Orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal tárgyalt többször is Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. Miért? „Mert a tüntetéshullám már nem csak Fehéroroszország számára fenyegetés” – fogalmazott Minszkben Lukasenka. A BeLta fehérorosz hírügynökség által idézett nyilatkozatában egyúttal kijelentette: 2004-i, ukrajnai „narancsos forradalomhoz” hasonló események zajlanak Belaruszban.
Ami nyilván veszély Oroszország számára…
Lehet, hogy Minszk már túl van azon, ahol Budapest tartott 1956. október 26-27-én? Közeledik november 4-e, – ha feltétlenül nem is a nyílt katonai beavatkozás eszközeivel?! Lukasenka mintha már nem is titkolná, hogy a hatalom megőrzése végett mindenre kész, ha nem képes is rá. Ezért reménykedik abban is, hogy Putyin nem az ugyan, ami Hruscsov és az SZKP Politikai Bizottsága volt 1956-ban; de a Kreml első embere ma is ugyanakkora hatalom Oroszországban, vagy még nagyobb is, mint egykor a Szovjetunióban volt.
Viszont Putyinnak Lukasenka akár hasznosabb lehet Moszkvában, mint Minszkben, ahogyan Janukovics is az lett ukrán ügyben. De ki tudja átvágni a minszki „gordiuszit” úgy, hogy a kecske (Lukasenka) is jóllakjon és a káposzta (Belarusz eddigi geo- és katonapolitikai helyzete) is megmaradjon?
Akár igaza lehet Andrej Kortunovnak, a Russian International Affairs Council vezetőjének, aki szerint az ideális kimenetel Moszkva szemében az lenne, ha Fehéroroszországban is hasonló történne, mint a 2018-i örmény forradalom után: hatalomra jutna az ellenzék, de az ország politikája oroszbarát maradna.
Vagyis óvatosan megreformált, oroszbarát Belarusz – Lukasenka nélkül. Mert a lényeg: Oroszország nem akarhat egy újabb Ukrajnát! Azaz elutasítja még a gondolatát is egy Moszkvával nem baráti, hanem politikailag, társadalmilag, gazdaságilag a Nyugat felé tájékozódó, sőt katonailag a NATO által nyíltan kiszemelt újabb ország létét a határainál. Amit Putyin – nem is titkoltan – közölt is kisebb és nagyobb nyugati, szeretem, nem szeretem partnereknek számító országok illetékeseivel Európán belül és a tengeren túl.
Belarusz pedig ezalatt kórós lázban ég. Miközben van éppen elég más feszültséggóca és egyéb baja a világnak enélkül is…

