veszély. A migránskérdés, valamint a terrorveszély láttán a négy visegrádi állam vezetése azt hajtogatja, hogy megvédi a népet, amihez persze kapóra jön neki, hogy errefelé nem követtek el merényleteket. A populisták stílusa a szocialista idők politikusait idézi: soha nincsenek kétségeik, minden világos számukra, mindenre van kész megoldásuk.
A populisták ellenségesen viszonyulnak Németországhoz, nem ritkán hallható, hogy a migránsok beözönlését Berlin irányítja, mert ily módon igyekszik uralni a földrészt. Más azután errefelé a vitakultúra. Kiinduló eleme, hogy mi mindig külső tényezők áldozatai vagyunk. Emellett azonban az is igaz, hogy a nyugati politikusok jobban odafigyelhetnének a Keletre, amikor döntéseik következményeit kell megmagyarázni az itteni polgárok számára. Viszont ha Trump győzne, az nagyot lendítene a radikális és idegenellenes politikán a régióban. Az irányzatot már a Brexit is erősítette, hiszen ha a britek alulmaradtak az olcsó populizmussal szemben és még büszkék is rá, akkor miért ne lehetnénk mi is büszkék?
A Reuters hírügynökség úgy látja, hogy elavulóban van az orosz elnök csővezeték-politikája, vagyis, hogy a természeti erőforrásokat külpolitikai célokra használja, miután átalakul a világ földgázpiaca és ez gyengíti Moszkva gazdasági eszköztárát. Ebből az következik, hogy ha ügyesen csinálja, akkor a következő amerikai vezetés számára egyszerűbb lesz a kettős feladat, tehát hogy feltartóztassa Oroszországot, meg együtt is működjék vele. Az biztos, hogy az oroszok mindent elkövetnek majd Európában gázpiaci pozícióik megtartására. Ideértendő, hogy mindenáron meg akarják építeni az Északi Áramlat 2-tőt, amit a visegrádi államok élesen elleneznek, mert az Ukrajna megkerülésével vinne gázt Németországba. Az elemzés úgy gondolja, hogy a döntő ütést a tengerentúli palagáz-kitermelés megugrása vitte be Putyin terveinek, de idetartozik a cseppfolyósított földgáz kereskedelmének növekedése is.
Az új helyzetben a szállítók kiélezett versennyel kerülnek szembe, megszűnt a monopolhelyzetük. Jóval kisebb lett a hosszú távú megállapodások jelentősége és már nem annyira szükségesek az igen drága vezetékek sem. A következmények elsősorban Oroszországon csapódnak le és a Gazprom máris jó pár engedményre kényszerült. Pl. belement az alacsonyabb árba, továbbá azt már nem köti az olaj világpiaci árszintjéhez. Vagyis a Kreml erős embere immár jóval gyengébbnek látszik.
A transzatlanti egységet sürgeti a The Guardian vezércikke, miután úgy ítéli meg, hogy Oroszország igencsak nyugtalanítóan viselkedik a nemzetközi színtéren. Nem partner, és nem ellenség, mindenesetre a nyugati válasz nem lehet sem agresszív, sem engedékeny. Nem kétséges, hogy Putyin sokféle eszközt bevet, hiszen ismét naggyá akarja tenni az országot. A Kreml azt hiszi, hogy eljött az idő, azaz bosszút állhat a Szovjetunió felbomlása után elszenvedett megaláztatásokért.
Moszkva és a Nyugat jelenleg elbeszél egymás mellett szinte minden fontos kérdésben. Azért, hogy a helyzet ne súlyosbodjék, ahhoz ismét szükség van az elrettentésre. Ha a kelet-európai szövetségeseket biztosítják, hogy megvédik őket, az nem provokáció. Itt a balti államokról és Lengyelországról van szó. A legjobb módszer az orosz revizionizmus letörésére az, ha Putyin értésére adják, hogy nem lépheti át a vörös vonalat. Ahol szükség van rá, ott nyomással. Ennek megfelelően fenn kell tartani a szankciókat.
Azután Európának közösen kell fellépnie Szíria ügyében, mert a káosz, ideértve a menekülthullámot az elnök kezére játszik. Azokat az illiberális szereplőket erősíti, akiket Putyin támogat. Ez nem azt jelenti, hogy karanténba kell zárni Oroszországot, de azt is látni kell, hogy nem szabad eltúlozni erejét. Gazdasága megrendült, alig van barátja. Lehet, hogy Putyin az erőd-mentalitást szorgalmazza, de az nem visz befektetőket az országba, pedig anélkül nincs korszerűsítés Oroszországban. Az államfő tényleg azt hiszi, hogy a Nyugat gyenge, képmutató és dekadens. Az orosz kérdés azonban sokáig napirenden lesz, az elnök két év múlva újra akarja választatni magát.
A Der Standard szerint az Egyesült Államokban és Európa megosztott társadalmaiban gonosz játék folyik a demokráciával: ezekben az országokban gyakran politikai szempontok befolyásolják a jogalkotást. Az elemzés példaként hozza fel és az amerikai jogállam elleni támadásként mutatja be, hogy egynémely republikánus szenátorok nem akarják jóváhagyni az Obama által kiválasztott főbírák kinevezését. Ez a fajta blokádpolitika gyengíti a legfelső bíróságot, ráadásul feltehetőleg négy éven át folytatódik, ha Clinton nyer, viszont a szenátus az ellenzék kezébe kerül. Úgy tűnik föl, hogy a taktikát közvetlenül Orbán Viktor és Kaczynski kézikönyvéből vették át, miután mindketten alapelvükké tették, hogy megrendítenek minden olyan intézményt, amelyet nem tudnak ellenőrizni, legyen az a sajtó vagy az alkotmánybíróság.
A polarizált rendszerekben mind sűrűbben fordul elő, hogy az egyik fél rájön: a saját képére formálhatja a törvényeket. Aki hatalmon van, az nem akarja megosztani, illetve nem kívánja többé feladni pozícióját. Továbbá ha valaki veszít, az nem ismeri el az eredményt és ezzel megkérdőjelezi a másik győzelmét. Napjainkban leginkább a jobboldal keresi a kiskaput, hogy megkerülje a demokratikus normákat és szokásokat. Az intézményeket csakis a polgárok védhetik meg, éspedig a szavazóurnáknál. Ám ha mindent áthat a manipuláció, akkor már a demokratikus játékszabályok sem jelentenek többet a látszatnál. Ebből fakad, hogy a választások tétje egyre gyakrabban nem egyszerűen a politika követendő iránya, hanem a demokrácia jövője.