A tízes bérlet nem tíz előadásra érvényes, hanem tíz jegy, azaz június 30-ig mozira, bábelőadásra vagy koncertre lehet vele jönni. Például egy négytagú család februárban jöhet egy koncertre, és felhasználhat 4 egységet a bérletből. A következő hónapban, egy bábszínházi előadásra hozza az egyik szülő mindkét gyereket stb. A bérletek korlátozott számban kaphatók, de kizárólagosan bérletes előadás nem lesz, azaz minden előadásra lehet jönni bérlet nélkül is.
A Puskin mozi 2010 szeptemberben kezdte el a legfiatalabb korosztálynak szóló hétvégi vetítéssorozatát Legkisebbek mozija címen. A kicsik (3–6 év) számára a hétvégi vetítések 10 órakor kezdődnek gyermekbarát környezetben (csökkentett hangerő, kis jelzőfény) nyitott ajtók mellett, hogy a vetítés alatt bármikor ki lehessen jönni a teremből. Az előtérben a vetítés előtt, alatt és után, 9,30-tól délig játszósarok várja a gyerekeket, ahol rajzolhatnak, színezhetnek és játszhatnak.
A programot az aktuális filmkínálatban szereplő, illetve régebbi gyerekfilmek adják. A vetítés tartama 50–70 perc, ez egy-egy teljes film vagy rövidebb epizódokból álló egyórás blokk. A jegyár egységesen 650 forint. A Puskin moziban a Nefelejcs Bábszínház közreműködésével rendszeresen tartanak bábszínházi előadásokat 3–6 évesek számára. A Nefelejcs Bábszínház célja, hogy már-már feledésbe ment értékeket ismertessen meg a kis nézőkkel. Vidám, zenékkel tarkított történeteik elsősorban óvodás és kisiskolás gyerekeknek szólnak. Saját készítésű, nagy marionett bábjaikkal játsszák a meséket. A mesék nagyjából 50–60 percesek. Az előadások után bábsimogatásra is van lehetőség.
A Zakatoló Zenemozi egyedülálló mesekoncert, ahol a jól ismert rajzfilmek és diafilmek újraértelmezve, élőzenével kiegészülve jelennek meg a vásznon. A Budapest Film Nagy Krisztián Tódort kérte fel a Zakatoló Zenemozi zenéjének megkomponálására. A zenész 2005-ben alapította a Syntax Cinema Orchestrát, Magyarország első, mai napig egyetlen mozizenekarát. A zenekar a gyerekek zenei világához illő, érdekes hangszereken is játszik, mint a kazoo, a vihardob, a tilinkó és a kalimba. A műsor után a gyerekek kézbe vehetik, kipróbálhatják a hangszereket, találkozhatnak és beszélgethetnek a zenészekkel.
A közel háromnegyed órás műsorban öt mesefilmet, például a Leó és Fred, a Kockásfülű nyúl, a Kétbalkezesek és a Magyar népmesék egy-egy epizódját és két diafilmet vetítenek élőzenei kísérettel. A műsorra főleg a 3–10 év közöttieket várják, és persze bárkit, aki részese szeretne lenni ennek a nem mindennapi mozi-, koncert- és meseélménynek. A tavasszal a Puskin Moziban is találkozhatnak a gyerekek és szüleik a népszerű, játékos, zenei, ismeretterjesztő sorozattal, a Bonbon Matinéval.

