Azt pedig képtelenségnek minősítette, hogy a magyar kormányz pellengérre állítsák, amiért pl. megtartja a dublini szabályokat, míg mások folyamatosan megszegik a nemzetközi előírásokat – tudósít a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A miniszter is megismételte: a környező térségekben 35 millióan állnak ugrásra készen, hogy elinduljanak Európába. Kitért arra, hogy a kelet-európaiak meg akarják őrizni nehezen kivívott szuverenitásukat, igényt tartanak továbbá az önmeghatározás jogára. Balog nagy tapsot kapott, amikor arról beszélt, hogy Magyarország zokszó nélkül több százezer menekültet engedett be Ukrajnából. Jelezte egyúttal, hogy már a romák is nagy szociális problémát okoznak, azt meg különösen nem tartaná jónak, ha nálunk is olyan iszlám párhuzamos társadalmak alakulnának ki, mint a Nyugaton.

Balog a magyar menekültpolitikát védte akkor is, amikor ellátogatott az újság szerkesztőségébe. Arra hivatkozott, hogy a magyarokat nem a határokról érkező képek izgatják annyira, hanem az, amikor azt látják, hogy a nyugati államokban milyen nehéz az együttélés a 2. és 3. generációs bevándoroltakkal. Ilyesmit nem szeretnénk nálunk megélni. Nem a tolerancia hiányzik, csak tanulunk a nyugatiak hibáiból. Ráadásul a kommunizmus évtizedei miatt érzékenyek vagyunk az identitásunkra és a nemzeti függetlenségünkre. Arról is beszélt, hogy különbség van abban is a Kelet és Nyugat között, miként ítéljük meg pl. az egyneműek házasságát. Megismételte, milyen nagy feladat a romák felzárkóztatása, és szerinte ezt a munkát akadályozza a menekültek tömeges felbukkanása. Balog nem ért egyet a német kancellárral abban, hogy az ősszel nálunk rosszabb volt a migránsok helyzete, mint most Görögországban. Úgy gondolja, hogy Berlinnek nem kellett volna kinyitnia a határokat, az állapotok egyáltalán nem voltak annyira drámaiak, a hatóságok még tovább kitartottak volna.

És még mindig a Frankfurter Allgemeine Zeitung: lap kommentárja szerint bármekkora is a menekültválság, Kelet felől, egészen pontosan Putyin felől még egy nagy veszély leselkedik az EU-ra, ám az unió vidáman civakodik tovább – a Kreml őszinte örömére. Ha már most ekkora a vita a Törökországgal tervezett megállapodás miatt, mi lesz akkor, amikor előkerül a fő kérdés, hogy ti. ki hány menekültet fogad be. Sok tagállamban ez ügyben a nulla felé mutat a hajlandóság.

Az orosz elnöknek közben stratégiai érdeke az unió meggyengítése, beleértve a szétesést is. A szabadság és a jólét térsége szemben áll az ő megkövesedő autokráciájával. Számára nem elegendő, hogy pl. a befagyott kelet-ukrajnai viszály ütközőzónát képez a jog és igazságosság övezetével szemben.

Az orosz államfő minden lehetségeses eszközzel igyekszik megrendíteni a szervezet. Tagjai közt viszályt szítani, ez a Kreml újcsekistáinak állandó műveletei közé tartozik. Ezt most már olyan politikusok sem tagadják, akik nem akarták elismerni, hogy Oroszország visszatért a hidegháborús gondolkodásmódhoz. Putyin számára a menekültek is fegyvernek számítanak. Bármikor százezreket tud Szíriából és Ukrajnából a Nyugat felé terelni.

A magyaroknak, lengyeleknek, cseheknek, baltiaknak észre kell venniük a fenyegetést. Vagy tényleg elfelejtették, hogy a szabadságuk és biztonságok milyen mértékben függ attól, hogy a nyugati szövetségesek mennyire szolidárisak velük és mennyire teljesítik vállalt kötelezettségeiket?    

Donald Trumpnak vannak barátai az Atlanti-óceán innenső oldalán is, populisták, akik vádaskodással cserélik fel az érveket, a tények helyett pedig előítéleteket vetnek be – állapítja meg a Financial Times. Finomkodó európaiak számára azonban ajánlott az óvatosság, amikor megítélik az amerikai ingatlanfejlesztő sikerét. Ahhoz, hogy miért tud ennyire nyomulni, mi a magyarázata az idegengyűlölő nacionalizmusának, tekintélyelvűségének, protekcionizmusának, távolabbra kell látni. Benne az a politikai lázadás testesül meg, amely kiterjed a nagy víz mindkét partjára.

Európában már egy ideje veszélybe került a közmegegyezéses politikai centrum modellje. Mifelénk a populisták épp úgy dúlnak-fúlnak az elitek feltételezett összeesküvése ellen, mint Trump. Összeköti őket a dühödt nacionalizmus és az állami beavatkozás is. Európában régen ezt nemzeti szocializmusnak hívták. Az amerikai jelöltvárományos ki akarja tenni a mexikóiakat, és kitiltani a muzulmánokat. Marine Le Pen az iszlámellenességre építi kampányát. Viszont mindketten Putyin csodálói.

A minap egy büszkén neonáci párt bejutott a szlovák parlamentbe. Magyarországon Orbán Viktor tekintélyelvű rendszert irányít, amely ellenséges a muszlimokkal szemben, megengedi az antiszemitizmust és a külföldi tőkét ostorozza a gazdasági gondokért. Lengyelországban az idegengyűlölő jobb felé lendült ki a politika. Persze a populisták felemelkedésén nem szabad csodálkozni, hiszen a bajok egy része valóságos.

Nyolc évvel a válság után a bérek még mindig nem indultak meg felfelé, érvényesek a megszorítási programok és romlanak az elhelyezkedés kilátásai. A gazdasági nyugtalanságot csak tetézte, hogy a nagyarányú bevándorlás kulturális és etnikai bizonytalanságot váltott ki. Viszont az érintett tömegek azt látják, hogy a mohó bankárok, a szolgálatkész politikusok már megint megúszták.

A hiba és a súlyos veszély azonban ott van, hogy populista recept, a tekintélyelvűség és a bezárkózás nem a megfelelő gyógymód. Teljesen mindegy, hogy államkapitalizmusnak, vagy nemzeti szocializmusnak hívják, ezek a rendszerek évtizedek óta a rombolás próbájái, lásd Oroszországot vagy Venezuelát. Az európai populisták a félelemmel kereskednek, azaz mindenért az idegeneket és az eliteket vádolják, legyenek azok muzulmánok, romák, brüsszeli eurokraták, vagy hagyományos politikusok.

De arra oda kell figyelni, hogy ha a főáramból valaki flörtölni próbál a populizmussal a végén mindig pórul jár. Sem Trumpból, sem Le Penből nem lesz elnök, ám hosszú időre megmérgezte a politikát.