A Puskin is csatlakozott a 20. Titanichoz

Nem csak az idén 20. születésnapját ünneplő Titanic Nemzetközi Fesztivál tekinthet vissza hosszú múltra. Ha csupán az esemény helyszíneihez kapcsolódó jeles dátumokat vesszük számba, az Uránia Tudományos Színházban több mint 110 edsztendővel ezelőtt mutatták be a legelső magyar filmet, A táncz-ot. Az Örökmozgó Filmmúzeumnak otthont adó épület épp elmúlt 100 éves, a Toldi mozi elődje, a City pedig több mint 80 éve nyílt meg. Az új fesztivál-helyszínként jelentkező Puskin mozi éppen 65 évvel ezelőtt kapta a nevét, a Titanic filmfesztivál társhajója, az A38 pedig szintén áprilisban ünnepli megnyitásának 10. évfordulóját. 

A nagymúltú helyszínek egyikében, a Toldi moziban már a fesztivál előtt egy hónappal kezdődik a bemelegítés. Március 6-án este nyolc órakor tíz vadonatúj Péterfy Bori-klip premierjével startol az idei Titanic rendezvénysorozata.

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan, 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást kínál a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból.